Tündér Kódex

Tündérlábnyomon innen, tündérlábnyomon túl, ott, ahol a fák égig érnek, ott, ahol sosem jártál, vagy csak álmaidban kószáltál, ott található Tündérliget. Virágillattal és mosollyal teli világ ez. Ha megszólal reggel a tündértrombita, annak hangjára az apró virágtündérkék táncra perdülnek, majd friss harmattal megmosakodnak, virágszirmokkal megtörölköznek. Csillámka, a kis tündérke is itt élt. Szokása szerint a reggeli tánc után a Tündérkönyvtárba ment. Ott volt egy titkos szoba, ahol a Tündér Kódexet és az édesanyjától kapott gyöngy nyakláncot őrizték. Megdöbbenve vette észre, hogy mindkettőnek csak hűlt helye látható. Potyogni kezdtek a könnyei, nem is tudta hirtelen, mit tegyen. A kódex olyan régi, hogy már senki sem emlékszik, mikor kezdték írni bele a tündérek történetét. A gyöngykalárist is említi e könyv, hogy anyáról gyermekre száll már hosszú évtizedek óta. Ez volt egyetlen emléke Csillámkának az édesanyjától. Szomorúan indult Tündérliget főtündéréhez, Reminához.
Sírva mesélte el, hogy mi történt. Bementek a tündérmegfigyelő szobába. Belekukkantottak a mindent megmutató távcsőbe. Látták ám, hogy éjszaka belopakodott Zsába, a gonosz vasorrú bába, és ellopta a kódexet és a láncot. Még volt képe a nyakéket felvenni és a tündértükör előtt biggyeszkedni!

Remina azonnal riadót fúvatott. Jöttek is izgatottan a kis tündérek. Megbeszélték, hogy segítséget kérnek a manóktól az ellopott tárgyak visszaszerzésében.
Táviratot fogalmaztak Zuzmókának és Tormának, hogy azonnal keressék fel Tündérligetet, mert nagy baj történt. Gondolták, Pimpőkét, a kis pintyőkét kérik meg, hogy kézbesítse sürgönyüket Manóföldre. Tudták, hogy a Cicomaboltban találják meg a kis pintyet, mert Pimpőke kicsit hiú volt. Nem is tévedtek! Épp egy új kalapot próbált.
– Na, milyen a kalapom? Jól áll? – kérdezte Csillámkától.
– Szép, jó… de most egy fontos táviratot kell elvinned manó barátainknak. Ha visszajöttél, még próbálgathatsz! Most gyere, siess!
Pimpőke duzzogva ugyan, de útnak indult. A két manó miután elolvasta a segélykérő írást, felpakolták zsákjukat. Mindent beletettek, amire csak szükség lehet. Nagyítót, nyomkövetőt,
manó voki- tokit, tüsszentőporos zacskót, s ki tudja még mit.
Amikor megérkeztek, megbeszélést tartottak a tündérekkel. Összedugták a fejüket, kieszeltek egy jó kis tervet.
– Tessék! Ezt is vigyétek magatokkal!- mondta Remina, és egy kis zacskót adott át.
Ebben varázslatos tündérpor van. Akire ezt rászórjátok, mély álomba merül. Ezt a varázsigét mondjátok, amikor használjátok:

„Varázspor hull a szemedre,
aludj most el, tente-tente.”

A két manó megköszönte, és útnak indultak.
Zsába, a gonosz vasorrú bába, a Fekete erdő mélyén éldegélt egy kidőlt – bedőlt viskóban. Vele lakott a fekete cicája, Frici. Minden vágya az volt, hogy szebbé váljon. Azért lopta el a kódexet, mert úgy vélte, lesz abban valami, ami a segítségére lehet. Nagyon lusta volt, de most szorgalmasan olvasgatta, illetve betűzgette a könyvet, ugyanis a Boszorkányképzőben nem nagyon figyelt, így bizony olvasni is csak nehezen tudott.

– Na, kis tündibündik! Hol rejtőzik a titok, amit én tudni akarok? Fáj a szemem, alig látok, de varázsigét a szépségre sehol sem találok!- dünnyögte.
Nyújtózkodott egyet. Gondolta főz egy kis banyafrissítőt. Amíg ő konyhájában sertepertélt és kotyvasztott, Zuzmóka és Torma is odaértek a házához. Frici épp akkor tért haza erdei kóborlásából. Nyávogásával figyelmeztetni akarta gazdáját, de Zuzmóka rászórt egy csipetet a varázsporból és elhadarta a varázsigét:

„Varázspor hull a szemedre,
aludj most el, tente-tente.”

– Hú, ez meleg helyzet volt!- súgta halkan Torma. Aludj csak, jó kiscica! Csicsíja!
Közelebb lopakodtak, és látták, hogy Zsába épp kortyolgatja italát, közben olvasgatja a kódexet, mérgesen morgolódik:
– Hol van már, nem találom! Ejnye- bejnye! Hol rejtőzik a szépség titka, te kódexecske?

Lapozta elölről, lapozta hátulról, de hiába pörgette így is, úgy is, nem lelte a szépség titkát. Miért nem? Mert nem ismerte az ábécét, és így bizony abban a vastag könyvben nem tudott ráakadni az „sz” betűre. A két manó kint vihogott, hogy milyen ostoba. Gyors megbeszélést tartottak. Zuzmóka kint maradt, Torma lopódzott be. Manómobilon kiadta a parancsot:
– Akció indul!
Azzal elővette a tüsszentőport tartalmazó tasakot, és Zsábára szórta.
– Hapci, hapci!- tüsszögött, prüsszögött a vén banya.
Amíg az orrát fújta, addig Torma felkapta a Tündér Kódexet, és uzsgyé, kifelé inalt a házból. A csoroszlya meg utána! Rázta az öklét közben dühösen ordítozott:
– No, megállj csak, te kis manófi! Ha elkaplak, ledarállak a pörköltömbe!
– Kapj el, ha tudsz, te vén satrafa! – kiáltotta nevetve Torma.
Kiértek a kalyibából. Zuzmóka is résen volt. Kitette a lábát, és a vén nyanyó hasra vágódott.
– Jaj, jaj!- jajgatott. Hol vagy drága kiscicám? Segíts nekem! Kapd el ezeket a nyomoroncokat!
– Frici cica mélyen alszik, rád egy cseppet sem bagózik! – csúfolódott Zuzmóka. Ide a kalárissal! Az Csillámka tulajdona!
– Nem, nem, azt nem adom! Ha már nálatok a kódex, ezt hagyjátok nekem! – alkudozott a vén pára. Adok érte… – de nem tudta befejezni, mert Torma nagyot húzott a hátsó fertályára.
– Lopni, másokét elorozni! Nem szabad!
Azzal elővetette az álomporos zacskót, elmormolta a varázsigét:

„Varázspor hull a szemedre,
aludj most el, tente-tente.”

A szipirtyó azonnal mély álomba merült. Lekapcsolták a nyakáról a láncot.
– Pápá, tente, tente- bár még nincs itt az este!- vigyorgott Torma.
Egy lapra ezt írta:
„Aludj szépen vén boszorka, üdvözletét küldi Torma!”- azzal Zsába ruhájára tűzte.
Felpattantak a manómobilra, és huss! Elrepültek Tündérliget felé.

A tündérek nagy örömmel fogadták a két hős manót, akik mindenről beszámoltak. Csillámka a nyakába tette a láncot. Megfogadta, hogy soha nem veszi le. A Tündér Kódexet egy még biztonságosabb helyre tették, és riasztót szereltek fel, aminek olyan éles volt a hangja, hogy még hét határon túl is hallani lehetett.
Felébredt Frici és Zsába is. Megölelte cicáját, elolvasta a ruhájára erősített cetlit, legyintett majd így szólt:
– Hát, most nem sikerült! Túljártak az eszemen ezek a manófittyek. De nem adom fel! Tudom, a szépségért szenvedni és küzdeni kell. A szenvedés már megvolt- simította meg a sajgó hátsóját. Most jön a küzdés! Ki kell találnom valami banyaszépítőt. Vagy banyapofa kisimítót… vagy… és sorolta, sorolta…
Tán még ma is azon töri a fejét, hogyan szépüljön meg. Zsába még nem tudja a titkot, hogy a szépség belülről fakad, és semmi sem ápolja jobban azt, mint a boldogság. Ha szépülni szeretne, a lelkével és a szívével kell kezdenie. Ki kell űzni belőlük a gonoszságot és a haragot. Hogy lehet boldog? Arra neki kell megtalálnia a választ…
Csillámka és a többiek pedig vidáman éltek tovább a Tündérligetben, és szorgalmasan írtak a kódexükbe.