Álmos fejjel kászálódott ki az ágyából és úgy, ahogy volt, kezébe vette a mosdótálat. Kinyitotta a téliesített faház ajtaját. Kiment az ásott kúthoz, hogy vizet húzzon. Megtöltötte a tálat és indult vissza. Hűvös reggel volt. A tálban a víz is jéghideg, de nem érdekelte. Lassan öt éve, hogy így csinálja. Nem melegíti meg a vizet, még borotválkozáshoz sem. Minek? Pazarlás. Drága a háztartási gáz. Úgy gondolta, minden más is drága. Csak a cigarettára és az italra nem sajnálta a pénzt. Igaz, azokból is a legolcsóbbakat vette. Egy ideig saját kezűleg töltögette a bagót, hogy több jöjjön ki ugyanannyi pénzből. Az utóbbi időben azonban már nem volt kedve hozzá.
Előkészült a borotválkozáshoz. Megmosta az arcát, majd a mosdószappannal addig kente magát, amíg némi habot nem képezett vele az arcán. Lemondott már az olyan luxus dolgokról, mint borotvahab, vagy arcszesz, főleg, mióta legutóbb egyik este nem talált semmi italt, és mérhetetlen kínjában megitta az arcszeszt, amit akkoriban használt. Az íze nem volt rossz, de napokig nem szabadult az illattól. Minden böfögés emlékeztette rá, hogy mit ivott. Tulajdonképpen majdnem mindenről lemondott az idők folyamán. Érzelmei is csak néha kerekedtek felül azon a vattaszerű ködön, ami tudatát leginkább uralta.
Napjai közt nem volt nagy különbség. Az egyhangúságot csak az törte meg, hogy havonta egyszer elment a közeli város postájára a nyugdíjáért. Visszafelé bevásárolt. Már amennyire bevásárlásnak lehet nevezni néhány csík cigarettát, és annyi flakonos bort, amennyit el tudott cipelni a kertig, ahol élt. Nem kapott kevés nyugdíjat, csak éppen a posta után az első hely, ahova betért, a legközelebbi kocsma volt, s a játékgépeken muszáj volt megpróbálkoznia a nyerés esélyével. Arról ábrándozott, hogy egyszer sikerül valami hatalmas összeget nyernie, és akkor majd visszacsinál mindent. Az elrontott életét, kisiklott kapcsolatát a családjával, mindent, amit másképp tenne már, mint annak idején.
Lényegében maga választotta a múltban ezt a helyzetet, mert elege lett. Pontosan maga sem tudta miből, de úgy gondolta, nagyon jó lesz neki itt kinn egyedül. Mikor kiköltözött ide, a kert szép volt. A ház lakható állapotban várta, hiszen éveken át csinosítgatták gondozták együtt a családdal. Háromszor három méter belterületű faházikó, ügyesen berendezve. Ágy, asztal két székkel, sok polc a falakon. A polcok alatt egy kis gáztűzhely, mellette kis hűtőszekrény, és egy apró, kétajtós konyhaszekrény, benne minden felszereléssel, ami egy embernek éppen elég lehet az élethez.
Kezdetben nagyon jól érezte magát itt. Nyugalom volt, csend, de ha társaságra vágyott, mindig akadt egy szomszéd valamelyik kertből, aki átjött hozzá néhány pohár borra. Esetleg ő ment át, ha hallotta, hogy voltak kinn mások is. Amikor azonban hozott magának egy kutyát, kezdtek elmaradozni a látogatók. Azelőtt a fiai, a lánya, és egyik unokája is felváltva járt ki hozzá. Volt, amikor sátrat hoztak és maradtak is pár napra kempingezni. A blöki miatt azonban ők is kerülni kezdték a kertet, és vele együtt őt is. Az persze eszébe sem jutott, hogy ő látogasson el hozzájuk. Éppen azért jött ide ki, hogy legyen egy kis magán világa. Egy olyan, amit maga hoz létre saját magának, és abba nem szól bele más. Tulajdonképpen, nem bántott a kutya senkit, de szeszélyes volt, kiszámíthatatlan, és néha egészen ijesztő. Ő azonban ragaszkodott az ebhez. És az állat is hozzá. Két önmagának való lélek.
Megmerítette régi, pengés borotváját a vízben, majd nekilátott, hogy eltüntesse a szőrt az arcáról. Fontos volt, hogy elvégezze, mert számon tartotta azokat a napokat, amikor be kellett mennie a városba a pénzért. Mennie kell, mert a postás ide nem jár. Majd talán egyszer, ha összeépül ez a terület a közeli várossal. Addig azonban nem, mert itt nincs utcanév, nincs házszám. Csak helyrajzi számok egy dossziéban benn a Földhivatal irodájában. Felszisszent az első művelet közben, mert a penge húzta az arcát. Nem emlékezett rá, mikor vette a pengét, de ezek szerint régi lehetett. Lassú mozdulatokkal folytatta, miközben eltervezte, hogy ma újat fog vásárolni a boltban. Bosszantotta, hogy megint ilyesmire kell kiadnia néhány forintot. Mindig volt valami váratlan kiadás.
Miközben nézte a tükörben, hogyan fogy az arcáról a szőr, a hab, eltűntek a ráncok is. Meglátta magát, amint egy régmúlt reggelen is ugyanígy borotválkozott. Munkába készült azon a reggelen. Nem is akárhová. A saját műhelyébe, és ez akkor, abban a rendszerben nagy dolognak számított. Elsők között volt az országban, aki engedélyt kapott arra, hogy „maszek” legyen. Erre mindig nagyon büszke volt. Milyen jól keresett a vállalkozásával. Minden megvolt. Szép lakás, modern bútorok, család, és autó is, ami szintén nem volt gyakori még.
Sokat dolgozott. Lehet, hogy túl sokat? Elment mellette az élete egy része. Bár, ha jobban belegondolt, azért voltak emlékei. Üdülésről, kirándulásról, esti szórakozásokról. Az emlékei között mégis azok voltak túlsúlyban, amikor munka után esténként kimaradt. Füstös, kellemes kiskocsmák, és a régi cimborák. A család hiába várta, csak nagyon későn tért meg. Előfordult, hogy éppen csak annyira volt ideje, mikor hazaért, hogy rendbe tegye magát, és már sietett is dolgozni. Gyerekkora óta sportoló volt. Jól bírta ezt az életmódot. A klubbal együtt szokott rá az edzések utáni kocsmázásra, nem csoda, ha ez lett az egyik kedvenc kikapcsolódása. Otthon nem találta meg azt a hangulatot, azt az érzést, amit ezek a programok adtak neki.
Ezt a kertet az első nagy összeveszés után vásárolták, amikor megígérte a családnak, hogy megváltozik. Ő is hitt benne, ahogyan a felesége is, talán a kert kikapcsolja, helyettesíti majd a szokásait. Évekig jól ment minden. Szépen hozták terméseiket a gyümölcsfák, a konyhakert. Azonban közvetlensége és barátkozó természete miatt egyre többet szomszédolt, ahol bizony sokszor előkerültek a házi itókák.
A régi sebek felszakadtak, vagy talán sosem gyógyultak be?
Elkészült a borotválkozással. A tükörből eltűntek a régi képek. Vele tűnt el fiatal arca is. Amikor a kabátját vette, már látni vélte a bankókat a szemei előtt, és a villogó nyerőgépek színes fényeit is.
Késő este volt, mikor visszaért, és havazott. Megenyhült az idő is emiatt, de lehet, hogy csak az elfogyasztott alkohol mennyisége éreztette ezt vele. Benn a faházban letette a televásárolt két szatyrot. Három egész kenyér, két doboz csomagolt sertészsír, egy rúd parizer, rengeteg kannás bor, és néhány csík cigaretta volt a tartalmuk. Az egyik kannát magához vette, és kiment a ház elé. Nagyon kellemesen érezte magát, ezért visszalépett egy kinyitható székért, és odakint letéve beleült. Valahonnan előkerült a kutya is. Szegény állat nem ivott, és nem evett semmit egész nap, ezért aztán mohón kortyolni kezdte a tálkájába töltött bort. Sosem ivott még ennyit egyszerre.
Ahogy ült ott a székben, szép lassan elkortyolgatta az egész kanna tartalmát, bement hát a következőért. A másodiknak a feléig jutott, amikor többször azon vette észre magát, hogy szemei hosszabb időre lecsukódnak. Néha felkapta a fejét, lenyúlt a mellette heverő, mozdulatlan kutyához és megsimogatta, majd húzott pár kortyot a flakonból. Kissé felemelte a fejét és az újra meginduló hóesést nézte. A lefelé hulló pelyhek olyan érzést keltettek benne, mintha ő emelkedne felfelé. Szép látvány és jó érzés volt ez. Nem emlékezett arra, mióta ült idekinn, de mintha autó hangját hallotta volna. Vattaszerű ködön át azt látta, hogy a családtagjai közelednek hozzá. A felesége, a gyerekei, és az unokái mind együtt lépdeltek felé. Nem volt ereje ahhoz, hogy felálljon a székből. Tudata utolsó szikrája még jelezte, hogy valami nem stimmel. Nem hallotta a kutya morgását, ami a közeledő embereket jelezte volna.
11 hozzászólás
Kedves Artur,
nagyon jól érzékelteted, hogyan lehet teljesen kicsúszni az életből. Nemcsak az alkohol a hibás, Minden lélek Istennek egy nagyon apró része, tüzének egy szikrája, és nekünk is ugyanazok a tulajdonságaink, mint neki, csak persze nagyon kis mértékben. Így aztán örök az ellenmondás a vágyaink és a lehetőségeink között. Hiába rendelkezünk a szabad akarattal, ami állítólag nagy adomány, ez nem jár együtt a megvalósulás ígéretével.
Köszönöm!
A szabad akarat nem feltétlenül jelenti azt, hogy csakis azzal jut előre az ember, mint ahogyan az előre megírt sors sem jelenti azt, hogy az nem módosulhat menet közben. Nekem az elképzelésem erről röviden a következő. Az ember lelke egy céllal születik a világra. Ezt a célt ki lehet olvasni a csillagok állásából, hiszen nem véletlenül születünk éppen akkor, amikor. Hatnak ránk a bolygók állásai, a csillagok sugárzásai, de hatnak ránk a születésünk után velünk kapcsolatba kerülő emberek, állatok tárgyak is. Mi is hatással vagyunk ezekre. A szabad akaratunk erejétől függ, mennyire. Ettől függ az is, mit tudunk teljesíteni a kitűzött célunkból? Milyen közel jutunk hozzá életünk végére. Az előre megírt sorsot mi írtuk meg magunknak még születés előtt. Megpróbáljuk elérni, míg élünk.
(Folyt. köv.)
Kozmikus társasjáték, melyben vannak ehhez társaink és vannak ellenfeleink. A két tábor célja világos. Ezért viselkedik velünk az egyik ember barátságosan, míg a másiknak az a dolga, hogy céljaink elérésében akadályozzon. Ők is a társaink. Nélkülük képtelenség játszani. Befejezem, még mielőtt itt egy külön cikket írnék erről. Mégsem tudom röviden megírni a véleményemet. Talán tényleg egy cikkben kellene?
🙂
Kedves Artur,
köszönöm, hogy ilyen részletes hozzászólással tiszteltél meg. Gyakori ez az életérzás, mindenen spórolni kell, hogy több jusson az italra. Nekem nagyon rossz véleményem van a szabad akaratról. Ezzel csak becsapnak minket, becsapjuk magunkat. Annyira be vagyunk zárva a körülményeinkbe, hogy még akarni sem tudunk szabadon. Van erről egy híres keleti történet, egy szegény öregasszony minden nap kimegy az erdőbe, rőzsét szed, és ebből él nagy nehezen. A rőzsét összekötözi egy kötéllel, és a hátán cipeli. A kötél jól bevág a vállába, ami csupa seb. Visnu megszánja, megjelenik, és azt mondja, kérjen bármit, minden kívánságát teljesíti. Töri a fejét az öregasszony, majd így szól: Kérlek, adj nekem két kis párnát, idetenném a kötél alá, hogy ne vágjon annyira.
Egyébként várom a külön cikket!
Én köszönöm, hogy figyelmet szenteltél az írásomnak. A cikk most már biztosan el fog készülni, ha egyszer várod.:-) Nem lesz egyszerű feladat, mivel a témához kapcsolódik a vallás is, amivel óvatosan kell bánni. Nem szeretném, ha bárkit megsértenék a téma boncolgatása közben. A cikkeimbe mindig bele szoktam építeni néhány tudományos érdekességet is, vagy legalább megemlítek ilyen jellegű forrásokat. A saját véleményemet nem lesz nehéz leírni, azonban ezt fogyasztható formába kell csomagolnom. Nem tudom, mikor leszek kész vele, de most még azzal a viccel sem üthetem el, hogy karácsonyig, mivel ez a dátum közel van.
A kívánsággal kapcsolatban mindig megjárja az ember, mert olyan, hogy tökéletes kívánság nem létezik. Az viszont tény, hogy maga a kívánság árulja el legjobban az ember személyiségét.
Én azt hiszem hogy létezik a szabad akarat, hisz a jövőt mindenki maga határozza meg a jelenbeli cselekedeteivel, döntéseivel. Emiatt nem értek egyet az előre megírt sorssal. Szerintem senkinek nincs előre megírva, hogy emberkerülő alkoholista legyen belőle. Hogy az lett, az részben az ő, részben a környezete hibája. Hogy ezzel hová lehet jutni, a novellád megmutatja.
(Abban viszont hogy mindenkinek, aki megszületik meghatározott célja van, én is egyetértek.)
A szabad akarat létezésében én is hiszek. Azonban ez is olyan, mint a kétélű fegyver. Meg kell tanulni bánni vele, ami nem könnyű. Főleg, hogy minél idősebbek vagyunk, annál több dolog szól bele, hogyan "kellene" döntenünk? Az előre elrendelt sorsról pedig már megírtam alább a rövid véleményemet.
Kedves Artur,
talán fel tudod használni, talán nem, de Dosztovevszkij azt mondta valahol, Isten azért tagadta meg az embertől a bizonyosságot, mert ezzel elvette volna a szabadságát; nem lenne erény a helyes dolgot választani, ha előre tudnánk, hogy az a helyes.
Igen. Nagy segítség. Köszönöm!
Megható volt, gyönyörű, fájdalmas, egyszerűen nem tudok más jelzőket rá. Köszönöm: Colhicum
Ami pedig a szabad akaratot illeti, én is hiszek benne, ugyanakkor tudom, hogy vannak eleve kiválasztottak, akiknek feladata a térítés. Mert Isten nélkül élni nem lehet:)
Köszönöm!
Abban egyetértünk, hogy hit nélkül nem lehet élni. Te Istennek hívod, más, másnak. Jó volna, ha az emberek rájönnének, hogy mindannyian ugyanarról beszélünk, csak a nevelésünk, a környezetünk, a hitünk miatt használunk más szavakat, de a lényeg nem változik. A szabad akaratot pedig manapság sokan összetévesztik az "én akarom"-mal. Szerintem. Úgy látom, te tudod, mi a különbség.
🙂