A tanévzáró után Regina csomagolni kezdett. Apa hallgatott, anya viszont eszelősen támadta.
– Szájára vesz a falu, te lány! Hogy tudsz csak úgy oda kőtözni, ahhó a pesti legínyhő? Azé' okosabbnak, megfontótabbnak gondótalak.
– Nem hozzá költözöm Anya, hanem albérletbe, bár az is elképzelhető, hogy hamarosan igent fogok mondani neki.
– Én mondom neked, hogy a szájára vesz a falu… Itt nem divat ám olyasmi, mint azon a hirös Pestön.
– Anya, senki sem tudja hová megyek, hacsak tőled nem…
– Tőlem ugyan nem… de, hogy az utcára se merök kimönni, az biztos…
– És miért nem?
– Szégyönömbe.
– Hát erről van szó, Anya? Miattam ne szégyelld magad. Az én életem, úgy élem, ahogy nekem tetszik… Különben is, elegem van ezekből a falusi előítéletekből. Fütyülök mindenkire, csak hadd beszéljenek, amit akarnak. Ha másért nem, hát már ezért elmegyek!
Apa hallgatott, de Regina látta, hogy ő is haragszik rá, talán azért is nem szól hozzá egyetlen szót sem. Csak Öcsi ujjongott.
– Csakhogy megjött az eszed, Nővérkém! Ideje volt, végső ideje.
Így történt, hogy csak az öccse kísérte ki a vasútállomásra, csak az öccse búcsúzott el tőle. Integetett hosszan a vonat után.
Hajnalban futott be a vonat Budapestre. Iván várta az állomáson. A sok megpróbáltatás után, oly jól esett neki, amikor meglátta Ivánt a tömegben. Valahogy kimagaslott, azonnal szembetűnt érett búzakalász színű haja, meg világos vajszínű öltönye. Integetett neki, és Iván futott felé, majd megölelte, megcsókolta, újra azt érezte, hogy végre révbe ért.
Miután leparkolt, kikászálódtak a kocsiból, Iván vitte a nagy bőröndöt, Regina a kis utazótáskát, s amikor látta Ivánt megállni egy gyönyörű, többemeletes, szinte új épület kapujában, azonnal felébredt benne a gyanú. Megszólalni sem mert, csak ment a fiú után, de belülről mardosta valami, majd arra gondolt, hogy most kellene megfutamodnia, most, amíg nem késő.
Az első emeleten kinyitott egy ajtót Iván, s ő mint egy alvajáró lépkedett utána. A pompa, ami eléje tárult számára idegen volt. Csak állt ott a nyitott ajtóban, sem megszólalni, sem lépni nem tudott, csak a gondolatai cikáztak össze-vissza, s nem tudta mit kellene tennie.
Iván kivette a lány kezéből a táskát, a bőrönd mellé tette, s átkarolva őt bevezette a lakásba.
– Valami baj van? – kérdezte, megemelve kicsit az állát – Fáradtnak látszol, talán nem tudtál aludni a vonaton?
– Neeem… le sem hunytam a szemem…
– Tudod mit, most készítek reggelit, azután be kell mennem dolgozni, te viszont pihenhetsz, kialudhatod magad. Dél után jövök, s akkor elmegyünk ebédelni valahová, jó lesz?
– Hát persze! – mosolyodott el a lány – De ugye elviszel az albérletembe?
– Ó, hát persze – majd felvette a bőröndöt és a táskát, s benyitott egy ajtón – gyere, mire vársz, ez a te szobád! Hogy tetszik? Most rendeztem be neked, eddig ugyanis üresen állt.
Regina szóhoz sem jutott. Bement a szobába, s csak állt ott, forgott körbe, még a lélegzete is elállt. Arra gondolt, hogy a kamra után ez igen nagy váltás. A szoba tágas, a berendezésen látszott, hogy minden vadonatúj, a szőnyeg süppedt a talpa alatt, alig mert rálépni. Miután végre felocsúdott, hirtelen felkiáltott.
– Nem erről volt szó! Arra kértelek, hogy keress nekem albérletet, egy kicsi szobácskát…
– Tessék, ez az albérleted. Én egyedül úgyis csak két szobát használok, a harmadik a tiéd. No, ne csinálj belőle ügyet… megyek sütök egy rántottát, szereted?
Regina bólogatott. Miután Iván elhagyta a szobát, lerogyott az egyik fotelbe, végtelenül becsapottnak és kiszolgáltatottnak érezte magát. Eleredtek a könnyei.
– Gina!… – szólt be Iván az ajtón, majd amikor meglátta, hogy a lány sír, visszafordult és egy doboz papír zsebkendővel tért vissza.
– Gina, kicsim – odatérdelt elé és törölgetni kezdte a lány könnytől ázott szemét, arcát – mi a baj? Én csak jót akartam neked, tudom, pénzed sincs, s itt áll üresen ez a szoba… ha úgy akarod én többé be sem teszem ide a lábam, ez csak a tiéd… hallod? Gina drágám, látod mennyire nem ismerjük egymást, adjunk egy kis időt magunknak, hogy megismerjük a másikat. Bízz bennem kérlek, szeretlek, csak jót akarok neked… hallod, szívarcú tündérlány?
– Bocsáss meg… – rebegte a lány elfúló hangon, majd kikapta a fiú kezéből a doboz zsebkendőt, kifújta az orrát, megtörölgette a szemét és átölelte a fiú nyakát – minden rendben lesz… bocsáss meg kérlek.
Miután megreggeliztek, Iván munkába ment és Regina egyedül maradt a lakásban. Először a fürdőszobába ment, hogy tükörbe nézzen. Iván azt mondta: szívarcú tündérlány! Összefogta hátul a haját, a másik kezének ujjait végigfuttatta az arca ívén. A homloka közepén kissé lejjebb volt nőve a haja, onnan indult felfelé, majd kanyarodott le egészen a keskeny állig végződően húzta ujjait, s rámosolygott a tükörképére. Tényleg szív formája van az arcának, ezt eddig sosem vette észre, nem is hallotta soha senkitől… szívarcú tündérlány… szívarcú tündérlány… szívarcú tündérlány… szaladt fülig a szája és tánclépésben keringőzött be a szobájába, majd nekiállt kipakolni a bőröndjeiből.
Amikor elkészült, kiment az erkélyre és szétnézett az udvaron. Három-négy kis kölyök játszott bújócskát, csak úgy visszhangzott az ipiapacs. Egy kisfiú észrevette őt, és szólt a többieknek, hogy ne hangoskodjanak annyira, mert ott van egy néni az ablakban, bizonyára zavarja őt. Odaszólt nekik, hogy őt nem zavarja, csak játsszanak nyugodtan. Még gyönyörködött bennük egy ideig, meg a zöld füves udvarban, ami tele volt bokrokkal, apró virágágyásokkal, és facsemetékkel, amiket bizonyára akkor ültettek, amikor elkészült a ház.
A ház gyerekei itt tényleg békésen játszadozhatnak, majd ha a fák is megnőnek, már kellemes árnyékot is biztosítanak nekik. Négyemeletes volt a ház, szép, tágas lakások… bizonyára Pesten sem lakik minden ember ilyen körülmények között. Megint csak eszébe jutott a maga kamrája otthon. Kellene szólnia anyáéknak, hogy szerencsésen megérkezett, jutott eszébe. De csak később, amikor ledőlt aludni kicsit, akkor írt esemest az öccsének. Ő ajándékozta meg Öcsit karácsonykor egy telefonnal, most megkérte, hogy szóljon anyáéknak is, hogy jól van.
Amikor felébredt délután, hirtelen azt sem tudta hol van. Csak mikor meghallotta, hogy csikordul a zárban a kulcs, akkor ébredt rá, Iván az! Hazaért Iván. Azonnal fel is ugrott, és futott eléje, hogy üdvözölje.
Az ebéd fenomenális volt, azonban Regina mégis kényelmetlenül érezte magát egy ilyen luxuséteremben. Ő nem ide való, és bizonyára Iván társasági körében sem érezné jól magát, mit keres ő itt, mit keres ennek a fiúnak a társaságában, szereti őt, de kilóg azokból a körökből, ahol Iván mozog, ezt nem szabad folytatnia, ennek úgysem lesz jó vége.
– Hogy ízlett az ebéd, Gina? Ugye fantasztikus volt, jócskán éhes is voltam már.
– Ugye vannak itt szolidabb éttermek is? Ahol bizonyára jobban érezném magam…
– Ó, csak nem okoz gondot? Hozzá lehet szokni, kis hegyi tündérem, meglátod!
Csak ennyit mondott, csak ennyi volt a reakciója… Nem, ez nem neki való, és ez a fiú sem neki való… haza kell utaznia, amíg nem késő, nem tud, és nem is akar megszokni itt, ez nem az ő világa… mit keres ő itt egyáltalán. Száguldoztak vadul a gondolatai, de Iván máris tovább rángatta és biztatta őt.
– Gyere, most végigmegyünk a Váci utcán a Vörösmarty térig, ott majd eszünk valami finom sütit a Zserbóban, azután kimegyünk a Duna partra, megmutatom a Várat, Halászbástyát, de majd oda is felmegyünk egyszer, jó lesz?
Csak bólogatott és lépegetett Iván mellett szótlan. Azon a messze földön híres Váci utcán nem is látott mást, csak ledérül öltözött lányokat, persze nyár van hőség, de ha otthon, falun ilyen alig-szoknyában, ami szinte semmit sem takar, végigmenne valaki az utcán, hát tán seprűt ragadnának a falu asszonyai, s úgy kergetnék el onnan. Van olyan, akin felső nincs is, csak valami melltartónak csúfolt rongydarab, ami semmit sem takar ugyan, de elmondhatja magáról a viselője, hogy fel van öltözve, az aprócska sortok sem takarnak semmit… hááát itt van min legeltetni a férfiszemeket, csak éppen elmegy a kedve még az élettől is… mit keres ő itt?
Aztán Iván átkarolta, magához húzta, utána egy fagyizóba botlottak, Iván négy gombócot kért magának, ő csak kettőt. Akkor kézen fogva mentek s Iván közben mesélt, mesélt, hogy mi mindent fog majd még itt látni, csak hallgatta a hangját, mert azt jó volt hallgatni, nem is igen értette, amit mond, az nem is volt fontos, csak az, hogy együtt vannak, fogja a kezét, vagy a vállát karolja át, és hallja a hangját… neki ez jelentett most mindent.
A Duna parton viszont jól érezte magát. Onnan látták a Halászbástyát, magát a várat, no meg a Margitszigetet. Regina a hidakat kezdte sorolni. Az ott a sziget túlsó végén az Árpád híd, előtte a Margit híd, az ott a Lánchíd, majd az Erzsébet, a Szabadság, Petőfi híd, és ott még van egy új, ami innen nem látszik, Lágymányosi vagy mi is a neve?
– Te készültél hidakból? Honnan ismered őket ilyen jól?
– Tudomisén… csak fotón láttam eddig őket, de nekem az Erzsébet híd a szívem csücske. Az olyan nyúlánk, karcsú és elegáns, a fehér színével is kitűnik a többi közül. Viszont a Lánchíd az csodálatos, meg még a Szabadság hidat szeretem, mert zöld… talán azért, nem is tudom.
Nevettek. Sétáltak a parton, lassan alkonyodott már, kellemes szellő hozta a víz lágy illatát, hallgatták a hullámok csobogását, andalogtak egymást átkarolva. Az alkony átölelte őket, majd lassan betakarta, amikor megálltak csókolózni. Regina számára megszűnt minden más, megszűnt a világ létezni, csak Iván volt, aki szerelmes szavakat súgott a fülébe és szívarcú tündérlánynak nevezte.
31 hozzászólás
Kedves Ida!
Van olyan szerelem, ami megbolondít, ami nem jó. Akárhogy is gondolja két ember, az összetartozás sokkal több, mint szimpátia vagy egymás iránti vágy.
Kíváncsi vagyok, vajon Regina és Iván kapcsolata hogyan fog alakulni.
Tetszett ez a rész is, várom a folytatást. 🙂
Kedves Klári!
Örülök, hogy érdekel a folytatás. Hát igen, észleli Regina a nagy különbözőségeket kettejük között, csak éppen nem tudja, mit kellene tennie. Ezt is tanulni kell. A szerelem ilyenkor nagy úr, de mindennek ára van.
Jön a következő, lássuk hogyan alakul a sorsuk.
Köszönöm, hogy követed a történetet.
Szeretettel,
Ida
Szia!
Regina a nagyvárosban, a "gazdagságban" – aki mélyről érkezik, az mindenen ámul, még azon is, ami természetesnek kéne lennie egy ember életében, de neki nem adatott meg. (lakhatás, esetleg egy ebéd egy étteremben) – hány ilyen Regina van!
Nagyon tetszett, és várom a folytatást! üdv hundido
Szia hundido!
Minden bizonnyal sok ilyen Regina van, bár lehet fordított is a felállás. Mindenképpen nagy társadalmi különbségek között nevelkedtek, vajon meg lesz-e a közös nevező?
Köszönöm, hogy itt vagy, várlak a folytatásoknál is.
Szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Nagyon érzékletesen írod le a falusi gondolkodást. Beleéreztem magam a fiatal lány helyzetébe, és én is rácsodálkoztam fővárosunk szép látványaira, illetve annak egy részére. Tetszik, ahogy a különböző hidakat is megemlítetted. Ginában nagyon élnek még az anya szavai, az otthoni neveltetés, kíváncsi vagyok mennyire változik meg?
Sok szeretettel olvastalak: Matild
Drága Matild!
Köszönöm szépen a véleményedet. Bizony nyomokat hagy a nevelés a gyerekekben, s Ginában, még ha olykor meg is szólal a vészcsengő, nem tudja mit kellene tennie. Hátha egyszer mégis… 🙂
Köszönöm, hogy mindig megkeresel az írásaim alatt.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Nagyon érdekel,meddig lesz az új körülményeik hatása alatt Regina.
A kezdeti ámulat meddig tart!
Tud-e az új életstílusban gyökeret erszteni…
Nagyon tetszett!
SzeretettEL:sailor
Kedves sailor!
Üdvözöllek, évek óta nem láttalak, és nagy örömömre szolgál, hogy itt talállak. 🙂
Regina okos lány, gyökeret tudna ereszteni, minden bizonnyal, lehet, hogy éppen akkor futamodik meg, amikor az lesz a kérdés: megéri-e? Majd kiderül a folytatásokból. 🙂
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Ahogy olvaslak, közben mindig emlékeztetem magam a címre, mert az nekem olyan baljóslatúan hangzik. Persze lehet éppen az ellenkező irányból is megközelíteni; ha létezik vakszerencse, akkor a vaksors is hordozhat pozitív jelzőt.
Az első részből megtudtuk, hogy Gina egy nagyvárosba járt főiskolára, ebből arra következtettem volna, hogy már jól ismeri a városi habitust, a szokásokat, a divatot. De talán egy vidéki nagyvárosról volt szó, ahol valamivel visszafogottabbak az emberek a külsejüket tekintve.
Időben először nem tudtam pontosan elhelyezni a történéseket, de mivel megjelent a mobiltelefon, most már az egészen a közeli múltba teszem. Viszont annál nagyobb kedvvel tekintek így a történetre, mert mindig nagyon szerettem az eltérő kultúrák, erkölcsök, szokások találkozását, ütköztdtését.
Legjobban az ízes vidéki beszéd tetszett. (Vidéken ízes, városon "csúnya", ilyen a távolság.) Nagyon élvezetes olvasmány.
Laca😊
Kedves Laca!
Jó a megérzésed, baljóslatúan hangzik, mert az is, a vak-véletlenek sorozata dobálja Reginát, ő csak sodródik. Talán néhány véletlen lecke ráébreszti majd a valóságra.
Máris sokat elárultam, csak azt akartam mondani, a cím sem véletlen.
Igen, nagyvárosban járt főiskolára, Kolozsváron (ahol, tudjuk, nem érezte jól magát), hazavágyott. Azonban, mi egy száz-kétszáz ezres lakosú nagyváros Budapesthez képest, ahol két millióan élnek. Ilyen városhoz még nem volt szerencséje. Nem csoda, hogy idegenkedik tőle. Ott már olyan a szmog, hogy lélegezni sem lehet, és persze, hogy az öltözködési kultúrák is eltérnek egymástól, különösen ha a kisebb falvakra gondolunk, ahol Regina élt, nevelkedett.
Amúgy jól látod, mondhatni, hogy napjainkban játszódik, hiszen már a hegyen is a laptopján írta a leveleket. Ami a vidéki ízes beszédet illeti, azt Budapesten talán már nem is értenék.
folytatom…
folytatás:
Örülök, hogy így a mélyére látsz a dolgoknak, mert valóban csak lassan fog kibontakozni a történet, és valójában csak a végére világosodik meg minden.
Köszönöm, hogy időt szánsz rám.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Mindenki szeretetre vágyik, és jól esik neki, ha a kedvét keresik.
Regina azzal, hogy nem vállalja fel a döntését, megfutamodáson jár az esze, amikor megérkezik, és azt várja, hogy az új élete – amit választott, mert nem kényszerítette rá senki – is olyan legyen, mint a régi /az emberek úgy öltözzenek, úgy viselkedjenek, mint ahonnan eljött/ nem sok jót ígér.
Ahhoz képest, hogy felnőtt, tanult nő, úgy viselkedik, mintha a saját anyja, vagy nagymamája lenne.
Judit
Kedves Judit!
Nem vagy te túl szigorú Reginához?
Levetkőzni a gátlásait, amit beleneveltek, nem megy egyik napról a másikra, és azt sem lehet, hogy mindenkinek meg tudjon felelni. Hagyja magát sodródni, mert nem tudja mit kellene tennie. Ő még csak keresi az utat, amin majd elindulhat, hogy megtalálja-e? Az élet tanít, de annak mindig ára is van. Semmit sem adnak ingyen. 🙁
Ida
Szia Ida! 🙂
Hú, de mennyire ismerős ez a "mit fog szólni a falu"! Az is, hogy milyen gátlásokat okoz az emberben. Szinte feloldhatatlanokat.
Jól ábrázolod a két világ közötti különbséget, ezt a tájnyelvi betét erősíti. Hitelesen jön át a történet, Gina dilemmái. Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle, de nekem rossz előérzetem van. A szerelem vakká tesz, a kisebbségi érzés kiszolgáltatottá. A kettő együtt nem túl szerencsés.
Nem volt a közelben kellemes hangú felolvasó, úgyhogy néztem a szöveget is. Találtam néhány szót, amit érdemes lenne javítani, mert emelné novellád értékét. Így helyes: utazótáskát, többemeletes, papír zsebkendő, odatérdelt, végigfuttatta, odaszólt, játsszanak nyugodtan, luxusétterem, végigmegyünk, végigmenne.
Néhány apró központozási hiba is előfordult. Van egy rész, amikor Gina az arcát és a haját nézi a tükörben. Az a mondat nekem nem kerek, de lehet, hogy csak értetlen vagyok. 🙂
Olvasom tovább…
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Örülök, hogy "nézted" a szöveget, amint látom igen gazdag lett a gyűjteményed. Szégyellem is, hogy ennyi hiba benne maradt, de majd javítgatom hamarosan, s jól a fejembe vésem. 🙂
És valóban, az a mondat, amit jeleztél, kissé nyakatekert, majd azzal is kezdek valamit. 🙂
Az érdekes, hogy ahány ember, mind másként látja Regina helyzetét, ami végül is nem meglepő, mert vélekedhetünk különbözően ahányan vagyunk, de abban egyetértünk, hogy nincs könnyű helyzetben. Nem lep meg, hogy rossz előérzeted van, nagyon is árulkodó a szituáció. Ahhoz túl szép lenne, hogy igaz legyen, az élet ennél sokkal bonyolultabb.
Köszönöm, hogy ennyit foglalkozol velem. 🙂
Szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Nagyon nehéz kiszakadni a megszokott környezetből. (úgy gondolom nehezen fog menni, remélem a szerelem segít, de a …"Vaksors… (cím) rossz előjel.
Mégis csak olvasom tovább. (Régen voltam, sok a lemaradásom, olvasnivaló)
Szeretettel gratulálok
Ica
Drága Ica!
Hiába nem jó a régi élet, amikor az új idegen, ismeretlen, szokatlan. Idő kell hozzá, hogy el tudjuk fogadni.
Örülök, hogy még mindig maradásra bírt a történet.
Köszönöm, hogy ilyen késői órában még mindig maradsz.
Szeretettel,
Ida
Szia Ida!
Van valami fura feszültsége a novelládnak, ami az álomszerű szerelmi történetre komor árnyékot vet. Nagyon jó, hogy nem körvonalazódik egyelőre, mi adja ezt a hatást. Mindenképpen továbbolvasom. Izgi.
Üdv: István
Szia István!
Valóban, már maga a cím is ad árulkodó jeleket, no meg a nagy társadalmi különbözőségek is sokat vetnek a latba. Örülök, ha felkeltette az érdeklődésed és velünk tartasz.
Köszönöm.
Üdv. Ida
A társadalmi különbségek közötti "harc" Ginában összpontosul. Benne okoz lelki vívódást, aztán hol erre. hol arra billen a mérleg nyelve.
Üdv: kati
Jól látod, vívódik, és hagyja magát sodródni…
Köszönöm, hogy itt voltál.
Szeretettel,
Ida
Hűha, remekül kezdődött minden, nagyon érdekes, és valóban remek módon írtad, nem lehet
ezt abbahagyni. Ezért – bár már nagyon is este van, de még a következőt is elolvasom.
A lánynak minden olyan új és ismeretlen, de én reménykedem, hogy hamarosan ő is megismeri
és megtetszik neki Budapesten élni.
Szeretettel olvastam:
Kata
Köszönöm Kata drága, hogy kitartasz ilyen késői órában is a Vaksors mellett.
Követlek…
Szeretettel,
Ida
Szerintem a falu meg csak fogja be a pofáját!
Szeretném, ha tündérmese lenne!
túlparti
Húha, akkor lehet, hogy idővel csalódni fogsz.
De azért csak olvasd tovább, ne hallgass rám. 🙂
Ida
Izgalmas. Jók a tájleírások…. Ebből mi lesz.Izgulok nagyon.
Itt is örülök, hogy látlak! 🙂
Köszönöm.
Szia Ida! A távoli elmaradott kis falu, és a nagyváros, csillogó fényeivel, ledérségével nagyvilágiságával? Hová csöppent! Zavarát, idegenkedését meg lehet érteni. De a szeretett férfi egyetlen csókja elfeledteti a kis Reginával a kételyeket. Révbe ért vajon? Kötve hiszem, h ilyen egyszerű lenne. De hát a java még hátra van! Tetszik! Üdv: én
Szia Bödön!
Igen, meg lehet érteni, és nyilván a szeretett férfi csókja is csak ideig-óráig feledteti a kételyeit. A révbe érés valóban nem ilyen egyszerű… de hiszen, hátra van még 18 rész, addig még sok minden fog történni. Örülök, hogy tetszik.
Szeretettel,
Ida
Szia drága Idám !
Csak eljutok a folytatáshoz, mostmár több időm lesz.
Éltem falun, tudom milyenek az emberek 🙂
Bár a "mit fog szólni" nemcsak falun van meg.
Kellemes, izgalmas a folytatás is.
igyekszem majd beérni a többieket:)
Vigyázz magadra.
Ölelésem : Zsu
Drága Zsu!
Örülök, hogy folytatod. A "mit fog szólni" valóban nem csupán falusi mentalitás, csak éppen kirívóbb. Köszönöm kedves véleményedet.
Te is vigyázz magadra!
Ölelésem,
Ida