Üresen

Hanyattfeküdt, és nézett felfelé. Üresnek érezte magát. Kifakultnak. Megkopottnak. Megunt játéknak. Gyakran tört rá ez az érzés. Napközben el tudta nyomni. Mindenkinek beszólogatott, megjegyzést tett másokra, verekedett, rongált. De este más volt. Talán a sírás megkönnyítette volna a lelkét, de ő már évek óta egy könnyet sem hullatott. A sírás a gyengeség jele. És ő nem gyenge!

Legalábbis ezt akarta minden tettével bizonyítani. Neki semmi sem fontos, akár meg is halhat. Közömbösen gondolt a halálra. Nem érdekelte semmi.

A szíve helyén tátongó ürességet érzett. Tudta, hogy mehetne ez másképp is. Lehetne könnyebb, jobb. Hallgathatna a szívére. Tudta, hogy ha nagyon akarná, meg tudna változni. De nem. Ő a rossz utat választotta, tudta jól. És soha nem fog visszatérni a helyes ösvényre, amit már rég elhagyott.

Talán nem így alakultak volna a dolgok, ha más családba születik. Igen, az lett volna a legjobb. Megmaradt volna az a kedves fiú, aki gyerekkorában volt. De a sors máshogy akarta.

Az apja sosem volt egy angyal. Nagy gazember hírében állt, és ezt mutatta az élete is: állandóan részeg volt, mindig vitát szított, verekedett az utcán, vagy a kocsmában. A feleségét is verte. Még Mátét is, egészen kicsi korától.

A fiú lehunyta a szemét. Bezzeg az anyja más volt! Kedves, jószívű, dolgos. Mindig mosolygott. Amikor a férje megverte, folytak a könnyei az arcán. De amikor Máté megkérdezte, mi a baj, csak mosolygva rázta a fejét. ,, Semmi, kisfiam!''

Mindent megadott neki, amit csak kért. De ez nem ment sokáig így. Máté anyjának egyre többet kellett dolgoznia, alig látta szeretett fiát.

Akkor kezdett ilyen lenni. Hiába sírt az anyja, hiába verte az apja, ő többet nem lett az a kedves kisfiú, aki volt. Elköltöztek egy kisvárosba, de ez nem változtatott semmin. Máté vált a környék leghírhedtebb diákjává.

A holdfény belesütött a szemébe. Gyönyörű teliholdas éjszaka volt, a fekete égbolton csak úgy szikráztak a csillagok. Egy hullócsillag suhant el előtte.

– Ha kívánhatnál valamit, mit kívánnál? – kérdezte egyszer az anyja.

– Azt kívánom… – suttogta Máté. – HOGY DÖGÖLJÖN MEG MINDENKI!