Közértbe készülődünk. Ülök a konyhában, az egyik cipő már a lábamon, és "nézek" magam elé. Egy idő után unokahúgom megkérdezi:
– Elbambultál?
– Hát, igen… – felelem.
– Te ilyen bambulós vagy? – érkezik a következő kérdés.
Mit is mondhatnék neki… Hogy számtalan "felnőtt probléma" nyomja a vállamat, és ezek megoldásán töröm a fejem?
– Igen, én ilyen bambulós vagyok. – válaszolom.
– Én nem. – vágja rá unokahúgom.
Olyan jó lenne újra gondtalan kisgyermeknek lenni…
2 hozzászólás
Szösszenet, de én egy kicsit olvastam volna még tovább, kicsit jobban kifejtve. Hiányérzetem támadt, de lehet, hogy ez csak az én hiányosságom.
Kedves Tibor!
Ez egy megtörtént eset, a beszélgetés a hétéves unokahúgom és köztem történt. Nem szerettem volna hozzátenni semmit, pontosan úgy jegyeztem le a dolgokat, ahogy azok történtek.
Köszönöm, hogy nálam jártál, és köszönöm a szavazatot.
Szeretettel: Marianna