2. fejezet
Furcsa kard és választás
A fiú hajnalban tért magához, s először nem értette, mit keres a sziklán. A ruhája csuromvíz volt, és a hűvös szél, mely már tegnap este óta dühöngött, most kellemetlenül hideg. Nem értette, mit keres a sziklán, ám aztán megpillantotta a kardot, mely mellette feküdt, és agyában felrémlettek a tegnapi események. Megpróbált felállni, ám a jobb keze meg se mozdult.
„ Miért nem tudom megmozdítani a jobbom?”- riadt meg.
Ijedten próbálkozott, de nem sikerült. Szegénynek az a gondolat fordult meg a fejébe, hogy a tegnapi villámcsapás bénította meg a karját. Rettegve gondolt arra, hogy talán soha többé nem tudja majd mozgatni.
„ Miért tette ezt velem Thor? Hiszen sose ártottam neki? Miért bénította meg a kezem?”
Nagy nehezen felállt, és a kardot is felemelte. Haza kell mennie, és meg kell kérdeznie a papokat, hogy a tegnapi eseményekről. Így is tett. Mikor leért a falujába az már élettől nyüzsgött. Mindenki csodálkozva nézte a vékony fiút, aki egy súlyosnak látszó kardot vitt a vállán.
– Hol szerezted azt a szép kardot? – kérdezgették, ám a gyerek nem felelt, csak ment.
A falu közepén lakott. Mikor belépett az ajtón, azonnal meglátta az anyját, aki épp reggelit készített. A nő is meghallotta a fia belépését és megfordult. Vékony, ovális arcú, alacsony termetű asszony volt.
– Hol voltál Leif? – kérdezte szigorúan és türkizkék szeme haragosan villant a gyerekre – Apád és én aggódtunk miattad, és kerestünk. Már attól tartottunk, hogy elkaptak azok az átkozott Idegenek.
Leif tudta mekkora ostobaságot követett el, hiszen manapság nem volt szabad egyedül mászkálnia még napközben sem senkinek, éjszakára kimaradni pedig egyenesen bűnnek számított. Az idegenek, ahogy ők a mostanság felbukkant különös embereket hívták, állandó veszélyt jelentettek, mivel hirtelen bukkantak fel, és igen erőszakosak voltak. Kiszáradt a torka, és csak nehezen tudta megadni az anyjának a választ.
– Sajnálom, anya, én…
– Te? – kérdezte az asszony, és a hangja fenyegetővé vált.
– Kinn ragadtam a vihar miatt, és ezt találtam.
Azzal az előtte lévő asztalra helyezte a kardot, mely olyan volt, mint más, közönséges kard, amit bármelyik kovács el tud készíteni. Az asszony is odanézett.
– Szép. – mondta, miután vetett rá egy pillantást – Most pedig menj, mosakodj meg, öltözz át, és gyere reggelizni.
– Apa?
– A kohót fűti be, hogy reggeli után dolgozhasson, bár azt hiszem, nem sok munkája lesz.
A gyerek bement a ház hátsó részébe, ahol a szoba volt. Lecserélte az elszakadt ujjú felsőjét egy jobbra, majd kiment az udvarra, és megmosdott. Mosdás közben megnézte a sebét. A jobb karján ugyanazt a jelet láthatta, mint amit tegnap a kardon. A karja közepén húzódott, a csuklójától a válláig a vékony jel. Gyorsan be fog gyógyulni, és talán csak egy vékony heg marad majd utána. Legalábbis ő ezt remélte. Csak a családja ne vegye észre, hogy nem tudja használni a jobbját! Nem akarta, hogy kérdezősködjenek, és aggódjanak miatta. Visszaindult a házba, s menet közben megérezte a reggeli illatát, amitől megkordult a gyomra. Épp belépett az ajtón, mikor meghallotta az apja hangját.
– Hát ez a kard meg honnan került ide?
– Leif találta. Vedd el onnan, nincs helye az asztalon.
A fiú látta, a magas, erős, vörösesszőke hajú apját, aki megfogta a kard markolatát, hogy levegye az asztalról, ám a kard meg se mozdult. A férfi dühös-csodálkozóan felkiáltott:
– Mi a fenéből készült ez a kard, hogy meg se lehet mozdítani?
– Ne bolondozz már, Jörgen, képtelenség, az a kard nem is nehéz.
– Nem bolondozok, Ragna, gyere, és próbáld ki magad, ha nem hiszed! – mordult fel a férfi.
Mielőtt az asszony is megbizonyosodhatott volna, Leif közbelépett. Felkapta Ragna előtt a kardot, mire az apja csodálkozva meredt a fiára.
– Hogy csináltad ezt, te gyerek?
– Mit?
– Hogy voltál képes felemelni ezt a fegyvert, mikor nekem nem sikerült?
– Nem tudom, miért, de úgy látszik, tudja ki a gazdája és csak neki engedelmeskedik – morogta maga elé Leif.
– Miféle elvarázsolt kard ez? Honnan szerezted?
A fiú nyitotta volna a száját, hogy elmondja, ám az anyja közbe vágott.
– Ezt majd reggeli közben megbeszéljük! Engem is érdekel ez a história.
Reggeli közben a gyerek beszámolt a kard megtalálásáról, ám a karján és a kard pengéjén lévő jelet, és annak a keletkezési körülményeit gondosan elhallgatta. Ezt majd a papokkal osztja meg. Amíg nem tud biztosat a jelről, addig nem beszél róla senkinek.
– Hát én ezt nem értem! – fakadt ki végül Jörgen – Mégis miféle fegyver ez, mikor, ha a történet igaz, nincs benne semmi különleges. De mégis mitől lehet az, hogy csak a kölyök tudja kezelni?
– Nem tudom, én sem – hazudta ügyesen Leif.
Mikor végzett az evéssel azt mondta a szüleinek, hogy sétál egyet, s majd jön. Ragna aggódva nézett utána.
– Reméljük nem fog elkóborolni, mint tegnap.
Leif elment a falu szélén álló templomhoz, hogy beszéljen a pappal a jelről és a kardról, amit magával vitt. Belépett a templomba, és körbenézett a pap után. Ekkor hirtelen egy csinos, talán huszonöt éves fiatalasszony lépett elé.
– Te vagy az, Leif? – kérdezte egy barátságos mosollyal, mikor ráismert a fiúra.
– Igen, én vagyok, Svea. Beszélhetnék négyszemközt?
– Persze, gyere át hozzám, ott nyugodtan beszélhetünk.
Kimentek a templomból, és a mellette lévő házba mentek. Benn a lány leültette a fiút, és így szólt.
– Nos, mi a baj, miről szeretnél beszélni?
A fiú előadta a tegnapi kalandjának teljes verzióját, és megmutatta a karján lévő sebet is. A lány homlok ráncolva hallgatta, de amikor meglátta a sebet, nagyon izgatott lett.
– Te jó ég! Ezt nem hiszem el! Beigazolódik a látomásom!- suttogta maga elé.
– Miről beszélsz, Svea? Miféle látomásod?
– Tudod, néhány napja álmomba megjelent Tyr hadisten, aki egy különleges karddal megáldott harcosról beszélt, és aki hamarosan eljön, és ő lesz az idegenek elleni harc vezére. Mindenkire gondoltam csak rád nem, hiszen te azt mondtad, nem szereted a fegyvereket.
– Talán éppen ezért választott engem! – súgta maga elé a fiú megtörten. – De ha így van, nem mondhatok ellent Tyr-nek. Muszáj vállalnom a sorsom. De miért engem? Hiszen én, hiába vagyok a falu kovácsának a fia, nem szeretem a fegyvereket, és a harcot sem. Mást nem mondott neked Tyr? Nem mondta, hogyan tudom majd használni a kardot?
– Nem. De ha gondolod, megpróbálok érintkezni vele, és megtudakolom tőle.
– Megköszönném, ha segítenél. De várj csak! Inkább én szeretnék találkozni vele, hiszen a kard az enyém, és nekem kell megtudnom, hogyan használhatom.
– Abban is, segítek neked. A kezedet pedig begyógyítom.
– Tudom majd használni?
– Azt majd a vizsgálat után mondom meg. Most pedig gyere.
Leif két óra múlva lépett ki a házból Sveával a nyomában. A templom előtt elköszönt, és sétálni indult, nem is sejtve, hogy hamarosan megtapasztalja a kardjának hatalmát és erejét.
2 hozzászólás
Tényleg Arthur király…de tetszik! :)))
Kösy szépen, örülök!