Tyr a múlt harcosa 4

4. fejezet
Az átoktábla

Néhány nap múlva egy régészcsoport érkezett a városba, hogy feltárjanak egy viking kori települést. Antonia megmutatta a megkezdett ásatásokat Tyr-nek. A férfi nem a lányra figyelt, mert megérzett valami rosszat a területen.
– Gyere, menjünk! -fordult el.
– Nem érdekel mi maradt a te világodból?
-Nem. Gyere!
A lány aggódva nézett a férfira, aki két lépés közt hirtelen megmerevedett, és visszafordult. Az egyik régész egy nagy követ emelt fel, s kivett alóla valamit. Tyr rögtön érezte a gonosz kisugárzást, ami a régész kezében lévő tárgyból eredt. A hatás nem maradt el. Tyr először a mellkasához, majd a torkához kapott, s fél térdre esett, kapkodva szedte a levegőt, és szabad kezével, mellyel megtámasztotta magát, belemarkolt a földbe.
– Tyr! Jól vagy?- térdelt mellé a lány aggódva. A férfi nehezen fordította felé a fejét. Arcának látványa igen megrémítette a lányt. Sápadt volt, de ennek ellenére mégis sötét és vad volt az arckifejezése, és a szemében ott lobogott egy furcsa fény, amit Antonia ezelőtt még sose látott emberi szemben. Leginkább egy vadállat pillantására hasonlított, amely ölni készül.
-El!- suttogta az isten nagy nehezen. Hangja rekedt volt, és mélyebb a szokásosnál. Közben teste görcsbe rándult, és reszketni kezdett. Antonia rémülten és aggódva figyelte a férfit, akinek jobbja lassan és bizonytalanul ráfonódott kardjának markolatára. Ám a régész ekkor becsavarta egy rongyba a táblát és eltette az egyik ládába. Tyr is kezdett megnyugodni. Abba hagyta a reszketést, és kezdte normálisan szedni a levegőt. A lány aggódva nézett rá, majd megemelte a férfi állát, hogy a szemébe nézhessen. Érezte, hogy leizzadt.
– Rendben vagy?
– Azt hiszem. Ne haragudj, hogy rád ijesztettem.
– Állj föl! Gyere, segítek.
Azzal belekarolt, és felsegítette. Tyr mikor talpon volt, kicsit megingott, de a lány megtámasztotta. Arrább vitte az ásatástól, majd leültek a közelben lévő nagy kövekre, melyek egymás mellett álltak. Antonia kinyitotta a táskáját, és onnan egy üveg ásványvizet húzott elő, amit megbontott, s átnyújtotta a férfinak.
– Igyál!- mondta csendesen. Tyr átvette az üveget, és egy húzásra kiitta a felét, majd visszaadta. A lány eltette az üveget, majd megkérdezte:
– Mi a nyavalya volt ez? Mi a csudát hoztak ezek a felszínre?
– Egy gonoszsággal és fájdalommal teli átoktáblát.- hangzott Tyr színtelen hangja.
– Egy átoktáblát? De hát az nem árthat!
– De, hisz te is láttad, mennyire megkínzott. Aki íratta borzalmasan szenvedett.
– Mitől?
– Azt hiszem nő volt a dologban, olyasmit éreztem, mintha szerelmi bánatban szenvedtem volna. Amikor a kardom markolatára tettem a kezem, ölni tudtam volna. Vakon, és azt hiszem, bárkit.
– Akkor, aki írta nagyon szerelmes lehetett, és képtelen volt elviselni a kedvese elvesztését bárhogy történt is a dolog. De hogyan élhet még most is az átok? Nem teljesült?
– Előfordulhat, vagy lehet, hogy az utódokat is meg akarták rontani vele:
– Ezt hogy érted?
– Nos az ilyen átoktáblákat általában bedobták egy kútba, hogy eljusson az alvilágba. Ha az Alvilág Urának a kezébe jutott, utasította a szolgáit, hogy teljesítsék a táblán lévő kívánságot. Ha az illetőnek az volt a kívánsága, hogy ne csak a kiszemelt célpontot, hanem az utódokat is kísértse, akkor beleköltöztek a táblába, s várták, hogy eljöjjön az ő idejük, amikor munkához láthatnak.
– És mi van akkor, ha megtalálták idegenek a táblát, és megmutatták olyannak, aki érti a rajta lévő jeleket?
– Akkor összetörték a táblát, és visszaűzték a démonokat az alvilágba, majd megtisztították a helyet.
– Értem. Vajon ki lehetett a célpont?
– Nem tudom, de ha rosszul lettem ettől a táblától, akkor még most is benne vannak a démonok, és hamarosan elkezdik keresni az áldozatot. Biztos, hogy az áll rajta, hogy gyötörjék meg a célszemély utódjait is.
– Lehetséges. Mondd csak mindig ennyire rosszul voltál, ha érezted a gonoszságot?
– Ez nekem is új volt, mert régebben nem viselt meg sose, mert hidegen hagytak az emberi érzések. Bár az is lehet, hogy valamelyik rúna az oka.
– Rúna?
– Igen. Mikor volt a Ragnarök, és túléltem, valaki megkért, hogy ne engedjem elpusztulni a nekünk halhatatlanságot, és örök fiatalságot adó aranyalmákat. Nem tudtam akkor jobbat kitalálni, megettem őket, mivel szorított az idő, és nem akartam, hogy a tűzóriások rám leljenek. Ekkor történt a váratlan fordulat: megkaptam az Ansuzt, a Kenazt, a Hangalazt és a Vunjót. Ismered a rúnáinkat?
– Igen, folytasd csak nyugodtan.
– Nincs tovább! Megkaptam, majd itt kötöttem ki, és most itt beszélgetek veled.
– Mondd csak, vannak olyan rúnák, melyekkel vissza lehet űzni a démonokat az Alvilágba?
– Nem tudom. Ezt Odintól kéne megkérdezni, de én nem vagyok ő, hogy értsem a rúnákat, ahogy a varázsláshoz és a különféle szemfényvesztéshez sem értek.
– Kár, hogy én sem értek a szellemidézéshez. Akkor megkérdezhetnénk.
– Na gyerünk, menjünk-állt fel a férfi.
– Jól vagy?
– Semmi bajom. Menjünk haza.
– Rendben.- állt fel a lány is.
Belekarolt az istenbe, s elindultak.
– Mi van? Attól tartasz, hogy nem állok még biztosan a lábamon?
– Zavar?
– Igen.
– Bocs.- mondta csendesen, és elhúzta a kezét.
Némán ballagtak egymás mellett, majd a férfi megkérdezte:
– Tulajonképpen mire jók ezek az ásatások?
– Arra, hogy bemutassák egy nép régi kultúráját, és megismerhessék az emberek egy adott nép régi életvitelét és szokásait.
– És hol tárolják ezeket a kiásott dolgokat?
– Egy nagy házban, amit mi múzeumnak nevezünk. Ott aztán sok mindent találhatsz a te idődből, mert itt virágzott az ősök kultúrája, és sok mindent találtak már itt. Ha akarod, holnap elvihetlek a múzeumba, aztán a saját szemeddel is megnézheted, mi maradt meg.
– Jó. Szeretném megnézni.
– Akkor ezt megbeszéltük.
Mikor hazaértek a lány azt javasolta a férfinak, hogy próbáljon meg pihenni egy kicsit, amit ő elfogadott. Késő délután volt mikor felébredt, s lement a konyhában vacsorát főző Antoniához.
– Szia! Kialudtad magad?
– Igen. Szeretnék tudni valamit.
– Micsodát?
– Mit csinálnak a múzeumban lévő tárgyakkal?
– Hát a bevitt leleteket megtisztítják, másolatot készítenek róla, majd ezeket kiállítják.
– Miért nem az eredetit állítják ki?
– Mert túl törékeny. Ha kiteszik mindenféle olyan dolognak, ami évszázadokig vagy ezredekig nem érte, akkor lehet, hogy ártanak neki.
– Értem.
Másnap elmentek a múzeumba, ahol Tyr megnézhette a különböző jó állapotban maradt viking hajókat, és más efféléket. Egy tárolónál voltak, ahol rúnákkal televésett táblákat tartottak, és Tyr olvasni kezdte a táblákat.
– Na mi van ráírva?- érdeklődött Antonia.
– Ezt nem olvashatom vissza:
– Miért?
– Mert magánügy. Gondolom, a magánügyeidet tartalmazó leveleket se szereted hangosan felolvasni.
– Ez igaz, de azért elmondhatnád a lényeget.
– Egy családi konfliktusban kérnek segítséget.
És ez a mellette lévő?
Tyr végigolvasta, majd elnéző jóindulattal csóválta meg a fejét.
– Na?
– Szerelmes vers.- nézett mosolyogva a lányra.
– Milyen romantikus. Biztos nagyon szerethette a hölgyet az illető úriember, ha szerelmes verset írt hozzá.
– Az biztos.
– Maga el tudja olvasni a rúnákat?- hallatszott hirtelen a két ember háta mögül. Tyr összerándult, majd egy villámgyors mozdulattal megpördült a tengelye körül, és haragosan nézett az előtte álló 170 cm magas, fekete hajú, zöld szemű, huszonegynehány éves lányra.
– Ki maga?- mordult fel.
– A nevem Tina König és régész vagyok. Önökben kit tisztelhetek?
– Én Antonia Eriksson vagyok, ő, pedig a nagybátyám Richard.
– Örvendek.- nyújott kezet Tina.
– Mi is.- viszonozta a mozdulatot Antonia, ám Tyr nem mozdult, hanem gyanakodva figyelte a lányt.
– Ön tudós.- fordult Tyr felé a nő.
– Nem, csak érdeklődöm a viking kultúra iránt- mondta Tyr.
– Akkor honnan tudja, mi van a táblára írva?
– Amit mondtam, az csak kitaláció volt az unokahúgomnak.
– Akkor tévedtem, elnézést. Viszlát.
– Viszlát.
Tyr haragosan nézett a lány után, aki eltűnt a múzeum forgatagában.
– Indulás!- vágta oda a lánynak, majd sietős léptekkel elindult a kijárat felé. Antonia futva követte, de csak az utcán érte utol.
– Tyr! Várj!- kiáltotta.
A férfi azonban úgy tett, mint aki nem hallotta volna, pedig hallotta. Nem lassított és nem is állt meg. Végül a lány nehezen beérte, és elé állt, így a férfi is megállt.
– Ne haragudj, én vagyok a hibás! Nem lett volna szabad kérdezősködnöm.
Tyr nem felelt.
– Nagyon dühös vagy?- nézett a lány könyörgően a férfi szemébe. Az isten úgy nézett a lányra mintha most látná életében először.
Szigorú nézésű szemeit egy vesébe látó pillantással Antonia arcára szegezte, aki szintén a másik arcát fürkészte és várta a választ. Belenézett a férfi szemeibe, de ott csak a sötétséget láthatta, s az arcáról sem olvasott le semmiféle érzelmet vagy gondolatot. Egy örökkévalóságnak tűnt, míg a férfi megszólalt.
– Nem. Örülök, hogy óvatos voltam, és csak a vers lényegét mondtam el neked, mert akkor az a kis tudóspalánta tényleg gyanút fogott volna. Na de indulás haza! Bolond voltam, hogy nem gondoltam a tudósokkal, akiktől nyilván hemzseg az az átkozott múzeum!
Kikerülte a lányt, és ment, de mostmár lassabban. A lány is elindult a férfi után. A muzeumben ez alatt kicsomagolták a napi „zsákmányt”, melyben ott volt az átoktábla is. Bőségesen találtak mindenféle cserepeket, kardokat, néhány ruhafoszlányt, és más efféle darabot. Tina szeme azonnal megakadt a táblán, és ő kezdte el vizsgálni. Órákat vett igénybe, amíg megtisztította, és nehezen tudta kibogozni a rajta lévő rúnákat, mivel igen rossz állapotban volt. Közben beesteledett, a látogatási idő is lejárt, és a fáradt turisták, tudósok, múzeumi dolgozók hazaindultak. Egyedül Tina maradt benn, mivel épp ekkorra végzett a tábla tisztításával, s szerette volna elkezdeni a megfejtését is. Agyában közben az Antonia által Richard Erikssonnak titulált Tyr járt.
„Ki lehet ez a szigorú nézésű pasas, és mit tud a rúnákról? Érzem, hogy valamit titkol előttem! De vajon mit?”- tűnődött.
De aztán elvetette a kérdést, és minden figyelmét a táblának szentelte. Ám alig kezdett hozzá, a tábla a kezei közt kelt életre. A lány ledobta a kezei közt átforrósodott táblát, és elugrott tőle.
– Mi a nyavalya ez?- rémült meg.
Ijedten nézte, ahogy a tábla felemelkedik az asztalról, majd a rúnákkal tele írt lapjával a lány felé fordul. Egy fehér fénysugár bújt ki belőle, ami a következő pillanatban belecsapódott a lány mellkasába. Tina felsikoltott a fájdalomtól, mivel úgy érezte, mintha ezer voltos árammal vágtak volna végig a testén. Összegörnyedt, majd ájultan hullt a padlóra, és nem mozdult onnan. Szegény lány nem is sejtette, hogy innentől a táblába költözött démonok játékszerévé, és testgazdájává vált.
Ez alatt Antonia és Tyr épp a vacsorájukat költötték el.
– Figyelj csak, Tyr! Kérdezhetek tőled valamit?- nézett fel a tányérjából a lány.
– Csak nyugodtan.
– Nem haragszol, hogy a kis tudós előtt a bácsikámnak tituláltalak, és átkereszteltelek?
– Nem haragszom. – hangzott a válasz és a férfi folytatta az evést.
Tíz perc múlva befejezték, és kényelmesen hátradőltek a székükben, és élvezték a jóllakottság érzését.
– Ez a vacsora remek volt.- mondta Tyr csukott szemmel.
– Örülök, hogy ízlett.
– Mondd csak, igaz, amit erről a nagybácsiról állítottál?
– Igen, hozzátéve, hogy már öt éve halott.
– Sajnálom. Mi volt a foglakozása?
– Katona volt. Egy gyönyörű helyen szolgált, amikor megölte az ellenséges lázadó had. Nem akarsz személyazonosságot?
– Ez mit jelent?
– Azt hogy papírjaid vannak róla, hogy az vagy, akinek mondod magad.
– Talán igazolnám, hogy egy régi világ istene vagyok?
– Azt nem, viszont felvehetnéd a nagybátyám személyazonosságát.
– Miért tenném?
– Mert manapság papírok nélkül nem vagy senki. Nem is létezel.
– Én elvileg már 2000 éve nem létezem.
– De csak elvileg, gyakorlatilag nem.
– A nagybátyádnak van családja?
– Van.
– És mit szólnának, ha volna egy ember, aki az adataival mászkál, és a nevét használja?
– Semmit, mivel tudják, hogy halott, és az Eriksson név nem olyan ritka név, ahogy a Richard sem.
– Tehát nem gyanítanának semmit?
– Nem.
– Szeretném látni, hogy nézett ki.
– Rendben.
Antonia kiment a nappaliba, és egy fotóval tért vissza amit átadott Tyr-nek. A kép egy Tyr-rel megegyező magasságú, 30 éves, szőke, kék szemű férfit ábrázolt. Katonai egyenruhát viselt, mellette, pedig Antonia állt.
– Hasonlít.- bólintott az isten.
– Akkor akarod a személyazonosságát?
– Persze.
– Jó. Holnap elmegyünk a hivatalba és elkészíttetjük a szükséges dolgokat.
Így is lett. Tyr három hét múlva kapta kézhez a papírokat, és innentől kezdve márcsak Antoniának volt Tyr, a világ előtt, pedig Richard Eriksson. Lassan azonban a lánnyal való viszonya is kezdett megváltozni. Kezdett bízni a lányban, és elmélyült a barátságuk. Ám nem is sejtették, hogy hamarosan véget ér a nyugalmuk, mert egy veszélyes ellenfél bukkan elő a jövő homályából.