-Va-rázs-ku-tyaaa. – szépen lassan tagolom a szót. – A kutyám varázskutya! Tessék elhinni. Csak nincs magában elég mágia, hogy meglássa.
-Hagyj engem békén! És vidd innét a korcsodat. Még csak nem is szalonképes.
-Igenis szép kutya. Ha ilyeneket mond, magára haragítja… és akkor nem éri meg a békés nyugdíjaséveit.
-Ugyan már. Mit mutathatna egy ilyen dög a közönségnek? Menj pszichiáterhez, és hagyj engem békén. Én csak egy cirkuszigazgató vagyok.
-Kérem, csak engedje, hogy megmutassuk, amit tudunk!
-Mégis mit tudtok ti?
-Hát… itt az utca közepén mégsem láthatja. Csak úgy ingyen nem mutogatjuk magunk nagyközönésg előtt.
-Na jó. Öt percet kaptok. Be a sátorba!
Engedelmes varázskutyámat pórázon vezetem be a porondra. A pökhendi igazgató kétkedve néz ránk.
-Morisz, okádj tüzet. – mondom, s kutyám megteszi.
-Morisz, oltsd el szépen az igazató úr nadrágját. – varázskutyám vizet köp.
-Morisz, repülj. – kutyám lebeg.
-Morisz, beszélj.
-Jóv, esthét.
-Még van egy kis akcentusa, de csiszoljuk a nyelvtudását. – mentegetőzöm. – Morisz, zsonglőrködj. – az eb engedemesen két lábra áll, labdákat varázsol elő, majd mellső mancsaival dobálja őket.
-Morisz, most… – az igazgató számra nyomja kezét, s fenyegetően néz le rám.
-Elég, elég. Elhiszem, hogy ez egy varázskutya. De akkor sem kell.
-De… miért? – szontyolodom el.
-A teljes műsort mutatja be egymaga. Mit csinálnék így a művészeimmel? Különben is egyhangúvá tenné a műsort. Vidd szépen a kutyádat, és állj ki vele az utcasarokra. Ott talán kereshettek pár forintot a mutatványával… ha vaknak tetteted magad. – Miután alaposan megforgatja szavainak éles tőrét gyomromban, az igazgató hátat fordít nekünk, s elsiet.
-Morisz, ölj. – Adom ki halkan a parancsot, s eleresztem a pórázt. A kutya métereket nő, már nem tűnik olyan aprónak, s elveszettnek a hatalmas színpadon. A gigantikus, fekete pokolfajzat szétcincálja az igazgatót.
-Kár, hogy nem várta meg ezt az utolsó számot. – mondom a tetemnek. – Morisz, indulunk.
A kutya összezsugorodik, vidáman nyalogatja szája szélét. A porondon csak egy véres folt marad.
5 hozzászólás
Szia!
Abszurdnak eléggé abszurd. És jó. Néhány elütési hiba van benne. Sokat foglalkozom azzal, hogy miért ilyen ma a világ. Írásod pont azért tetszik nekem, mert megtaláltam benne azt az üzenetet, miszerint ma a világban, ha valamit nagyon jól csinálsz, az nem kell. Aki feletted áll, vagy magasabb a beosztása, igyekszik elnyomni, eltüntetni az ilyesmit. Lehet, hogy nem jól értelmeztem a mondanivalódat, de nekem ezt juttatta eszembe ez rövid, ám igen velős írásod.
További sikeres alkotást kívánok.
Üdv.
Nekem is pontosan azt juttatta eszembe, amit arturnak. Jó, hogy a kitalált sztorikban azért elégtételt vehetnek a hősök az ilyen szemétládákon, ha már az életben mi magunk nem tehetjük meg (vagyis megtehetjük, csak nem lenne érdemes:)) 🙂 Tetszett!
Üdv.: Phoenix
Hihi, ez a mai nap az abszurditások napja, úgy tűnik. Olyan, mint egy tanulságos magyar népmese, friss, mai köntösben. Tetszett.
Hanga
Hát… amikor megírtam, nem volt semmi mondanivalóm, csak szerettem volna széttépni egy gonosz cirkuszigaszgatót. Azért köszi, hogy tartalmasnak találjátok 🙂
Tulajdonképpen én is erre gondoltam:-)))