Tisztán éreztem,hogy valami eltört bennem.
Valami végzetes,létfontosságú dolog.
Mikor másnap felébredtem,a szavait olyan tisztán és érthetően hallottam,mintha ott ülne mellettem és az arcomba mondaná, ahogy tegnap tette. S még a fájdalom is tisztán érezhető volt,nem tompult az éjszaka alatt. Szó nincs rá mit éreztem. Haragot? Nem,túlságosan szerettem ahhoz,hogy haragudjak rá. Sértettséget? Igen talán egy nagyon kicsit. De bármit is éreztem,ott bujkált a szívem körül egy kicsinyke szeretet is. Tudom,igen tudom,hogy szeretem! De ez a szeretet fájdalmas volt, oly annyira, hogy kínlódva a párnába fúrtam arcomat. Szinte fizikai fájdalmat okozott, ahogy felidéztem az arcát, miközben beszélt hozzám. Ez a fásult bénaság elgyengített, s sírni is csak szakaszosan, néha beteges zokogással volt erőm.
Olyan érzés volt, mintha lebénultam volna. Mint aki súlyos balesetet szenvedett, s az egyik fele teljesen lebénul. S azután már csak ül a tolókocsiban s kukán bámul a messzeségbe. Pontosan így éreztem magam. Mintha a bal oldalam, a szívem oldala, örökre lebénult volna. A szavai kiirtották belőlem az élet-vágyat. Hiszen tudta, tudta jól, hogy én csakis érte élek. Akkor miért sértett meg? Mi viszi rá egy embert arra, hogy megsértse azt, akit szeret?
De nem akartam erre gondolni, mert rettentően fájt. Fájt mert megsértett és fájt mert már nem éreztem semmit. Képtelen voltam érezni, hogy valaki szeret, valaki gyűlöl. Nem éreztem a simogató kezeket, sem a csattanó pofonokat.
Olyan lettem mint egy szajha, aki már az sokadik együttléteknél nem érez semmit.
Szajha….Nem ezt a hasonlatot kellett volna írnom.Túl fájdalmas.
Vissza gondoltam arra, hogy milyen volt még mielőtt megismertem. Milyen furcsa…! Abszolút nem emlékszem arra az időszakra! Olyan régóta vagyok már vele, olyan régóta szeretem őt feltétel nélkül, minden odaadással! Annyira szeretnék neki megfelelni. Annyira szeretném ha büszke lenne rám, ha a kedvében tudnék járni…!De mégis…Meg akarom óvni a nevem mocskától. Meg akarom óvni attól, hogy az emberek megbélyegezzék mert…Mert velem van. De mit tudnak rólam azok az emberek?! Van fogalmuk arról a tiszta szerelemről amit most érzek?! De szeretném, ha neki nem lenne baja. Ha nem lökne majd egy nap undorodva magától:"Tűn innen, többé látni sem akarlak!"És még szép szavakkal illetne.Annyira szeretem, hogy féltem saját magamtól. Egy embert szerettem még rajta kívül így és újaink elválásának fő oka az volt, hogy én világosan megmondtam neki: "Figyelj, velem te soha nem lenél boldog! Nem is ismersz, nem tudod ki vagyok! Gyűlölnél, ha veled maradnék!"-s akkor az a személy szabadkozott, esküdözött, hogy mennyire szeret… De én tudtam, hogy igazam van és ezt egyszer meg fogja köszönni. S idő elteltével, ha szemtől szembe nem is,de magában hálát adhatott érte, amiért szerelemből ellöktem magamtól.
De Ő….Ő más. Bárcsak valamilyen úton- módon be tudnám bizonyítani, hogy szeretem!
Akár mit csinál.
Én végtelenül halálosan szeretem.