Utolsó tánc Párizsban

Judit izgatottan pakolt a bőröndjébe. Este indul a gépe Párizsba.
Persze anyukája aggódott érte, de a lány megnyugtatta nem lesz semmi gond. Ha megérkezik, majd felhívja. Anyja mindig féltette. Sokszor terhes volt számára, de az anyák már csak ilyenek. Megcsörrent a telefon. Az édesanyja hívta.
– Igen, eltettem, igen becsomagoltam – válaszolta neki gépiesen. Igen, vigyázok magamra, persze meg Pierre is. Jó, majd hívlak! Én is szeretlek! Ne aggódj! Egy hét és itthon leszek! Puszi!

Már nagyon várta, hogy újra találkozhasson Pierre-rel. Egy egyetemi rendezvényen ismerkedtek meg Pesten. Pierre itt volt, mint cserediák. Sokat beszélgettek hol angolul, néha franciául. Judit elmosolyodott. Az ő francia tudása! No hiszen! Je t'aime, oui. merci,” Je ne comprends pas”, excusez-moi…- szóval ehhez hasonló szavakat ismert, amit egy társalgási szótárból tanult meg még a gimnáziumi évek alatt.
Amikor felszállt a párizsi járatra, elővette a francia- magyar társalgási zsebkönyvet, amiben praktikus mondatok vannak turisták számára. Ismételgette, memorizálta mondatokat. Ezzel Pierre-nek akart kedveskedni.

Párizsban a Charles de Gaulle reptéren landolt a gép. Ölelték, csókolták egymást.
Az este romantikusan telt el. Megnézték együtt esti fényben tündöklő Párizst, hisz nemcsak a szerelmesek, hanem a fények, az elegancia városa is. Judit csodálattal állt meg az „Öreg Hölgy”lábainál. Milyen hatalmas! És a Champs-Élysées! Két oldalát sétányok szegélyezik, melyeket fasorok osztanak két részre. Kávéházak, mozik éttermek, luxus áruházak…mint a képeslapokon, teljesen olyan volt. Egyik ámulatból a másikba esett.
Pierre elmondta, hogy szerzett másnapra két jegyet a Bataclan koncertterembe.

Szombat reggel egy kis kávézóba mentek, ahol megreggeliztek. Judit úgy érezte magát, mint egy filmben. Szerelmesen simultak az utcán egymáshoz. Már nagyon várta a koncertet. Amikor megérkeztek, Judit izgatottan nézett körül. Mennyi ember! Elkezdődött a zene. A tömeg hullámzott a zene ritmusára. Pierre átölelte, együtt ringatóztak. Olyan jó volt a karjaiban! Bárcsak itt maradhatna örökre! De csak egy hete van, sőt már annyi sem. Öt nap. Nem baj! Majd nyáron visszajön, már megbeszélték.

Egyszer valami dörrenést hallottak.
– Á – simogatta meg Pierre- valakik kint petárdáznak.
Judit bólintott. Ekkor újabb robaj hallatszott. De ez már egész közelről.
– Ez lövés!- ordította valaki.
Egyre többen kiabáltak, de a lány nem értette, hogy mit. Rémülten Pierre nézett. A tömeg ekkora már felbolydult. Mindenki azt nézte, hová lehet elbújni, hol lehet kimenni. Pierre szorosan ölelte, lerántotta magával a földre.
– Allah akbar! Allah akbar! – ordították a terroristák.
Lőni kezdte. Bekúsztak egy szék alá. Pierre Juditra vetette magát, testével védte. A merénylők hidegvérrel lőtték le az ott lévőket.

Juditnak az édesanyja jutott az eszébe. Megígérte neki, hogy vigyáz magára, és azt, hogy egy hét múlva otthon lesz, és a reptéren fogja majd várni. Ekkor közelről éles csattanást hallott. Pierre teste megrándult. Judit fájdalmat érzett és valami forróságot a hátán. Nem mert megmoccanni. Azt olvasta, ilyenkor úgy kell tenni, mint aki már meghalt. „Mi ez a ragacs a kezemen?” Iszamós valamit tapintott.
– Pierre- suttogta. Hallasz?
Nem jött válasz. a terroristák ordítása már kicsit messzebbről hallatszott. Judit szeméből patakzottak a könnyek. „ Pierre, Pierre…” – aztán a rátörő fájdalomtól elájult. Amikor magához tért katonákat látott. Mindenütt vér, sebesültek. Hol van Pierre? A ruhája véresen tapadt rá. Remegni kezdett. Mindene fájt. Ekkor megpillantotta szerelmét. A lepel alól kikandikáló órájáról ismerte meg. Odakúszott. Minden egyes mozdulatkor éles fájdalom hasított testébe.
– Neeeem!- sikoltotta.
Megemelte a leplet, Pierre valószerűtlenül sápadt arcát látta. Franciául hadartak mellette, semmit sem értett. Valaki ölbe vette. Pierre megmentette az életét. Nincs többé.
– Mort- hallotta innen is, onnan is.
„Az azt jelenti, hogy meghalt? – dobolt Judit agyában a szó. Mort, mort…

Milyen boldogan indult a párizsi kiruccanása. Olyan szerelmes volt!
„Hé, azt olvastam valahol, hogy Párizs a szerelem, a szerelmesek városa! Nem a halálé! ” Elvesztette újra az eszméletét. Hordágyra tették.

Pesten Judit édesanyja a híradóban hallotta mi történt Párizsban. A telefonhoz rohant. Juditot hívta. A telefon kicsengett, de nem vette fel senki.