A puha, fekete anyaggal könnyű egyesülni. Elveszni a bizonytalanságban, lebegni a semmiben. Eggyé olvadni vele, s végre megpihenni. Elbújni minden elől. Annyi szépség van ebben a világban. Így nehéz mosolyogva nemet mondani. Nehéz tovább lépni, amikor könnyed, lágy színek, érzelmek simogatják lelkünket. És mi mit teszünk? Becsapjuk magunkat azzal, hogy a sötét bársonyban meglátunk valami gyönyörűt, megnyugtatót? Nem, ez nagyon is reális. Lemondani a fájdalmakról, s egyben lemondani az Életről. Ez lenne, ha nem fogadnánk el a szenvedéssel átitatott értékeket.