Tündérfürt 2.

Noémi, amint kiért az utcára, rögtön felhívta Évit. Újra a Marcipán cukrászdában találkoztak. Ezúttal is Évi érkezett előbb, és amikor meglátta a belépő Noémit, a szája is tátva maradt a csodálkozástól.
– Szia! Így voltál állásinterjún? – kérdezte és dőlt a nevetéstől.
– Igen, miért? Mi a baj? – csodálkozott Noémi.
– Te az este nem álláskereső, hanem pasi fogó lapokat nézegettél a neten – szögezte le kuncogva Évi. Elmondta, hogy a felvételi beszélgetésekre való felkészülésnél az arculatformálás lényeges alkotó eleme a helyes öltözködés. Nők részére konzervatív, angol szabású kosztüm és fehér blúz viselése a javasolt ruházat.
– Te meg elmész egy ilyen „nőcis” ruhában… – mulatott Évi.
– Végre rájöttem, hogy miért nézett rám olyan szúrós szemekkel az ottani HR-es csaj! – nevette el magát Noémi is. Aztán elmesélte tövéről hegyére a történteket. Azaz, mégsem egészen. Arról mélyen hallgatott, hogy Győző milyen szívdöglesztően csinos.
– Egy órás beszélgetés, mindjárt a nagyfőnökkel, hmmm! Ez aztán a jó kezdés. A fizetés is megjárja – összegezte Évi.
– Mi az, hogy megjárja?! – háborodott fel Noémi. – A jelenlegi állásomban Gábor nyugdíjig sem emelné fel ekkorára a fizetésemet.
– Azért két diplomával és három felsőfokú nyelvvizsgával nem egy horribilis összeg ez sem – szúrta bele a villáját a gyümölcs tortájába Évi.
Aztán hosszan latolgatták, hogy szakmailag előrelépés lenne-e Noéminek a felkínált állás. Már esteledett, amikor elbúcsúztak. Megnézte a mobilján a nem fogadott üzeneteket. Tamástól volt egy SMS. „Este érkezünk, holnap Párizsban dolgozunk”, olvasta. Szóval este átrepülnek Párizsba, holnaptól ott dolgozik – gondolta Noémi.
Nem volt kedve hazamenni az üres lakásba, felhívta az anyukáját és megbeszélték, hogy felmegy hozzá. Anyukája nem lakott messze tőlük, de maga is meglepődött, amikor utánaszámolt, hogy milyen régen járt már nála. Leültek egy tea mellé és Noémiból ezúttal ömlött a szó. Anyukája csak figyelte ezt az új Noémit. Máskor, ha feljött, mindjárt azzal kezdte, hogy siet. Munkát visz haza, vagy megfőzi valamelyik kedvenc ételét Tamásnak. Most azonban részletesen beszámolt az új kolléganő megérkezéséről, az azt követő átsírt estéről, a tegnapi megbeszélésről Évivel, az álláskeresésről az interneten, a mai napról az irodában és a délutáni állásinterjúról. Noémi anyukájának azonban valami nagyon nem stimmelt. Az Ő kislányáról eddig is tudta, hogy gyönyörű, okos és elbűvölő. Csak egyvalami nem volt soha: talpraesett. Most pedig nagyon is az! Csak úgy sugárzik belőle az önbizalom. Amikor Noémi végre kifogyott a szóból, anyukája azért csak megkérdezte:
– Mondd, kislányom, a nagy sírás után, másnap reggel mi ütött beléd, hogy nem mentél be dolgozni, hanem megkerested Évit? Hiszen nem szoktatok gyakran találkozni…
Noémi kicsit elpirult, láthatóan zavarba jött. Törte a fejét, mit mondjon, de mivel nem tudott és nem szeretett hazudni, végül úgy döntött, hogy elmondja az igazat.
– Hát az úgy volt, hogy a nagy esti sírás után álmodtam valamit… – kezdett bele és részletesen elmesélte álmát a lánnyal, aki egy tündérfürtöt ajándékozott neki. Aztán kicsit szégyenkezve elmondta a történet kihagyott részét, amikor a tündérfürt segítségét kérte.
– Mit is mondtál, hol találtad meg a tündérfürtöt, kicsim? – kíváncsiskodott az édesanyja. Noémi pedig elmondta kalandját az imbolygó létrával, és a gardróbszekrény felsőpolcán megtalált régi dobozzal.
– Tudom, hogy nevetséges! – mentegetőzött Noémi. Akinek most, hogy elmesélte ezt a tündérfürt történetet valakinek, teljesen őrült dolognak tűnt az egész. Azonban anyukája szerető mosollyal csóválta a fejét. Kezébe vette Noémi kezét és megsimogatta:
– Nem, egyáltalán nem nevetséges! Én tudom, hogy Te tényleg egy tündérfürtöt találtál. Egy igazi tündérfürtöt! – bólogatott az édesanyja.
Noémi arra gondolt, hogy hopp, ezek szerint a mamájától örökölte a mesék iránti vonzalmát és hitét a csodákban. Elnézően mosolygott, ezúttal mind a kettőjükön…

Tamás ez alatt felfelé ballagott a lépcsőházban a lakásuk felé. Az ajtó előtt megállt és hosszasan csörgette a kulcsait, lassan nyitotta ki az ajtót és várta a finom illatokat a konyha felől, amik őt szokták fogadni, mikor egy-egy külföldi munkájáról hazatér. A lakásban azonban sötét volt, hideg és néma volt a konyha. Noémi pedig sehol… Tamás az órájára nézett: tíz óra múlt. Leült a szobában a fotelba, kinyújtóztatta a lábát és azon gondolkodott, hogy hol lehet a lány. Kereste délután az irodában, de azt mondták, már elment. Küldött neki egy SMS-t, hogy este érkezik, de nem válaszolt rá. Tulajdonképpen egy tegnap reggeli kurta-furcsa telefont kivéve nem beszéltek, amióta elutazott. Nem is tudta, mióta ült ott, talán el is bóbiskolt egy kicsit, amikor egyszer csak csörgött a zárban a kulcs és belépett Noémi.
Noémin az esküvőre vett új ruha volt, pazarul nézett ki, jókedvű volt és feldobott. Tamás arra számított, hogy mentegetőzni kezd, és rögtön elmeséli, hogy hol is volt… Noémi azonban nem ezt tette. Rámosolygott, odasétált hozzá, megpuszilta.
– Szia! Nem vagy Párizsban? Elmarad a riport? – kérdezte nyugodtan. Tamás azonban nem válaszolt a kérdésekre, hanem felpattant és kiabálni kezdett:
– Hol a fenében voltál? Miért nem lehet téged felhívni telefonon? Miért nem válaszolsz az üzeneteimre? Hol a vacsora?
Noémi derűsen ránézett, rosszallóan felhúzta a szemöldökét és válaszolt:
– Nem tudtam, hogy jössz. A mamámnál voltam. A telefonom azért volt kikapcsolva, mert egy állásinterjún voltam. Az SMS-edben meg az volt, hogy Párizsba mész. Mit kellett volna erre okvetlenül válaszolnom? Vacsora nincsen, én anyukámnál ettem, téged meg nem vártalak haza.
Tamás egyik választól jobban elképedt, mint a másiktól. Ebben a „dögös” ruhában a mamájánál volt, na ne! Állásinterjún volt?! Mi ez az egész? Három napig volt távol és Noémi, Noémira rá sem lehet ismerni! Mi történt itt három nap alatt?
– Azért biztosan van valami a hűtőben. Nem kell éhen halnod – intett a konyha felé Noémi és bement a fürdőszobába. Tamás pedig jobbnak látta kimenni és enni valamit, ha már a repülőgépen nem evett, a jó otthoni vacsora reményében. Mire megvacsorázott és megfürdött, Noémi már a számítógépénél ült és az e-mailjeit nézte. Aztán felkiáltott:
– No nézd csak! Még egy álláshirdető válaszolt a jelentkezésemre. Holnap kell felhívnom időpont egyeztetésre. – Noémi elégedett mosollyal dőlt hátra.
– Mi ez az álláskeresgélés, így hirtelen? – kérdezte érdeklődve Tamás. Miután jól bevacsorázott a hűtőben talált finomságokból és vett egy forró zuhanyt, eltűnt a pocsék hangulata. Noémi mögé lépett, lehajolt és egy puszit nyomott a feje búbjára. Noémi pedig elmesélte – aznap este már másodszor – az új kolleganőt, a találkozást Évivel, és a mai napját. A tündérfürtről azonban mélyen hallgatott. Tamás meg csak figyelte ezt a ragyogó hangulatban lévő, új Noémit. A történet végén meglepődve megjegyezte:
– Nahát! Nem ismerek rád, kicsi! Direkt jót tett neked az új kolléganő érkezése…
Noémi nem mondott erre semmit, csak elmosolyodott és felállt.
Tamás hozzálépett, és átölelte Noémit. Először csak egy óvatos puszit adott a szájára, mert nem volt biztos benne, hogy Noémi már megbocsátotta a múltkori durva beszólását. Noémi azonban szenvedélyesen átölelte a nyakát, és amikor nyitott szájuk egy hosszú csókban forrt össze, úgy érezte, mintha elektromos áram szaladgálna az ereiben. Felkapta a lányt, és az ágyhoz vitte, gyöngéden betakarta a testével és csókolta, ahol csak érte. Noémi csodálatos és minden rezdülésében ismerős teste megrészegítette. Szinte egész éjjel szeretkeztek, szenvedélyesen és gyengéden. Hajnal felé aztán elaludtak egymás karjában. Amikor, rövid idő múlva, az ébresztő óra zajongani kezdett, Noémi hitetlenkedve nyöszörögte:
– Mi az? Miért kelsz ilyen korán? Nem azt mondtad, hogy elmaradt a párizsi munka?
Tamás nyögött egyet és felpattant Noémi mellől.
– Valamit alaposan félreértettél, kicsi! Nem azt írtam az SMS-ben, hogy Párizsba megyek, hanem azt, hogy hazajövök, és reggel megyünk Párizsba! No mindegy, aludj még egy kicsit, korán van még neked. – Amíg Tamás készülődött, Noémi el-elszunnyadt, de a takaró alól Tamást nézte lopva. Amikor elkészült, odahajolt egy búcsú puszira és a fülébe súgta Noéminek:
– Mondd, hogy „puszika nyuszika” – kérlelte. Noémi azonban megborzolta a haját és nevetve azt mondta:
– Csacsi!
Tamás maga sem tudta, mi ütött belé, hogy olyan csalódott volt.

Noémi reggel gondosan készülődött, hátha már aznap el kell mennie a másik álláshirdető céghez is. Elővette a szekrényből az Évi javasolta konzervatív, angol szabású kék kosztümjét, de aztán fellázadt és fehér blúz helyett egy vékony fehér garbót vett fel. Ezúttal feltűzte a haját, hogy az Évi által emlegetett „arculatformálásnak” eleget tegyen.
Már elkészült a munkába induláshoz, de valahogy nem tudta most elképzelni, hogy a tegnapi jól sikerült napja megismétlődhet… Csak akkor nyugodott meg, amikor kihúzott egy újabb hajszálat a tündérfürtből, a tenyerébe fektette és a nyitott ablakon kifújva azt kívánta, hogy aznap is minden nagyon jól menjen. Akkor aztán megnyugodva és bizakodva lépett ki az ajtón.
A munkahelyén azonnal bekapcsolta a számítógépét, elolvasta az e-mailjeit, átnézte a postát és belemerült a munkájába. Szinte észre sem vette, amikor megérkezett Mara, majd később Gábor. Tíz óra felé fogta a mobilját, kiment az utcára, elsétált a ház elől és felhívta a másik céget, aki visszajelzett az állás jelentkezésére. Másnap reggelre beszélt meg velük egy időpontot.
Alighogy visszament, befutott Pálos úr, a tulajdonos-ügyvezető. Noémi először azon lepődött meg, hogy újra lejött hozzájuk, hiszen máskor hónapokig sem látják. Csak Gábort szokta felrendelni magához. Másodszor pedig akkor lepődött meg, amikor Pálos úr odalépett hozzá és üdvözölte őt.
Gábor is alaposan meglepődött az újabb látogatásán a nagyfőnöknek, mivel most le sem szólt a titkárnője, hogy szokása szerint bejelentse a főnöki vizitet. Pálos úr kényelmesen elhelyezkedett Gábor irodájában és a tárgyra tért:
– Nem tetszik nekem ez a reklám, amit a cégünk bemutatására a Reklám Szuper Stúdió készített. Lehet, hogy mégis jó, csak nem az én ízlésemnek megfelelő. Meg akarom vitatni a vezetőséggel. Hívd össze őket, egy fél óra múlva legyen mindenki a nagy tárgyalóban. Nálad van a kazetta a reklámmal?
– Igen – bólintott Gábor, és azon gondolkodott, ilyen rövid idő alatt hogyan adja a többiek tudtára azt, hogy nagyon fontos, hogy lelkesedjenek a reklámért. Majd azt mondja nekik, hogy a főnöknek tetszik, csak meg akar győződni róla, hogy ők is jónak tartják; akkor nem lesz gond. Gábor biztosra akart menni. Ha megkapja a Reklám Szuper Stúdió ezt a munkát a cégüktől, ő is megkapja tőlük a beígért családi nyaralást Mauritiuson vagy a Seychelle-szigeteken. Azon törte a fejét, hogyan szabadulhatna meg Pálos úrtól rövid úton. A főnök azonban nem mozdult, amíg Gábor felhívta a vezetőség tagjait telefonon, így nem is mondhatta el nekik a kigondolt mesét.
– Hívd be az új csoportvezetődet! – kérte Pálos úr, amikor végre befejezte a telefonálást. Gábor hirtelen több számmal kicsinek érezte az inge nyakát, és nem tudta, hogyan másszon ki a csávából. Tegnap óta a főnök Noémit hiszi az új csoportvezetőnek. Most mi legyen? Egyre rosszabbul alakul ez a mai nap. Aztán határozott: aki mer, az nyer! Kiszólt az irodából:
– Noémi, gyere be, légy olyan szíves!
Noémi szívélyesen rámosolygott a nagyfőnökre, amikor belépett az irodába.
– Tessék, miben segíthetek? – kérdezte mosolyogva és várakozón a férfiak felé fordult.
– Kérem, foglaljon helyet – intett Pálos úr. – Azt szeretném, ha részt venne a néhány perc múlva kezdődő megbeszélésen a nagytárgyalóban. Fontosnak tartom kikérni az új csoportvezető véleményét is.
– Jó, akkor szólok Marának – állt föl Noémi és nem értette, hogy miért neki kell átadnia az üzenetet.
– Kinek szól? – kérdezte türelmetlenül a nagyfőnök.
– Marának, a csoportvezetőnek – bólintott Noémi és kiment az ajtón. Gábornak egyre jobban melege lett. Pálos úr szeme villámokat szórt.
– Megmagyaráznád, kérlek, hogy mi volt ez?
Gábor fejében egymást kergették a képtelen ötletek, egyik sem volt használható. Nem tudta, hogy mit mondjon, hogyan másszon ki a csávából. Végül Pálos úr megértette magától.
– Szóval a kis bamba nő a csoportvezetőd, nem ez a talpraesett kislány. – A nagyfőnök elhúzta a száját és az átverési kísérlete miatt dühösen nézett Gáborra. – Na, menjünk a tárgyalóba – jött utána a másik kegyelemdöfés, hiszen Gábor nem tudott beszélni a többiekkel.
A nagytárgyalóban már mindenki ott volt, mire beléptek. Pálos úr körülnézett és észrevette Marát.
– Hívd csak be Noémit is! – fordult Gáborhoz, aki nem tehetett mást, teljesítette a főnök kérését. Noémi nem tudta mire vélni a dolgot, de szívesen részt vett a megbeszélésen. Még jobban örült, hogy behívták, amikor Gábor bekapcsolta a TV-t és elindította a reklám videóját. A második diplomáját reklám-marketing szakon szerezte, de még nem vette hasznát. Eddig mindig kereskedelmi területen dolgozott. Aztán már nem örült annyira, hogy behívták a megbeszélésre; a reklámot ugyanis pocséknak találta. Cégük az egyik legnagyobb borforgalmazó cég volt az európai piacon. A filmben, ami a céget volt hivatva reklámozni, hiányosan öltözött nők tartották a különböző borok palackjait és némi mórikálás után meghúzták a kezükben tartott palackokat. Aztán feliratozták a cég nevét. Amikor a videó leállt, Pálos úr megszólalt:
– Kérem, hogy őszintén mondják el a véleményüket erről a reklámról – fordult a vezetőséghez.
Minden szem Gábor felé fordult, mert tudták, hogy ő ajánlotta a reklám készítőit. Gábor nem tehetett mást, mint azt, hogy elsőnek mond véleményt. Nem is bánta, legalább megadja az alaphangot a többieknek. Egyenként a szemükbe nézett, mintha szuggerálni akarná őket, aztán pattogóan, határozottan beszélni kezdett.
– Az előbb látott reklám felveszi a versenyt a legjobb cégreklámokkal. Minden olyan elemet tartalmaz, ami sikeressé teszi. Az általunk forgalmazott kiváló termékeket bájos hölgyek mutatják be. A kiskereskedők, a vendéglátósok és a fogyasztók figyelmét felhívják a termékeinkre. Igazán hatásos és jól sikerült reklámnak tartom – szuggerálta a lehető legnyomatékosabban.
– Önnek mi a véleménye?- fordult Pálos úr most Marához.
– Nekem? Nekem az a véleményem, hogy Gábornak igaza van – biccentett Mara. Pálos úr felhúzta a szemöldökét, néhány száj lepittyedt, néhányan elfojtották a kuncogásukat.
– És Önnek mi a véleménye? – kérdezte Pálos úr Noémit. Noémi sokért nem adta volna, ha nem hívják be erre a megbeszélésre, de mit volt mit tennie, válaszolnia kellett. Gábor szúrós szemekkel nézte őt és ettől egyszerre Noémi az igazság mellett döntött.
– Nekem más a véleményem!
Noémi hangja határozottan csengett. Mindenki felkapta a fejét és rámeredtek. Gábor tiltakozóan intett.
– Elhibázottnak tartom több szempontból is. A termékek nem látszanak a reklámban. Túl távol vannak a palackok, egyetlen márkát sem lehet elolvasni, vagy felismerni. Főleg nem megjegyezni. A boros üvegek meghúzását a fogyasztók többsége közönséges dolognak tarthatja, különösen minőségi boroknál. A legfőbb pedig: a hiányos öltözetű női szereplők jelenléte, akikkel nyugaton már nem reklámoznak termékeket vagy cégeket. Inkább a humorra helyezik a hangsúlyt, vagy a megbízhatóságra… – Itt Gábor közbevágott:
– Köszönjük, Noémi, kimehetsz! – küldte ki a lányt durván. Noémi felállt és rámosolygott a többiekre. Aztán nyugodtan kisétált az ajtón. A főnök megvárta, amíg becsukódik az ajtó, aztán ellentmondást nem tűrően azt mondta:
– Köszönjük, Gábor, te is kimehetsz. – Gábor elvörösödött, kinyitotta a száját, aztán becsukta. Lassan felállt és úgy ment ki az ajtón, mintha azt várná, hogy szóljanak már, hogy csak vicc volt. Odakinn kísértést érzett, hogy lehordja Noémit a sárga földig, aztán mégis erőt vett magán és anélkül viharzott be a szobájába, hogy mondott volna valamit. Dúlva-fúlva ült az irodájában, magában átkozta ezt a meglepően viselkedő új Noémit.
Nemsokára vége lett az értekezletnek, ahol egyhangúlag elvetették ennek a reklámnak a megvásárlását. Pálos úr pedig a kiürült tárgyalóba behívta Noémit és intett neki, hogy foglaljon helyet.
– Szeretném megköszönni, hogy olyan találóan rávilágított a reklámfilm hibáira, melyeket én is éreztem, de nem tudtam így megfogalmazni – szívélyesen rámosolygott a lányra.
Noémi visszamosolygott és látszott a ragyogó pillantásán, hogy örül az elismerésnek.
– Mióta is dolgozik nálam? – érdeklődött a tulajdonos.
– Négy éve múlt februárban, hogy idejöttem.
– Hol dolgozott eddig?
– Előtte egy szórakozató elektronikai és háztartási gép kereskedelmi cégnél dolgoztam, azelőtt pedig egy nagy élelmiszer kereskedelmi hálózatnál.
– És mi lesz a következő? – kérdezte Pálos úr. Noémi kővé meredt. Rémülten nézett a nagyfőnökre, aki szemmel láthatóan jól szórakozott rajta. Azon gondolkodott: honnan tudja? Az otthoni gépén nézte az állásoldalakat, onnan küldte az önéletrajzokat. A saját mobiljáról telefonált, még az épületből is kiment olyankor. Pálos úr azonban megoldotta a rejtélyt.
– Aki így ellentmond a saját főnökének egy igazgatói értekezleten, az vagy bolond, vagy már nem érdekli, hogy mi lesz a következménye. Maga meg cseppet sem látszik bolondnak.
Noémi megkönnyebbülten sóhajtott. Jól is tette, mert a tulajdonos-ügyvezető következő mondatától elakadt a lélegzete.
– Elvállalná nálam a kereskedelmi igazgatói beosztást? – Noémi először azt hitte, nem jól hall, aztán meg csak dadogni tudott:
– De hát, de hát… Gábor a kereskedelmi igazgató!
– Azzal maga ne törődjön, hogy most kicsoda, micsoda Gábor! Arra feleljen, amit kérdeztem!
Noémi titokban kicsit megcsípte magát, hogy álmodik-e. Aztán egészen éberen így felelt:
– Kérek szépen két nap gondolkodási időt, olyan hirtelen jött ez az ajánlat. – Aztán a tegnap szerzett friss rutinjával hozzá tette még: – Vannak más ajánlataim is.
– Okos kislány! – nevette el magát a nagyfőnök. Két nap múlva visszatérünk a dologra! – Azzal elengedte az ámulattól szédelgő Noémit. Kint az irodában Mara ádáz arccal fogadta:
– Megtiltom, hogy máskor a csapat érdekei ellen beszélj egy értekezleten! Aztán még hozzátette: – Mit képzelsz magadról?
Noéminak azonban nem tudta elrontani a kedvét. Olyan ünnepélyes pillantással nyugtázta Mara szavait, hogy az egészen belezavarodott a mondókájába. Közben Noémi látta, hogy Pálos úr Gábor irodája felé veszi az irányt. Az ajtó halkan becsukódott mögötte, aztán nem egészen tíz perc múlva kivágódott, hogy csak úgy dörrent és Gábor szinte futva sietett ki rajta. Mögötte pedig, a nagyfőnök ballagott ki szép nyugodtan az irodából. Odalépett Noémihoz és jó hangosan azt mondta:
– Ha elfogadja az ajánlatomat, holnapután reggel várom, megbeszélni a részleteket. – Azzal rámosolygott a lányra és elköszönt. Mara tátott szájjal nézte a jelenetet.
Noéminak megszólalt a mobilja: üzenetet jelzett. Tamás üzenete így szólt: „Párizsban várakozásteljes tavasz van, kívül, belül…” Noémi elmosolyodott és magához szorította a készüléket, mintha az üzenet küldője lenne.
Gábor aznap már nem is ment vissza. Bevágta magát a kocsijába és hazahajtott. Forrt benne a méreg. Durván rángatta a sebváltót, vadul taposta a pedálokat. Mindegy, úgysem használja már ezt az autót sokáig. Le kell adnia az autóját is, hiszen cégautó.
Nem tudta elképzelni, honnan tudott a nagyfőnök a kis stiklijeiről. Sejtelme sem volt, hogy minden hónapban felkéri a pénztárkönyvet a számlákkal együtt, és végignézi, hogy mire költik a cég pénzét. Ugyanígy elkérte a sok-sok dosszié szállítói számlát is, és ugyanebből az okból végigböngészte őket. Pálos úr vigyázott a pénzére. Már régen kiszúrta Gábor mesterkedéseit az étterem számlákkal, a tankolási számlákkal, a szálloda számlákkal, a közért számlákkal. Azonban még nem határozta el magát a cselekvésre. Nagyon jól ment a kereskedelmi részleg és meg volt győződve róla, hogy Gábor kitűnően érti a dolgát. Aztán tegnap délelőtt rájött, hogy Gábor azt sem tudja, mi folyik a felügyelete alatt lévő területen. Minden kicsi és nagy felvilágosításért Noémihez szaladgált ki az irodából. Később hirtelen az is megvilágosodott előtte, hogy amikor magához rendelte, beszámolni a terület munkájáról, azért hozta magával a laptopját és nyomkodta szorgalmasan, mert Noémival levelezett a felmerült dolgokról. Ő meg azt hitte, hogy valami táblázatokat, vagy adatokat néz rajta… Azonban még ezt is elnézte volna neki, hiszen az sem baj, ha egy főnök maga nem zseni, a fő az, hogy jó munkaerőt válasszon ki maga alá beosztottnak. Ebben pedig nem volt hiba, hiszen most már látta, hogy Noémi vitte remekül a területet. Az utolsó csepp a pohárban a „csoportvezető csere” volt és a reklámfilm. Senki sem szereti, ha becsapják vagy hülyének nézik. Pálos úr pedig különösen nem szerette. Azt meg főleg nem szerette, hogy Noémi az új nő miatt el akar menni a cégétől.

Noémi a munkaidő végén küldött egy e-mailt Évinek, hogy sürgősen találkozniuk kell, és egy kis tépelődés után egy másikat Pálos úrnak, hogy holnap később jön be.
Ezúttal Évi meghívta, hogy ugorjon föl hozzá, otthon kényelmesebben és hosszasabban beszélgethetnek, mint a cukiban. Noémi pontosan érkezett a megbeszélt időben.
Előre mosolygott magában, hogy Évi mit szól majd az újabb fejleményekhez. Na, nem kellett csalódnia! Évi akkorát sikított, amikor elmondta Pálos úr délelőtti ajánlatát, hogy biztosan meghallották az egész házban.
– Ó, de nagyszerű, ó, de remek! – lelkesedett a barátnője. – Már régen itt volt az ideje az előléptetésnek! Na de ez aztán a nagy ugrás! Elkapta Noémit és körbetáncolta vele a szobát. Noémi is felszabadultan nevetett és élvezte Évi lelkesedését.
– Na, meséld csak el részletesen, mi történt! – dirigált Évi.
Noémi pedig elmondta a történteket.
– Hát ez aztán furcsa – gondolkodott el végül Évi – Tudod, hogy ez így történt. Legtöbbször csak akkor veszik észre a főnökök, hogy egy értékes ember, vagy egy értékes csapat birtokában vannak, amikor már nincs meg, amikor már késő. Ritka jó szeme van a nagyfőnöknek nálatok.
– Nem véletlenül van ekkora és ilyen jól menő cége – mutatott rá Noémi.
– Akkor is mázlid van. Egypár dolgot azonban még mindig nem értek. Hogyan vitt rá a lélek, hogy elmondd a véleményed arról a reklámról?
– Könnyű az embernek, ha van a tarsolyában egy tegnapihoz hasonló állásajánlat.
– Jézusom! Te meg vagy őrülve! Még nem is biztos, hogy téged választottak volna! – szörnyülködött Évi. – Na szép lett volna, két szék közül a pad alá…
Noémi pedig nem világosította fel, hogy Győző rajongó pillantásából nem csak azt olvasta ki, hogy övé az állás, hanem még sokkal többet is…
– Most lemondod a tegnapit, ugye? – kérdezte Évi. Noémi azonban a fejét rázta.
– Nem, sőt holnap reggel elmegyek egy másik állás interjúra is. – Azzal elmondta, hogy tegnap este egy másik helyről is megkeresték és délelőtt megbeszélt velük egy időpontot.
– Mondd csak, miért is mész el reggel arra az interjúra? – érdeklődött Évi.
– Szeretném kipróbálni magam. Szeretném tudni, hogy ők is felvennének-e. Látni akarom, hogy mennyit érek a munkaerőpiacon.
Évi egyszerűen nem akart hinni a fülének. Noémi mindig is ragyogó eszű és szorgalmas teremtés volt, de azt nem lehetett rá mondani, hogy taktikai érzéke lett volna ahhoz, hogy saját javára alakítsa az emberi játszmákat. Nézte az önbizalomtól duzzadó Noémit, és eszébe jutott a tegnapelőtti tanácstalan, megbántott barátnője. Ez ugyanaz a lány lenne? El volt ámulva.
– Különben is, Pálos úr még semmit sem mondott a feltételekről. Lehet, hogy még annyit sem akar adni, mint ami a tegnapi ajánlat volt – ült le végre Noémi.
Évi erre gondolkodóba esett. No igen, az sohasem baj, ha valaki több vasat is tart a tűzben. Még egy darabig beszélgettek a várható fejleményekről, Noémi lehetőségeiről. Aztán rátértek a magánéleti dolgaikra.
Noémi tudta, hogy Évi nemrég szakított a barátjával. Elege lett a srác nagyképűségéből és abból, hogy örökké a körülményeket hibáztatta azért, mert nem tudott elhelyezkedni. Ráadásul Évit folyton piszkálta a szakmai sikerei miatt. Végül egészen kivetkőzött magából. Amikor egy baráti társaságban a jelen lévő Évit „okos tojásnak” nevezte, a lány rájött, hogy ebből a szerelemből már csak egy hiányzik: a szakítás. Még aznap este hazament a szüleihez és másnap egy barátjukkal ment el a holmijáért Attilához. Ezt nagyon is jól tette, mert Attila teljesen megvadult, amikor Évi csomagolni kezdett. Vége a jó életnek számára. Már nem lesz, aki eltartsa és nem lesz, aki kiszolgálja, a többiről nem is beszélve…
Valószínűleg csúnyán elfajult volna a dolog, ha nincsen ott a barátjuk, aki egyszerűen összecsomagolta Attilát, amikor meg akarta ütni Évit, és bezárta a másik szobába. Ott a nagylegény hisztérikusan sírni kezdett, de egyikük sem törődött vele. Azért amikor elmentek, Évi előre ment, amíg a barátjuk kiengedte Attilát ideiglenes börtönéből.
– Van valami újság férfi fronton? – kérdezte a barátnőjét. Az csak a fejét rázta.
– Á, nekem csak a lökött srácok vannak kiutalva! – nevetett, de nem vidáman. – Képzeld, a szombati buliban összejöttem egy egész helyes kis krapekkal. Jól eldumáltunk, táncoltunk is… aztán egyszer csak előveszi egy kisbaba fényképét. Kiderült, hogy a kisfia képe! A lány, akitől a gyerek van, együtt él vele – ő a gyerekkel gubbaszt otthon, a kis srác meg bulizni jár! Brr! Még csak nem is értette a srác, hogy mi a gáz ezzel..! – Évi a fejét csóválta.
– Nem nőnek föl ezek a mai srácok – mondta a maga számára is meglepően Noémi. – Mindig gyerekek akarnak maradni. Persze minden jog kell nekik, ami egy felnőttnek jár, de felelősség semmi ne járjon vele! Kiírhatnák magukra – tisztelet a kevés kivételnek –, hogy „felelősséget nem vállalok”! – Noémi hangja egészen elhalkult a mondat végére. Persze, hiszen akár Tamásra is mondhatta volna ezt.
Még egy kicsit beszélgettek, aztán Noémi haza indult. Otthon elterült a fürdőkádban és elhatározta, hogy korán lefekszik és reggelre szépre alussza magát.
Mielőtt kikapcsolta volna a telefonját, azért küldött Tamásnak egy SMS-t. „Itthon minden rendben. Mikor jössz? Csók.”
Tamás azonnal elolvasta az üzenetet és késő este, amikor a szállodába visszaért, fel akarta hívni Noémit. A hívott fél telefonja azonban most sem volt kapcsolható… Tamás egyre inkább nem értette, hogy mi történik. Noémi olyan megbízható, olyan átlagos… Volt! Tette magában hozzá és hirtelen egy kis féltékenységet érzett. Valami rossz előérzet fogta el, mintha valamit rosszul tett volna… Aztán mérgesen legyintett egyet és bekapcsolta a TV-t a szállodai szobában.