A késődélutáni napsugarak találtak rá a szobájában. Gondolatoktól nehéz csend ülte meg körülötte a levegőt. Fejét egyik kezére támasztva, üres tekintettel ült az asztalánál.
Valami fájdalmas borzongás kavargott benne. Úgy érezte, kihúzták alóla a talajt. Eddig álmodozhatott, valósággal lubickolt az élmények és érzések forgatagában és most egyszerre mindennek vége… nincs tovább… Még éltek benne a boldogsággal teli pillanatok, az apró örömök, a szeretet mozdulatai, a kihívás íze, a kaland illata, de már nem tűntek valóságosnak. Rebbenő árnyképek voltak a homályos emlékezetben. Az arcán lecsorgó könnyek után maradó hideget sem érezte már. Szétáradt benne a semmi lehelete. Becsapta. Nincs végtelen és nincs örökké. Csodákat kínált, mesélt, vágyat ébresztett, menedéket nyújtott, de már nem maradt titok, se ígéret, se lehetőség…
Még percekig meredt maga elé, aztán lenézett az előtte fekvő könyvre. Felállt, nagyot sóhajtva visszatette a regényt a polcra, aztán kiment a szobából. Az üressé vált némaságban az asztalon hagyott könyvjelző fázósan húzta össze magát.
Vége
By Feleri
7 hozzászólás
Ötletes megoldás, az ember azt gondolná, hogy a főhőst a szerelme hagyta el, de valójában csak a könyv ért véget. Jó.
Köszönöm… Örülök, ha érthető… és pont úgy érezhető, mint ahogy szerettem volna.. 🙂
Nagyon jó! Végig azt hittem, egy kapcsolatról van szó… A fázósan összehúzódzkodó könyvjelző pedig telitalálat! :)))
Nagyon örülök a hozzászólásodnak… Ez volt a cél.. 🙂 Sikerült… Ha pedig a lecsengető kép is jól sikerült szerinted, akkor csak még jobban örülök. 🙂
ez nagyot ütött nekem. 😀
szépen összehoztad, meglepődtem a végén.
Remek írás! Egy üresség érzet támad,egy regény elolvasása után. Elszakadni attól a világtól,melybe belé helyezkedünk… napokra.
Szeretettel:Selanne
Kedves Feleri!
Nagyon szeretem az ilyen tömör, de mély írásokat! Sok érzelmet, gondolatot enged át nekünk. :o)
Gratu!
Judit