Három nap híján egy hónapja nem volt történelem óránk. Először az osztálykirándulás miatt maradtak el az órák, aztán a Perczel napra való készülés, majd a szünet, végül a tanár úr kisfiának születése volt az ünnepélyes ok, ami miatt matek illetve lyukas órák töltötték ki az időnket; de nem elégítették ki olthatatlan tudásszomjunkat a történelem iránt.
A 12-es anyagot még éppen csak, hogy elkezdtük, vagyis az első világháború az aktuális anyag. Rémes téma; de lelkes osztályfőnökünk egy hadvezérhez illő lelkesedéssel adta át egy hónapja a bevezető leckét. Részletesen ecsetelve a katonák embertelen körülményeit, valamint, hogy a drámai hatás érdekében hogyan rendezték el a holttesteket a csatamezőn, hogy jól mutasson az újságban a kép.
– Tanár Úr, tudja, milyen régen volt utoljára töri óránk? – kérdezte egy lány.
– Ajjaj, de hányszor fogjátok még mondani, hogy tanár úr milyen régen volt már osztályfőnökink!
Ha jól számolom, minimum két hónapig nélkülöznünk kell majd ezt a rendkívül fontos „tantárgyat”.
Miután vagy 5 percet elvett az órából a laptop és a projektor üzembe helyezése, valamint, hogy megfelelő hosszúságú hosszabbítót kunyeráljunk a szomszéd osztálytól, kezdetét vette a lázas másolás. A dezertálások, autonómia, Eszerek, Mensevikek és Bolsevikok kifejezések megbeszélését a szovjetek szó követte; amihez egy vicces cigitől és/vagy ismeretlen eredetű szeszesitaltól mindig feltűnően jó kedélyű osztálytársam megjegyezte, hogy városunk kedvenc hajléktalanja is mindig őket szidja, a polgármester és iskolánk névadója mellett természetesen.
– Ő már egy későbbi kor miatt emlegeti a szovjeteket, az ennek a szüleménye lesz majd…
– De ő okos ember volt nem?
– Hát, először most is mindig újságot kukázik és olvas, csak az után eszik…
– Egyszer be kellene hívnunk, töri órára…
– Egy kicsit eltértünk a témától – vette vissza a szót osztályfőnökünk.
Még jó néhány idegen szó szerepelt a vázlatunkban, amiktől most megkímélném a tisztelt olvasót. Ezek mindegyike legalább háromszor elhangzott, csak egy kirívó esetben kérdezett vissza ugyanaz a jó kedvű osztálytárs negyedszer is, ami állapotát tekintve végül is szép teljesítmény. Erre már csak egy:
– Gyermekem, te egy energiavámpír vagy – című kategorikus kijelentés volt a válasz.
Bár nincs sok időnk, azért Lenin képét még megnézzük a tankönyvben. A tanár úr feláll egy székre, komoly arcot vágott és beállt körülbelül úgy, mint egy akciófilm főhőse.
– Nézzétek ezt a beállást! Mit gondoltok miért így ábrázolták?
– Azért, hogy felnézzenek rá? – kérdeztem.
– Pontosan. A háttérben a sarló és a kalapács, akkoriban ezek voltak a munka jelképei. Ki tudja megmondani, hogy most mik ezek a jelképek?
Ezerféle tipp, ötlet és válasz érkezik.
– Nem tudjátok? Figyeljetek, az életre készítelek fel titeket! Jelenleg a fagyi és a galamb ez a két szimbólum. – Hatásszünet. – Aki nem nyal, az repül.
Szomorú, de úgy érzem, igaza van.
– A mai órának vége. Pénteken felelünk, és innen folytatjuk a leckét.
6 hozzászólás
Szia!
Örülök, hogy nemcsak mi készítjük az életre a diákokat a suliban… Tetszett az írásod!
Ági
Köszönöm Ági. A tanórák sok írnivaló anyagot szolgáltatnak, csak legyen idő papírra vetni. : )
Szeretettel láttalak: Delory
Tetszik:)Jól megírtad…
…sajnos milyen igaza van:(
Pityu
Köszi. Ugye, mondjuk az "igazságos" főnökökről is lehetne mesélni. "De ez már egy másik történet és elbeszélésére más alkalommal kerül majd sor."
Delory
Tetszett:)
Várom a következő "órát":)
Szeretettel: Amaryllis
köszi, most egy kicsit máson dolgozom, de sajnos el kell tennem az ihletet holnapra.
Tudod a színház megihlet : )
szeretettel: Delory