Csak nézni akarlak először,
Hossza és bután,- csak nézni.
Azt hiszem, ezen túl vagyunk talán.
Suttogva kezdem, mert kiszáradt a szám.
Innom kéne tán.
Tedd azt, csak ne húzd az időt már!
Egy kicsit bátoríthatnál,- igazán!
Jaj, ugyan mond már!
Hát jól van, te akartad kislány!
S én a balga, megígértem,
Hogy elmondom, mit tőled érzek.
Mond már!
Reménytelenség, szépség, bűbáj.
Reménység, bánat, fájdalom.
Tűz, hidegség, szánalom.
Bizonytalanság, bűbáj.
Ezt megmagyaráznád?
Megpróbálom, nézz rám!
De a szemembe nézz,- jó mélyen!
Látod, ez a reménytelenség.
S mögötte áll a szépség és a bűbáj.
Reménytelenség.
Mert a szépség, mi mögötte áll,
Megkaparintni nékem lehetetlen,- de muszáj!
Nem segít más, csak a bűbáj.
Reménység, mert ott a hátha,
Melynek bánatból van vára,
S nyitott kapuján, ki s be, jár a fájdalom,
Gondtalanul, szabadon.
S ott a tűz, mely táplálja a reményt,
S ott a kiskapu, melyen, ha belépek én,
Szembe jön a szánalom,
Hideg csókját érzem szájamon.
S akkor elfog ott a bizonytalanság,
Hátha, hátha segíthet a bűbáj,
Ott a várban, melynek fala bánat,
-S benne rejlik két szó;- talán, ha.-
Bűbájtól leomlana,
S ott állna a válasz maga,
Csak ne az, hogy, -talán, vagy ha-.
?????
Nem értem, mért e gyávaságod?
Hisz olvasatban más a te világod.
Tán írni tudsz csak, s nem beszélni,
Titokban bátrakat remélni?
Bátorságom mára már,
Csak tinta s papír
Büszkeségem romjain,
Csak régi énem sír.
Mért nincs önbizalmad?
Nem hozzám, úgy általában.
Futsz előled, de hiába.
Sorsod pecsétje viaszsárga,
Papírja, ujjaid közt válik,
Fölösleges magányba.
Bár igaz mit mondasz,
De hiába.
Vergődve szenvedek,
Nevetséges hibámba.
Be vagyok zárva ide örökre,
S a kulcs lekoppan, zörögve.
Cinikus vagy s gyáva is talán,
Szívedet kulcsra zártad, ideje korán.
Verd le róla hát a lakatot,
S a világ megváltozik, látni fogod!
Látni fogod,
Látni fogom,
Hogy nyílik ki a rózsa.
Hogy nyílik ki a rózsa?
Érzed majd,
Érzem majd,
Átható illatát.
Átható illatod?
Látni fogod,
Látni fogom,
Hogy megérettél már a jóra.
Hogy megértettél? -jól van.-
S érzed majd.
S érzem majd?
Az élet ritmusát.
Tested rigmusát?
EZ CSAPDA!!!?
9 hozzászólás
Micsoda vers! A végén a csattanóval, nagyon tetszett! :))
Üdv.:
Daniella
Örülök, hogy tetszett kedves Daniella, egy régi próbálkozásom volt egy párbeszédes versre.
Viszont a te versed a "Szerelem leve(r)s" hova tűnt el,épp most akartam elolvasni újra, mert az meg nekem tetszik nagyon!
Jut eszembe! BOLDOG SZÜLINAPOT! :o))
Ó, bocsánat! Örülök, hogy tetszett! 🙂 Levettem, mert… nem tudom miért.
Ezen a héten nagyon dilis, szétszórt vagyok, meg amúgy is, de mostanában valahogy nagyon.
Köszönöm a köszöntést! 🙂
Micsoda vers, vallomás!!!
Időnként bizonytalanok vagyunk, s a remény táplálja a tüzet, de csak szeliden!
Lobbanásra várunk, vágyunk, s a legjobb pillanatra!
Gratula!
Barátsággal:Zsolt
Én úgy gondolom, hogy egy férfi ember számára az jelenti a sikert, ha egy nőt, el tud varázsolni és tüzet tud gyújtani annak szívében és ha ezt meg is tudja tartani az az igazi sikertörténet!:o)))
Köszönöm, hogy itt jártál nálam!
Szia !
Érdekes, rendhagyó forma, szeretem az ilyen különlegességeket. Alkoss még ilyeneket, hiszen ez megy Neked! Örömmel jártam itt Zsolt!
Szeretettel:Selanne
Szeretem a rendhagyó verseket s gondolatokat. Rengeteg ilyen jár a fejemben, csak le kellene írnom őket. A versek számomra a szabadságot jelentik a korlátok nélküli érzések közlését a világgal, ahol nem kell szabályokhoz igazodni és nem kell senkinek megfelelni,csak leírni spontán az érzéseket szabadon. Számomra ez a versek világa.
Nagyon megtisztelő számomra a véleményed!
Kedves Zsolt!
Rendkívül rendhagyó vers.Érdekes szerelmi vallomás.Kicsit erőszakos udvarlási forma, nekem az, de érdekes az biztos.
Barátsággal:Ági
Én nem érzem benne az erőszakot, inkább csak a szép óvatos bekerítést, ami szerintem nem bűn.:o)))
Köszönöm,hogy nálam jártál!