Könnycseppek dobolnak a szívemben.
Várom az időt,
hogy jöjjön.
Nem szűnik a szorítás a szívem körül.
A zene hatalma(s).
Nem. Segíthetek. Magamon.
Kell? esz!
Erős a szorítás.
Fogy a levegő.
Az idő sötétlik felettünk.
Visszatükröződik az életem – a szemedben.
Mit látsz?
Dobolnak a könnyek a szívemben.
Tisztító eső.
Várom, hogy jöjjön.
11 hozzászólás
Az első versszakban kicsit zavaró a szóismétlés számomra.. Amúgy pedig nagyon ott van.. Tetszik, ahogy játszol a szóelemekkel, Jelentésváltozatokkal. Nagyon elgondolkodtató és modern mű.
De szép sorok! Megható nekem nagyon! Olyan szívszorító, ahogy könnyezik a szíved. Gratulálok!
Szép és szomorú.
Szerintem a második versszakban van a lényeg. Aztán, ami előtte és utána van, szép képekben szép szomorúság.
Üdv: Colhicum
Nagyon szépen tudsz sírni a szíveddel! Grat!
Megindító.
Ami a verstechnikát illeti jó szabadvers lett, ügyesen használtad a gondolatritmust!
Nagyon-nagyon szép!!!
A címe alapján valami rémséges giccsre számítottam. Pozitív csalódás ért. Gratula! :))
Olvasva empátiám kísér.Grt.Z
Nagyon tetszett
Kedves Poppy!
Nagyon tetszik a vers! Most is, ahogy olvastam a verset, ilyen szorítást éreztem a szívem tájékán. Nem jó dolog szomorkodni, de ez az élet velejárója. Könnyek után nevetés! 😀
Barátsággal: Laguna