Aznap este már lefekvéshez készülődött, amikor a telefonja pityegni kezdett. Megnézte a kijelzőt és látta, hogy Évi keresi. Összeszorította a szemét amikor meglátta ki keresi és bűnbánóan fújt egyet. Te jó ég! Szegény Évi! Mostanában mindig csak lerázta, ha felhívta őt. Nem tudta elviselni a barátnője boldogságát, amikor az övé romokban hevert. Most azonban elszánta magát, hogy bocsánatot kér tőle, és mindent elmesél neki. Azonban a barátnője szóhoz sem hagyta jutni:
– Jaj, de jó, hogy felvetted! – hallotta Évi csilingelő hangját. Nem bírom ki, hogy el ne meséljem neked: kisbabám lesz! Képzeld el a terhességi teszt azt mutatja, hogy kisbabám lesz! Jaj olyan boldog vagyok! Ugye leszel a kereszt anyja?! Ugye milyen csodás! – Évi lelkendezése megállíthatatlan volt.
– Felhívtam az anyukámat és utána mindjárt Téged! Remélem, még nem aludtál! Győző leszaladt egy üveg alkoholmentes gyerek pezsgőért, hogy koccintsunk a bébinkre! Szerintem karácsonykor történt meg a dolog, síelni voltunk a magas Tátrában és szörnyű hideg volt, jól össze kellett bújnunk! – kuncogott az örök vidám Évi.
– Szóhoz sem tudsz jutni?! – incselkedett vele a barátnője.
– Igen, szóhoz sem tudok jutni.- sóhajtott Noémi
– Gratulálok! Persze, hogy leszek a keresztmamája! Boldogan…- halkult el a hangja.
Évi azonban nem vette észre, hogy Noéminek bármi baja lenne, nem a földön, a mennyekben járt.
– Le kell tennem, itt van Győző! Majd hívlak! – csicseregte vidáman és bontotta a hívást.
Noémi kezében a telefonnal leroskadt az ágya szélére és gyors fejszámolásba kezdett.
Tamás balesete után abbahagyta a fogamzásgátló tabletta szedését és karácsonykor… nos karácsony előtt sem szedte. Nem látta értelmét. Csak vett néhány óvszert. Aztán a katasztrofális karácsonyeste után nem gondolta, hogy egyáltalán együtt lesznek. Így nem vitte el magával, amikor elment ebédre Tamásékhoz.
Amikor elragadta a szenvedély őket, nem is jutott eszébe, hogy nem szedi a tablettát és vigyázniuk kéne.
Azóta pedig, nos azóta pedig nem jött meg neki…
Öt hete, kb. öt hete, vagy hat, hogy együtt voltak.
Felállt, odalépett a tükörhöz és jól megnézte magát. Nem látott semmit. A szokásos arc nézett vissza rá, a szokásos alakját látta a tükörben.
Talán csak a stressztől… gondolta. Mostanában mindenért a stressz a felelős…
Gépiesen öltözködni kezdett. Amikor felhúzta a kabátját, nagyot sóhajtott, aztán bezárta az ajtót és elindult az Üllői úton lévő patika felé, hogy megnézze nyitva van-e.
Amikor oda ért, halványan világító fénynél elolvasta, hogy az ügyeletes gyógyszertár a Teréz patika.
Visszasétált és beült az autóba. Néhány perc múlva már a körúton volt a patika előtt. Nyomja meg a csengőt, olvasta el a feliratot Noémi. A csengetésre egy álmos arcú férfi nyitotta ki az ajtón levő kis ablakot.
– Tessék kérem! – szólt ki álmosan.
– Egy terhességi tesztet szeretnék. – monda Noémi.
– Most?! – kérdezte meghökkenve a patikus. Noémi hirtelen ráébredt, hogy majdnem éjfél van és a hideg, havas körúton ő az egyetlen járókelő, aki éppen felébresztett egy alvó patikust, hogy sürgősen terhességi tesztet vegyen. Hangosan felnevetett és elkente a kezével a szemébe toluló könnyeket.
– Kérem, ne haragudjon. De ha már úgy is felkeltettem…
A patikus morgott valami és elment az ablaktól. Noémi már azt hitte visszafeküdt aludni, amikor újra kinyílt a kis ablak. A teszt helyett egy blokkot nyújtott ki a patikus. Ügyeleti díj 300.-Ft olvasta az első tételt Noémi. Kiszámolta pontosan a pénzt és benyújtotta az ablakon. A patikus egy kis dobozt adott ki neki.
– Eredmény egy perc alatt, a nap bármelyik szakában. Akár nappal is. – mondta és becsukta a kis ablakot.
Noémi újra felnevetett és a kis dobozzal visszaült az autóba.
Otthon aztán elhagyta a bátorsága. A fürdőszobában a mosógépre tette a kis dobozt és egy darabig csak nézte, azután elolvasta a használati utasítást.
Amikor a próbanyílásba cseppentette a vizeletét, becsukta a szemét. Amikor kinyitotta felkiáltott:
– Te jó ég!
A teszten a kontroll vonalon kívül a terhességet igazoló vonal is ott virított.
Noémi bement a szobába, leoltotta a villanyt, de úgy érezte képtelen lenne elaludni. Leült a fotelba és a sötétbe borult szobából kinézett az ablakon át az égen fénylő csillagokra.
Egyelőre a sors szólt be újra nekem… – gondolta Noémi és a belsejébe figyelt, ahol egy új élet kezdődött. Azonban nem érzett semmit.
Másnap – ahogy előre eltervezte – elvitte Tamást Aquincumba, a tapintható régészeti kiállításra. Tamás szépen végig csinálta a programot, és amikor vége lett, meg is köszönte Noéminek, hogy elhozta, aztán az autóban visszafelé, némi hallgatás után halkan megkérdezte:
– Hány okosító program után bocsátod meg nekem azt ami karácsonykor történt?
– Már régen megbocsátottam.- válaszolta Noémi.
Tamás a keze után tapogatózott. Noémi odanyújtotta egy percre a jobb kezét, de aztán sebességet kellett váltania és elhúzta. Amikor látta Tamás arcán a csalódottságot, a combjára tette a jobb kezét, amikor kellett a vezetéshez elvette onnan, azután visszatette, és Tamás újra megfoghatta.
– Nagyon megijesztettelek akkor reggel? – kérdezte a fiú.
– Hát… eléggé…- válaszolta őszintén Noémi.
– Tudod már sokkal jobban vagyok. Már kezdem megszokni, hogy nem látok… Már ha egyáltalán meg lehet ezt szokni… Már jobban tudok tájékozódni a fülemmel, az orrommal, mint akkor… És a rémálmok is egyre kevesebbszer gyötörnek…
Mivel Noémi nem válaszolt semmit, csak egy újabb sebesség váltás után visszatette a fiú combjára a jobb kezét, Tamás tovább folytatta:
– Kicsi! Annyira szeretlek! Annyira hiányzol! Kérlek, menjünk haza!
Noémi megszorította a fiú kezét, és azt mondta:
– Jól van! Ma már lejárt az idő, amire elkértelek a kórházból, de holnap hazamegyünk!
Tamás akkorát sóhajtott, hogy egészen bepárásodott az ablak és boldogan elmosolyodott.
– Alig várom! – mondta és a szájához emelte Noémi kis kezét és megcsókolta a tenyerét.
– Korán gyere értem! – kérlelte őt a fiú és Noémi szeretettel mondta:
– Igen, nagyon korán érted megyek.
Másnap már ebéd után ott volt Tamásért, de tele volt kétséggel és bizonytalansággal. Aggódott, hogy rosszul végződik megint a bizalmas együttlétük.
Azt sem tudta eldönteni még, hogy megmondja-e Tamásnak, hogy gyereket vár.
Amióta Tamás megtanulta a botot használni, Noéminak nem kellett már aggódnia a lépcsőn való felmenetel miatt. Néhány koppantás maga előtt és mellett és Tamás úgy ment fel a rettegett lépcsőn, mintha látná a lépcsőfokokat.
Csak az ajtó előtt súgta Noémi fülébe:
– Jobb lábbal indulunk… – és felnevetett.
Noémi is elnevette magát, és fürkészve nézte a fiút, aki önállóan átlépte a küszöböt és türelmesen megvárta, hogy elvegye a kabátját. Azután egyedül bement a szobába és megállt az ajtóban, kicsit várt, majd ügyesen elnavigált a fotelig és leült.
Kényelmesen hátradőlt és kinyújtóztatta a hosszú lábait, ahogy mindig is szeretett elterülni a fotelben.
– Olyan jó itt! – sóhajtott.
– Alig várom, hogy haza engedjenek!
Noémi kicsit meghökkent. Arra nem gondolt, hogy ha Tamást kiengedik a kórházból, akkor hová fog menni. Valahogy természetesnek vette, hogy a szüleihez. Az anyukája majd főz neki finomakat és az apukája meg majd gondozza. Addig, ameddig visszatér a látása. Azután pedig majd újra együtt élnek.
Most azonban rájött, hogy a fiú nem így gondolja.
– Nem bánod, ha gyakorlok kicsit? – kérdezte a fiú.
Noémi nem értette ugyan, hogy miről van szó, de ráhagyta:
– Persze, hogy nem bánom.
Tamás pedig felállt. Megfogta a fotelnek támasztott botot és elindult az ablak felé. Számolta a lépéseket. Aztán elment a szekrényhez, az ágyhoz, az íróasztalhoz, teljesen egyedül. Csak a botja koppanása hallatszott és az, hogy magában számolja a lépéseket.
Végül oda ment hozzá és erősen magához ölelte.
– Olyan buta voltam. – súgta a lány fülébe.
– Azt hittem, hogy el tudlak engedni. Azt hittem, hogy nélküled kell élnem. Küldtem neked magam helyett egy tündért, hogy vigyázzon rád, de visszajött és azt mondta, hogy a tündérek nem vigyáznak egymásra. Azt hittem, hogy csak az emlékedet szabad szeretnem. Milyen jó, hogy nem hagytad…
A szája forrón Noémi szájára tapadt és olyan szenvedélyesen csókolta, hogy Noémi úgy érezte elolvad Tamás karjában.
Elfelejtette, hogy milyen üde és édes a fiú szája, milyen gyöngéden és szenvedélyesen tudja őt magához ölelni. Noémi lehunyta a szemét, szétnyitotta az ajkát, közben Tamás a haját, az arcát simogatta az ujjaival. Majd lejjebb csúsztatta a kezét és gyöngéden megsimogatta a mellét. Noémi halkan felnyögött és felhúzta Tamás pulóverét. Az érintésétől, az illatától elszédült, megfogta a fiú kezét és lassan elindult, vezette őt az ágyuk fele.
Szeretkeztek gyöngéden és élvezettel, és Tamás még utána is a karjában tartotta Noémit, magához ölelve. Felidéztek emlékeket a múltjukból és érezték, hogy összetartoznak már nagyon régen. Az eddigi közös emlékeik, az a sok minden amit együtt éltek meg összeköti őket egymással, jobban, mint bárki mással a világon.
Aztán Tamás kibújt az öleléséből, megsimogatta, és a fülébe súgta:
– Csak egy perc, visszajövök mindjárt.
Noémi csodálkozva látta, hogy a fiú szinte nyílegyenesen a könyvszekrényhez megy, érzékeny ujjaival kitapintja a könyvek sorát, majd kivesz középről egy kötetet és benyúl mögé. Azután egy másikat és a mögött kezd el kutatni. Noémi akkor már tudta, hogy mit keres. A következő kötet aztán már tényleg az „Erato” volt, és Tamás megtalálta a kis csomagot mögötte. Némi tapogatózás után a könyveket visszadugta a helyükre, a csomagot a tenyerébe fogta és visszajött az ágyhoz. Noémi kezébe adta a kis csomagot.
– Kinyitnád, kérlek!
Noémi kicsomagolta a kis dobozt és kinyitotta. Ott feküdtek a karikagyűrűk a selyem bélésen. Tamás feléje nyúlt, de nem találta el az irányt. Noémi megfogta a kezét és gyengéden rátette a dobozra. Tamás elvette a dobozt, óvón az egyik tenyerébe fogta, a másik kezével magához ölelte őt és megszólalt:
„ Te aki megkötöztél lázadásban
és elvetted tőlem a kockázat örömét,
te aki keserűvé tetted a fanyar tagadást,
s más is így csinálja gyilokkal enyhíted
a soha nem lesz énbelőlem semmi kínját,
de ugyanakkor te aki erőt adsz felkeléseimhez,
és elviselhetővé teszed tucat perceimet,
most már vállalj egészen,
mert nélküled a földre lefekszem,
estemben felrúgva a hétköznapok gépezetét
és összeharapott szájjal megadom magam.”
– Kicsi! Leszel a felségem? – hangzott el a vers után, prózában is, az a mondat, amiről mind a ketten azt hitték régen, hogy soha nem fog elhangzani.
Noémi boldogan felnevetett:
– Igen, igen, igen! – kiabálta boldogan és összeborzolta a fiú haját.
Tamás a régi, kedves mozdulattól elmosolyodott és közelebb csúszott Noémihez:
– Mondd, hogy „ puszika nyuszika”! – kérlelte Noémit.
Noémi pedig újra beletúrt a fiú hajába és lágyan, édesen azt mondta:
– Puszika nyuszika!
Tamás ügyesen kivette a kisebbik jegygyűrűt a dobozból és Noémi keze után nyúlt. Noémi belecsúsztatta a kezét, a fiú tenyerébe, de az szigorúságot tettetve megszólalt:
– Ne csalj kicsi! Ez még csak a lánykérés, nem az esküvő! A bal kezedet kérem.
Noémi szeméből kigurult két fényes könnycsepp, ahogy Tamás a jegygyűrűt felhúzta az ujjára és a szájához emelve megcsókolta.
A kezébe vette a nagyobbik jegygyűrűt, a fiú ujjára húzta, de ő a száját csókolta meg.
– Ne itasd az egereket kicsi! Mi a baj? – aggódott Tamás, megérezve a könnyek ízét a csókban.
– Nincs baj! Semmi! – nyugtatta meg Noémi.
– Évinek igaza volt. A valóságban semmi nem olyan, mint ahogy elképzeli előre az ember. Hanem sokkal, de sokkal szebb.
Tamás magához ölelte Noémit és vágyakozva suttogta:
– Talán még ennél is szebb, ha az ember a menyasszonyával szerelmeskedik…
Ahogy a fiú keze becézgetni kezdte, mindig érezte a bőrén a kis aranykarika érintését, amit a fiú viselt és mindannyiszor édes borzongás futott végig rajta.
A szenvedély csúcsán összefonódott a bal kezük szorosan, és a kezükön viselt kis arany karikák egymáshoz értek. Noéminak úgy tűnt, hogy hallja a pendülést, ahogy összeérnek és a gyönyör és a boldogság egyszerre öntötte el.
Szeretkezés után Tamás sokáig simogatta, becézgette Noémit majd megkérdezte:
– Mikor szeretnéd az esküvőt?
– Minél hamarabb! – felelte gondolkodás nélkül Noémi.
– Nem szeretnék pocakos menyasszony lenni. – szaladt ki a száján.
– Miért nem szeded a tablettát? – kérdezte csodálkozva a fiú.
Noémi feljebb csúszott az ágyon, és Tamás kezét a köldöke alatt a hasára tette.
– Már nem kell a tabletta. Itt a kis trónörökös. Karácsonykor nem vigyáztunk. Amikor a baleseted történt és sokáig nem voltunk együtt, abbahagytam a tabletta szedését. Karácsony előtt vettem ugyan óvszert, de aztán megfeledkeztem róla. – mondta a lány.
Tamás teljesen elképedt.
– És nem bánod? – kérdezte csodálkozva.
– Miért bánnám? Még rosszul sem vagyok. Amikor a terhességi teszt pozitív lett, el sem akartam hinni az eredményt. Csak amikor a nőgyógyász is megerősítette és megkaptam a terhes gondozási kiskönyvet, csak akkor hittem el.
– De, de mi lesz a karriereddel? Annyi energiát fektettél bele…
– A karrieremmel mi lesz? Nem tudom, ezen még nem gondolkodtam. Majd beszélek a tulajdonossal és meglátom. Nem gondolom, hogy problémát fog jelenteni. Neki is három gyereke van!
– Na igen, de nem ő szülte, hanem a felesége.
– Mi lányok legtöbben a gyereket, a családot választjuk, ha tehetjük. De amíg munkáról van szó nagyon keményen dolgozunk. Tudja ezt a tulajdonos is. – mondta Noémi.
Tamás pedig nem látta értelmét a további ellenkezésnek.
– Annyira örülök nektek! – mondta meghatottan.
A tenyerével megsimogatta Noémi lapos hasát.
– Évi meg fog pukkadni az irigységtől, hogy a mi esküvőnkön, már a kisbabánk is részt vesz.
Nem is tudom elvállalja-e azt, hogy a tanúd legyen. – ugratta mosolyogva a fiú.
– Évi is terhes! – jelentette be Noémi.
– Ő is karácsonykor lett az.
Azzal Noémi elmesélte, hogyan jött rá Évi telefon hívása alatt, hogy lehet, hogy ő is terhes. Azután pedig az éjjel beszerzett terhességi teszt története következett, amin így utólag jókat nevettek.
– Imádok veled az ágyban lenni szeretkezés után is. – suttogta a fülébe gyöngéden Tamás.
– Fantasztikusabbnál, fantasztikusabb történeteket tudsz mesélni. Legutóbb is az a tündérfürtös mese…
Noémi azonnal lecsapott rá:
– Azért a dokinak nem kellett volna elmondani! – rótta meg szemrehányóan.
– Ne aggódj! Nem a mesédet mondtam el, csak megkérdezte, hogy mit hallgatok az MP3-on. Én meg válaszoltam. Talán hazudnom kellett volna valamit?
Amikor Noémi nem válaszolt, hozzá tette:
– Az tartotta bennem a lelket, amikor elküldtelek, hogy legalább a hangod velem maradt…
Olyan boldog voltam, ha csak elkezdted mondani a felvételen, hogy „képzeld, aznap amikor Gábor felvette az új kolleganőt, az álmodtam…” Biztosan látszott is rajtam, hogy boldoggá tesz a hangod, azért kérdezte meg a doki, hogy mit hallgatok…
– Na jól van, te rosszaság, megbocsátom, hogy titokban felvetted a mesét.
– Nem csak a mesét, az egész délutánt! – vigyorgott elégedetten Tamás.
– Te jó ég! Egész délután… – jajdult fel Noémi.
– Egész délutánra elkértelek, de már késő este van! Futás vissza a kórházba, még azt hiszik, hogy elraboltalak. Többé el sem engednek velem!
Sietősen felöltöztek és visszamentek a kórházba. Szerencsére Kálnoky doktor nem volt benn, az éjszakás nővérke pedig elnézően mosolygott.
Másnap, úgy érezte Noémi, hogy egész nap csak a terhességéről beszél.
Először a boldogan kérdezősködő mamájának, azután a lelkes barátnőjének Évinek, azután Tamás aggódó édesanyjának, végül pedig a főnökének.
Pálos úr azonnal fogadta, amikor jelezte neki, hogy beszélni szeretne vele.
Közbe szólás nélkül végig hallgatta, hogy a kereskedelmi igazgatója férjhez megy, kisbabát vár és körülbelül fél év múlva otthon marad.
Végül elmosolyodott, a kezét nyújtotta és így szólt:
– Gratulálok! Annyi rossz után amin keresztül mentek az elmúlt évben, végre a szép napok következnek az életükben.
Noémi kicsit meglepődött, hogy nem az Ő munkahelyi pótlásáról beszél először a tulajdonos ügyvezető, de jól esett neki, hogy Pálos úr így állt hozzá a cégét is érintő változáshoz.
– Emlékszem, amikor nálunk sorban jöttek a gyerekek, elég sűrű volt az életünk és nem sokat aludtuk akkoriban a feleségemmel, de az életünk csodálatos, boldog korszaka volt. Figyelni ahogy nőnek, fejlődnek, egyre édesebbek, kinyílnak a világra… Ezt az élményt soha semmi más nem tudta volna pótolni! Remélem, hogy meghív az esküvőjükre!
Noémi őszintén válaszolt:
– Még nem beszéltük meg az esküvőnk részleteit Tamással.
– Azt javaslom, hogy bízzanak meg egy esküvő szervező céget, azzal sok gondot levesznek a vállukról.
– Köszönöm a jó ötletet! – mosolygott Noémi.
Amikor visszament a munkájához, arra gondolt, hogy ez egész könnyen ment és remélte, hogy tényleg szép napok jönnek.
Vasárnap délelőtt elvitte Tamást Pátyra, az ottani lovas centrumba, ahol a nem látók is lovagolhatnak segítséggel. Hazafelé az autóban Tamás csak a fejét csóválta:
– Kicsi, soha életemben nem lovagoltam, de nem is volt szándékomban. Mindig is féltem a lovaktól. Egyszer régen, még kisfiú koromban a nagymamámnál nyaraltam vidéken. A házunk előtt megállt egy lovas kocsi és kimentem bámészkodni az utcára. A kezemben egy kifli volt, azt eszegettem. Azt néztem, hogy a lovak szemén ellenző van, és szerettem volna tudni, hogy mit látnak így a világból. Addig, addig mászkáltam a járda szélén a lovas kocsi előtt, amíg a felém levő ló odakapott a szájával és egyszerűen kikapta a fogával a kezemből a kiflit. Rettenetesen megijedtem, rögtön beszaladtam az udvarra és azóta sem igen barátkoztam lovakkal. Meg voltam győződve róla, hogy elől harap, hátul rúg minden ló. – Tamás elhallgatott, Noémi keze után tapogatózott, amikor megfogta a lány kezét, folytatta:
– Ma csodálatos dolog történt velem. Felültem a lóra és nem kellett azon izgulnom, hogy merre kell mennem, milyen akadályt kell kikerülnöm! A ló látott helyettem. Békésen vitt a hátán és nézte helyettem az utat. Nagyon élveztem. Király volt. – azzal vidáman felnevetett.
– Biztosan azért, mert nem volt kifli nálad. – ugratta Noémi.
Otthon aztán még egy meglepetés várta Tamást. Noémi megvette neki a beszélő számítógépet. Vett egy íróasztalt, hogy mindig azonos helyen találjon meg Tamás mindent, és egész délután a számítógépet próbálgatták. Az aznapi újsággal kezdték. A szkenner segítségével beolvasták a nyomtatott oldalakat a számítógépbe, és a gép felolvasta az újságot Tamásnak. A fiú egészen el volt bűvölve.
– Ezzel bármilyen könyvet is el tudok olvasni! A szkenner segítségével. Jobb, mint a hangos könyv. – lelkesedett őszinte örömmel.
Aztán megismerkedett a Windows képernyőolvasó programmal is.
– Milyen kár, hogy vissza kell mennem a kórházba… – mondta, amikor eljött az este.
– Ott olyan unalmas. Milyen kár, hogy nem vihetem magammal a számítógépet.
– Hát én nem bánnám, de nem tudnánk ott hová tenni. Beszélek az orvosoddal, hogy engedjen haza.- mondta a maga számára is meglepően Noémi.
– Ó gondolod, hogy haza engedne? – Tamás egyszerre látszott örülni és aggódni.
– Megkérdezzük! – biztatta Noémi.
Kálnoky doktor nem zárkózott el.
– Jó, de először csak egy napról lehet szó. – határozott végül.
– Kap egy 24 órás eltávozást, fiatalember. Aztán vissza kell jönnie. Éppen elég lesz egy napig helytállni egyedül. – nézett Noémire és Tamás felé intett, akin látszott, hogy megkönnyebbült az orvos szavaitól.
– Lehetne már holnap? – kérdezte mohón a fiú.
Az orvos Noémire nézett, aki bólintott.
– Nos igen, miért is ne! – válaszolta Dr. Kálnoky.
Az első otthon, egyedül eltöltött napja Tamásnak elég mozgalmasra sikerült. Szinte egyfolytában csörgött a mobilja, az egész család – élén Noémival – minden percben tudni akarta, hogy jól van-e és mit csinál éppen.
– Hát telefonálok! – válaszolta megadóan a fiú Noémi kérdésére.
– Apámmal, anyáddal kétszer, anyámmal nyolcszor, veled tízszer. Igen megettem a konyha asztalon hagyott hidegtálat, nem haltam sem éhen, sem szomjan. Minden rendben. – nyugtatta meg újra és újra a lányt.
– Már egy egész oldalt sikerült elolvasnom a mai újságból.- mondta vigyorogva.
– Rendben, jó nem hívlak fel ma többször.- ígérte meg Noémi, de nagyon nehéz volt megtartani az ígéretét.
Szinte felszáguldott a lépcsőkön, amikor kora délután haza ment. Amikor feltépte az ajtót és berobogott a szobába, megnyugodott. Tamásnak kutya baja sem volt, szemlátomást remekül szórakozott a beszélő számítógépével.
Ahogy sokasodtak a fiú által otthon töltött napok, Noémi Évivel és anyukájával belemerült az esküvő szervezés részleteibe. Noémi azon vette észre magát, hogy már nem zavarja annyira, hogy Tamás nem lát. Azonban a lelke mélyén még mindig várta, hogy Tamás látni kezd. Minden tőle telhetőt megtett, hogy a fiú biztonságban érezze magát, és elfoglalja magát. Az esküvő minden részletéről kikérte a véleményét, mindent megbeszéltek. Az esküvő szervező cég kiválasztását, az esküvő helyszínét, a meghívottak listáját, a meghívókat, a vendégkönyvet, az autóbérléseket, az esküvői vacsorát, az esküvői tortát, az ülésrendet és mindazt az ezer és ezer dolgot, amiről ilyenkor dönteni kell.
Noémi szinte ragyogott. Imádta az előkészületeket és türelmetlenül várta az esküvőjük napját.
Aztán Tamást végleg hazaengedték a kórházból. Kálnoky doktor gratulált Noéminek a közelgő esküvőjük alkalmából, de arról, amit a lány titkon remélt, egyetlen szót sem szólt.
8 hozzászólás
Kedves Judit!
Visszatérve egy kicsit ahhoz, amit az előző résznél válaszoltál nekem; amikor arra gondolok, hogy az én lányom (lányaim) is hamarosan a kamaszkorba lépnek, egy kicsit engem is elfog az aggodalom… reménykedem, mindenesetre 🙂 Most még mindhárom nagyon aranyos.
Ebben a részben számomra a főnök hozzáállása volt meglepő, amikor Noémi elmondta neki, hogy babát vár. Ez csak a példamutató rész!!! Ezen a téren van bizony bőven negatív tapasztalatuk a nőknek… Egyértelmű, és szinte közhelynek számít már az, hogy megállna a világ, ha a nők nem szülnének, hanem csupán karriert építenének, de ez már egy külön, másik téma… még azt is eszembe juttatta, amikor a harmadik terhességemmel, a 40. héten, a kiírt napon állva kellett utaznom a zsúfolt villamoson…
Van bizony mondanivalója a regényednek, bőven! Nagyban benne van a felelősség felvállalása is a másik iránt!
barackvirág
Kedves Barackvirág!
Sok fiatal kolleganőm van, és ők is abban a helyzetben vannak,mint a regény szereplője Noémi. Van "párjuk" és két, három diplomájuk, néhány nyelvvizsgájuk és építik a karrierjüket. Aztán negyven fele rájönnek, hogy kicsúsznak az időből és jönnek a próbálkozások baba ügyben. Jönnek a beültetések és a csalódások. Ha már minden beültetési lehetőséget elhasználtak, akkor jön esetleg a Vargha gyógymód, vagy más természetgyógyászati kezelés. Aztán jó esetben nagy nehezen megjön a baba.
Hogy mi lesz ebből a jövőre nézve?
Judit
Bonyolódik a helyzet, mindennapok történésével, mégis lebilincselő az egész!
Gratulálok ismét, Kedves Judit!
Csilla
Kedves Csilla!
Remek érzés, hogy lebilincselőnek találod a történetet.
Köszönöm!
Judit
Helló!
most már végigolvasom, mert annyira akarom tudni, hogy minden jóra fordul. Szóval száguldok is tovább! Ja, és nagyon tetszik (ezt már többször is írtam) 🙂 üdv hundido
Kedves Katalin!
Jót mosolyogtam a száguldáson… 😀
Judit
Szia Judit! Hosszú szünet után folytatom. Nyári munkák, stb. Most már vagyok. Izgulok, így a vége felé, hogy minden rendben legyen. Olyan ez, mint egy tündérmese! Tetszik az előadás módja is, ez a mesélő stílus! Üdvözlettel: én
Szia Laci!
Nyáron kicsit elhalkul az irodalmi élet, mindenki mással van elfoglalva… Én is így voltam vele, sok elmaradt olvasnivalóm van az oldalon.
Hát igen, a romantikus regény valóban egy mese /ezúttal Tündérfürt mese :D/, de igény van rá, hogy legalább olvashassunk olyan történeteket, amikben "minden rendbe jön" – ha már a valóságban ez igen ritkán van így.
Judit