Talán harminc lehettem, amikor naponta órákig az alábbi dalt hallgattam, miközben vezetni tanultam egy Zsigulin. Ha nincs ez a dal, talán sosem tanulok meg vezetni.
Az oktató első alkalommal megkérdezte, mit tudok az autókról.
-Tudom, hogy van rajta kormány és kerekek, s belülről több pedál.- mondtam határozottan.
-No megint kifogtam!- s annyira nevetett, hogy a könnyei is potyogtak.
Első alkalommal esőben és sötétben, hátra slalonozást adott feladatul… csöppet utáltam is érte. Mit csöppet…? inkább mocskosul…! No akkor úgy éreztem, hogy sosem fogok autót vezetni. Szinte semmit sem láttam, és a nyakam hihetetlenülk megfájdult. Amikor ötödször mondta, hogy kezd újra…! kiugrottama kocsiból, rácsaptam az ajtót, és pukkancs módjára kiabáltam.
-Tudod mit, csináld meg Te! Én nem hátra, hanem előre akarok haladni az autóval!
Az oktató laza srác volt, hátra döntötte az ülését, és kellemesnek egyáltalán nem nevezhető hangján énekelni kezdte, a kocsi magnóján üvöltő dalt. "Trabanton szállni élvezet, gyorsabban száll mint a képzelet…" Érdekes, de valahogy onnantól tudtam, hogy menni fog ez nekem. Ennek ellenére folyamatosan azt gondoltam, hogy nem is figyel arra mit művelek. Olyan szinten feküdt el a kocsi jobb ülésében, hogy néha már attól féltem egyszerűen eltűnik az alsó fertályon. Igazából rá sem mertem nézni, hiszen mereven és görcsösen, kizárólag az útra figyeltem. Tehát sok volt a dolgom, s emiatt csak a hangját hallottam, és kocsiablakba felrakott hatalmas lábait láttam… miközben a dobhártyám majd berepedt a köcsiban dübörgő zenétől, és az énekétől. " Trabanton szállni élvezet…" és ez így ment minden alkalommal.
Amikor a negyedik napon négyesben, nyikorgó kerekekkel vettem be a kanyart a város közepén lévő kereszteződésben, akkor rám kiabált.
-Állj meg azonnal!
Kiugrott az autóból és kacagva ordított, miközben karjait szélere tárta.
-Mi a fenének vagyok én melletted…? úgy vezetsz mintha a Forma 1-en lennél! Leveszem a tanuló táblát mielőtt kiröhögnek… és mehetünk rallyzni.
Onnantól tudtam, hogy figyel… és egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy enyém a világ. Élveztem, hogy egyre szélesebb lett szememben a sáv… amiben eleinte azt hittem el sem férek. Lassacskán látni kezdtem már az út szélét is, és egyre tágult a láthatár. Már nem kellett erősen koncentrálnom ahhoz, hogy a lábaim biztosan a jó pedált támadják meg, és arra sem, hogy indulásnál ne fulladjak le. No ez volt az egyetlen olyan esemény egyébként, amire mindig abba hagyta az éneklést, és azt kiáltotta.
-Könyörgöm, ne öld meg az autómat!
Egyébként végignevettük és énekeltük az órákat. Aztán jött egy őrült nap, amikor felmentünk Budapestre, s aznap 16 órát vezettem. Hegyi úton le és fel, beállások két kocsi közé, meredek lejtőkön, kézifékről indulás, úgy… hogy ne csússzak vissza 2 cm-nél többet. Parkolások ott, ahová egy hering sem fért volna be. Centizni kellett, hiszen nem fogadta el, ha 2 centivel kintebb lógott a kocsi fara, vagy orra. Olyankor mindig morogtam.
-Tuuuudom, már megint 2 cm.
Közben sávváltások, és a buzdítása egyfolytában.
-Lépj a gázra kislány…! tedd be az orrod ha van 2 centi…! mert különben itt alszunk.
Persze gyorsan rájöttem, hogy szándékosan keresi azokat a helyeket, melyekkel tépázhatja az idegeimet… no meg a vacak 2 centiméterével. Ezen a napon talán ötvenszer is említette, s gondoltam is magamban… mi a francot számít az a nyavalyás 2 cm?
Ma már tudom mennyit jelent… ha van, vagy ha kellene… de nincs. Olyankor, amikor nem férek bele az éppen ügyeletes nadrágomba… vagy ennyivel csúszom le az ajtók záródását a megállóban… esetleg nem érem el a kezedet. Ha hiányzik 2 cm, akkor az ember semmit nem ér el. Nem férsz be!… nem tudsz elsuhanni mellette!… nem éred el!… nem tudod elkapni!… vagy nem tudod megfogni!… mert az a vacak 2 centiméter még mindig hihetetlenül sok… amikor éppen annyi hiányzik az életedből.
28 hozzászólás
Rendkívül jól szórakoztam, ezen a laza és mégis nagy mondanivalóval bíró, írásodon.
Kedves Szusi!
Örülök, hogy észrevetted benne a megbúvó mondanivalót is. Hogy szórakoztatóan tudtam közvetíteni, annak pedig méginkább. :)))
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Köszönöm ezt a reggeli vidám élményt:) Én WV Passaton kezdtem vezetni tanulni, mit mondjak ha a végére álltam, nem láttam az elejét, s ez fordítva is igaz volt. Bizony néhány centiméter, ahogy néhány perc is, akár a világot is jelentheti:))
Nagyon tetszett az írásod, köszönöm ezt a vidám reggelt Neked:))
Szeretettel Rita
Kedves Rita!
Azt hiszem még nem jártál nálam, s örülök, hogy most megtetted. 🙂 Köszönetem!
Szeretettel: pipacs 🙂
Ja…! és szívesen! :))))
Drága Pipacs:)))
Jártam már, hajjaj… csak nyomokat nem hagytam magam után:)
Szeretettel Rita
Kedves Rita!
Nyomok nélkül nem tudhattam…:)))
Szeretettel: pipacs 🙂
Szia Ica!
Egy vigasztaljon , az a 2 cm nem csak minket érint, mi is tudunk 2 cm távolságot tartani, ha nem akrjuk, hogy elérjenek bennünket. Nálam a 8 m is müködik, ha úgy akarom. Hajaj!?.)
Jó kis írás. Azért visszagondoltam, amikor én szerencsétlenkedtem. Tudod?Az úgy volt…
No, majd egyszer írok arról :-))
Szeretettel:Marietta
Marietta kedves!
Milyen jó, hogy szólsz, vica-verza működik a távolságtartás is. :))) Látod ez eszembe sem jutott. 🙁 Várom ám, hogy olvashassan majd a Tiédet! :))) Nagyon köszönöm kedves és felvidító szavaidat!
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Nagyon tetszik az írásod, megihletett. 🙂 Humor, küszködés, akarás, elszántság és minden, ami emberi, hozod benne.
Gratulálok.
Kedves Valerie!
Mindaz amit felsoroltál, bennünk van. Hogy sikerül néha láttatnunk, az pedig szerencse. Meghatott, hogy mennyire mélyen megértetted írásomat.
Mindent köszönök!
Szeretettel: pipacs 🙂
Pipacs kedves szórakoztató, laza (mint az oktatód) írás, szóval jó kikapcsolódás volt olvasni.
Szeretettel: Zagyvapart.
Kedves Zagyvapart!
Igazán örülök, hogy "lazán" szórakoztattalak. :)))) Köszönetem!
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Igazán kedves, szórakoztató történet, a végén óriási tanulsággal.
Gratulálok, Judit
Kedves Judit!
A vége mindig fontos… 🙂 Örülök, hogy észrevetted. Köszönöm, hogy megtiszteltél!
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Most visszahoztad azt az időt, amikor nekem is azt mondogatták: -Becsüld meg, mert ha nincs tíz filléred, ami hiányzik, nem tudsz villamosra szállni… fagyit venni…moziba menni…!
Meg is tanultam értékükön kezelni a dolgokat, mint Te is a vezetést, a parkolást…
Egy kis nosztalgia…
Tetszett írásod, majd nézd át, több elütést is láttam.
Szeretettel Irén
Kedves Irénke!
Igen, én is megtaláltam az elütéseket. Mint tudjuk, ebben sem vagyok tökéletes. Lehet, hogy hiányzik belőlem legalább 2 centiméter…
Köszönetem szavadiért!
Szeretettel: pipacs 🙂
Kispipacs!
Nekem könyöröghet bárki sosem lesz jogsim:-) valahogy fóbiám van a forgalomtól. Így marad a busz. Bizony néha amikor nézek ki azon a fránya ablakán, belegondolok amikor elmegy mellettünk valami, hogy pár centi és nekijön a busznak… na ezért is nem akarnék autót vezetni.
Elképzeltem a történetedet. Egy kissé még mosolyogtam is 🙂
Barátsággal panka!
Drága Panka!
Örülök, hogy mosolyt csaltam az arcodra. :)) Buszozni sem könnyű ám, azt is tanulni kell. Időnként lapulni mint heringek a dobozban, és jó erősen kapaszkodni. Sőt ott időnként még a 2 cm sincs meg, s lehet, hogy az sem minden esetben szerencsés.:)
Köszönöm jöttödet!
Szeretettel: pipacs 🙂
Szia, Pipacs!
Így, utólag jó rajta mulatozni, mivel jár egy járgány-vezetés, mint nálam is, mert addig sosem foglalkoztam az autók alkatrészeivel. Nekem is rengeteg élményem maradt. S mindig azt hittem, hogy aki tanított, haragszik rám, mert az utolsó pillanatban szólt, ha kanyarba értem, vagy megállni akart és egyéb miatt. Aztán rájöttem, hogy a reflexekre volt kiváncsi. Nagyon élveztem, ahogy leírtad a nehézségeket. Nem könnyű a vezetés, azért mégis meg lehet tanulni, akarással. Nekem is az elején minden út nagyon keskenynek tűnt, azt hittem, hogy nem fér el rajta az autó. Most néztem át az anyagomat, én is leírtam ezzel kapcsolatos gondjaimat-élményeimet, de nincs föltéve. Majd egyszer én is fölteszem, de most bedöglött a gépünk, semmit se tudok hozni, csak olvasni kopogok be az oldalra.
Jól szórakoztam írásodon.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Remélem olvashatom majd a Te történetedet is. Ez is egy olyan feladata volt az életemnek, amelyiikkel szívesen küzdöttem. :)) Küzdenek a férfiak is ugyanezzel, csak nem szeretik bevallani.
Köszönöm látogatásod, és kedves szavaidat. Örömmel olvatalak.
Szeretettel: pipacs 🙂
Az eleje megmosolyogtató, de aztán jön egy finom váltás és máris egy komoly, elgondolkodtató témánál vagyunk…
Kedves Arthemis!
Igyekszem minden írásomba bújtatni, egy csöppnyi tanulságot.:) Köszönöm, hogy megtiszteltél!
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Nos igen… így leli örömét az olvasásban az ember. Mikor ilyen jó írásra bukkan. örülök, hogy olvastam, élmény volt, nekem is eszembe jutottak azok az idők. És velem történt dolgok.
Maradok tisztelettel: Apamaci
Kedves Apamaci!
Nem is hiszed, milyen kedves nekem amit írtál. Talán ezért érdemes…
Köszönlek!
Szeretettel: pipacs 🙂
Frappánsak a soraid.Régen( kr.e.) én is oktattam és sajnálom hogy téged nem.Azért grt.Z
Kedves Z!
Most azon gondolkodom, vajon akkor most miről szólna ez az írás? :))))) Kíváncsivá tettél.
Köszönlek!
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Bizony sokszor csak 2 cm hiányzik a boldogsághoz, vagy ehhez – ahhoz!
Nagyon jó az alkotói neved! Az írásaid olyanok itt a Napvilágon, mint a piros pipacsok vidám ragyogása a zöld fűben!
Judit
Kedves Judit!
Annyira megtisztelsz, hogy szavam sincs, meghatódtam…
Már csak az a vacak 2 cm hiányzik.:)
Őszintén köszönlek!
Szeretettel: pipacs 🙂