Az ablaknál állt. Néma ablakszemek tükrözték vissza zaklatott lelkét. ,,Milyen öreg lettem"- csodálkozott magára. A kezében lévő cigaretta szinte csonkig égett. Már azt sem érezte, hogy majdnem megégette a parazsa az ujja hegyét. ,,Vajon ki volt a hibás? Én, vagy Ő? Talán nem tudom a másikat megérteni? Talán hiányzott belőle és belőlem is valami, amit úgy hívnak, hogy egymás megértése?" Az ablakon túl az őszi szelek tépdesték haragosan a kopár ágakat. Mindezeket szórakozottan nézegette. Fáj a kedves távozása. Fáj az, hogy ötven évesen egyszer csak a másik itt hagyja, és régmúlt sérelmekre hivatkozva az helyett, hogy a hibákat együtt, igen, együtt, kéz a kézben küzdenék le, egyszer csak egy fiatalabbért itt hagyja. Eldobja, mint Ő ezt a gyufaszálat, amelyet a kezében morzsolgat.Már sírni sem tud. Elfogytak a könnyei. Egy idő után azok is kiszáradnak, elfogynak. Hiába mondják, hogy a férfiak ösztönüktől hajtatva és az öregedéstől való félelmükben a ,,másodvirágzás" korában, éppen akkor, amikor már meg kellene végre állapodni, ,,hajtanak rá" a fiatal ,,pipikre". Igen, az élet vele sem tett kivételt. Ő sem lett egy percenttel sem fiatalabb a házasságuk 25 éve alatt. A családi gondok, a betegségek, halálesetek Őket sem kímélték, de érték Őket örömök is! Milyen szép belenézni az unokája szemébe! Milyen szép azt a szót hallani, hogy: nagyiiiiii! Kicsit ezzel megvigasztalódott, mert csak a volt férje nem fogja hallani ezt, de Ő igen! és ez a tudat egészen felvillanyozta! Frissen a tükör elé lépett. Elnyomta azt a büdös bagót és kacéran megigazította a haját. Megfésülködött, majd egy kis púdert tett az arcára, hogy a ráncok azért mégse látsszanak! ,,Valami venni kellene a kis drágának!" Így hívta magában az unokát, akiben annyi, de annyi örömöt talált! ,,De venni kellene még valamit a fiataloknak is." Itt viszont az unokája szüleit, a gyerekeit értette. Majd gyorsan összepakolt és elindult az unokája felé. Egész nap náluk tett-vett és úszott a boldogságban, hogy ott lehetett, majd eljött az este és elindult hazafelé. Egész úton a villamosban arra gondolt, hogy milyen rossz lesz megint egyedül, milyen ,,üres" lesz a lakás a másik nélkül, amikor hirtelen fényt vett észre a lakásuk ablakán. Majdnem hanyatt esett a meglepetéstől! A férje, aki Őt elhagyta, várta Őt a lakásban egy csokor virággal! egy vagyonba kerülhetett! Meg a szépen és hangulatosan megterített asztal!
– Ancikám! Meg tudsz-e bocsájtani? Nagyon hiányoztál! Te is és a gyerekek is! – vallotta be töredelmesen a férj könnyekkel a szemében. Anci, azaz a feleség nem tudott szóhoz jutni! Boldog kismadárként repült, szárnyalt a férje kitárt karjaiba és a szájuk forró csókban olvadt egybe. Női ösztönnel érezte, hogy a férje vágya az igazságot mutatta. Boldogan bocsájtott meg feledve minden rosszat, hiszen újabb boldogság várt rájuk, de most már újra együtt. Végre!