Utúszezon

II. rész
A levél (Oriana és Marietta)

mert, tudjátok, vannak még ilyen emberek…

Az a levél még a nyár elején érkezett. A borítékon azonnal felismerte a kézírást, kalligrafikus, elegáns, jól kiírt betűk; tulajdonosuk láthatón erős egyéniség, a maga, de más számára is meg tudja fogalmazni, mit akar, és érvényt is tud szerezni akaratának, ugyanakkor nagylelkű, – ha szükséges, a másik félre is figyelő, lemondani is tudó – igazi barát. Igen, Oriana!

„Drágám!
Úgy sajnálom, de le kell mondanom az idei megrendelést!”

Rosszat sejtett, de azért nyugalmat erőltetve magára, a levelet zsebébe tette, gondosan kisimította zakója zsebét, (nehogy a boríték túlzottan meggyűrődjék) aztán elsétált a kis kávézóba. (Marietta kávézója.)

A kávézó volt az irodája, sokat tartózkodott itt napközben, néha legkedvesebb, de igazán csak a legkedvesebb „üzlettársait” is elhozta ide, a kávé kitűnő volt, reggel különösen jólesett mellé a forró péksütemény, a kitűnő omlett, biztos otthonra lelt itt, akár éjjeli horgászatból, akár csatakos, „leamortizált kandúrként”, éjjeli kalandból hazatérve lepték meg a reggel – az éjszakázók szemét karistolón bántó – szúrós fényei. Szóval, rengeteg oka volt, hogy idejárjon.

És, ugyan ezt csak a legutóbbi időkben merte csak beismerni magának, de akkor is próbálta tagadni: ugyan közismert, kiváló itt a kávé, ízletesek a forró péksütemények, a kiszolgálásra semmi panasz nem lehet, esténként a könnyű vörösbor segít lemosni a kusza, szánalmas hétköznapok megalázó porát, finomak a frissen készült saláták, melegszendvicsek, a sör mindig frissen csapolt. (De az igazi ok: lehet hogy tán Marietta???)

(Azért meg kell őrizni a nyugalmamat) „szertartásosan” papírvágó késsel bontotta fel a borítékot.)

„Drágám!

Úgy sajnálom, de le kell mondanom az idei megrendelést!
Minden sztornó! Az idén nem tudok lejönni. Pedig úgy szerettem volna! Tudod, a férjecskémmel apró baleset történt (na azért nem kéne annyira aggódnod a kedves drágámért, nyugodj meg, nagyon-nagyon kérlek, csak semmi izgalom), így sajnos nem tud elutazni barátaival a szokásos augusztus eleji „üzleti” megbeszélésre. Nekem meg ápolgatnom kell. (Főleg a lelkét.) Így hát idén az én „rekreációm” is elmarad. Hát elmarad a szokásos kétheti együttlétünk.”

Na puff. Hát ez megkoronázza az idei szezont. Augusztus közepe volt, az utolsó két hét már négy éve Orianának volt fenntartva:

– Mi van, Kicsim? Rossz hír?
– Ja.
-Tán visszamondtak egy újabb megrendelést? Nem lep meg, mondtam már:
– Hagyj már békén! – hirtelen olyan rossz lett a kedve.

A francba! Most meg megbántottam a Kedvest! Mekkora egy bunkó vagyok. (Kérlek, úgy kérlek, ne haragudj!)

Rajtuk kívül senki sem volt a kávézóban. Marietta a fény felé tartva, szótlan-gondosan törölgette a poharakat. És, eztán már nem szólt semmit sem…

Szóval az idei szezon szánalmasan indult, aztán katasztrofálisan folytatódott. Először elmaradt a FEMINIM-USA (ki tudná megjegyezni, milyen nevű amerikai feminista nőszervezet) már több éve itt megrendelésre kerülő szokásos (és szigorúan férjnélküli!) találkozója, aztán elmaradtak a szokásos turistacsoportok; a szállodatulajdonos összekülönbözött az utazási irodákkal, aztán meg – ezek után, minek is, de – emelte az árakat…Szóval a szálloda, így az üzlet is pangott…

„Akkor most visszaadom a szabadságodat. És tudd meg, hogy nagyon-nagyon fájó szívvel! Bár ez vis maior helyzet, azért átutaltam a szokásos kétheti apanázst. Mert igazán megérdemled! És csak mert, előfordulhatott, hogy miattam, sokkal jobb megrendeléseket (sokkal vonzóbb, meg főleg fiatalabb nőket) mondtál le. (Nem beszélve a fájdalomról, amit levelem okozott.) Azért, tudod, kicsit drukkolok, hogy ne legyen sok-éjszakás partnered!”

Hát ez Rá vall! A megszokott áfonya ízű, fanyar humor, az őszinteség, na meg a nagyvonalúság.

„Akkor talán gondolhatsz rám is néha, az extra jó szeretőre gyűrött párnáidon. És akkor talán hiányozni fogok! És nagyon kérlek, ne csalj meg (legalábbis nagyon sokszor) ez alatt a két hét alatt! Mert, azért erre a két hétre megvettelek, kifizettelek, Kedves!

Természetesen most arra gondolsz, hogy a küldött pénzt nem szolgáltad meg, és majd visszautalod. Kérlek, ne tedd!”