úton

Hajtom a bringát.
Ezüstök jutnak most az eszembe, az első gyűrű,aztán egy hosszú asztal, az evőeszközök csillognak, aztán a fények valahogy mesterkéltté válnak,távoli minden, mintha egy filmben nézném magam, ahogy ott ülök öltönyben az asztalfőn.
Aztán egy törött lázmérő, a fiam sír, a padlón kis fémszínű gömbökben gyönyörű, halálos méreg, aztán egy kirándulás, a Bükk sima, patinás oszlopcsarnoka kora őszi délutánon.
Ülök a biringámon, hajtom ki magamból a gondolatokat.
Mintha viharos felhőben tekernék, ami teli van szeszélyesen felbukkanó, ismerős képekkel.
Fénypászmák az úton.
Mint a fuvolások egy zenekarban, játszanak néha, aztán ölükben a hangszer, várnak a következő alkalomra.
Mindig szerelmes leszek a fuvolista lányokba, meséltem egyszer egy barátomnak.
Te hülye, a zenébe vagy szerelmes, mondta akkor.
Bólogattunk, jól hangzott.
Kellenek a használható mondatok, mint egy falat kenyér.
Hagyom átáramlani magamon a csendet, tudom, hogy zene jön megint, nemsokára.
Egy bogár koppan a homlokomon.
Neki jobban fájt, vigasztalom magam.
Tekerek a biciklin.
Gondolatokat érek utol, újra – meg újra, hazafelé.