Forró víz zubogott a kádba. A nő állt és nézte a felszínen szilánkokra tört fényt és a kérészéletű habgyöngyöket. A tengerre gondolt, a zúgásra, a hullámokra. Hullámhegy, hullámvölgy. Fent és lent. Akár az élet…
Lassan vetkőzni kezdett. Tudta, nem kell már sokáig várnia. Mindjárt megtelik a kád…
Beleült. A víz szinte égeti a testét. Semmi gond. Nemsokára jóleső meleggé szelídül… Hamarosan úgy érzi magát, mint kisgyerekként édesanyja ölelő karjaiban. Ott megnyugodott, biztonságban volt. Most a víz öleli, ami lassan pirosodni kezdett. A nő szeme lassan lecsukódott.
A kádban közben folyt a vér…
Gyerekek a játszótéren. Csúszdáznak, homokoznak, labdáznak. Együtt. Egy szőke kislány a homokozóban játszott, egyedül. Vágyva nézte a többieket.
Tovább folyt a kádban a vér…
Egy osztály képe jelent meg. Szünet volt. A gyerekek beszélgettek, ettek, nevettek, járkáltak, ültek a pad tetején. Csak egy kislány ült egyedül a helyén a könyvét lapozgatva. Egy fiú odament és meghúzta az egyik fonatát.
És a kádba halk csobogással folyt tovább a vér…
Másik iskola képe. A gyerekek lelkesen tervezgették mi mindent csinálnak együtt az osztálykiránduláson. Repesve várták ezt az együtt töltött néhány napot. Egy lány hallgatott csak… Aztán ott voltak a kiránduláson. A többiek csoportokra oszlottak, és elindultak hogy szétnézzenek a városban. Csak ő maradt magára, csak vele nem foglalkozott senki…
A kádba pedig halk csobogással folyt tovább a vér…
Most képek villantak fel, de egy pillanat alatt el is tűntek: az egyetem egyik előadója, benne rengeteg hallgató, egy szeminárium, egy nyomdabeli iroda… Az irodában öt ember ül… öt nő és dolgozik. Egymásra vannak utalva, mert egymás keze alá dolgoznak. Komorak, életuntak, a vidámság fénye rég nem ragyog náluk.
Bejön a főszerkesztő, hozza nekik a kiadó újabb utasításait. Egy szőke, kék szemű nőt néz… Aztán csak egy zöld szempár maradt…
A kádba pedig csendesen csobogott tovább a vér…
Egy étterem képe, két ember ül egy sarokasztalnál, egymással szemközt. A kék és a zöld szempár összekapcsolódik…
Karikagyűrű a balkéz gyűrűsujján…
A gyűrű párja a kezében… Akit szeretett, akinek a szerelmére épült az élete, mást vesz el…
A kádba pedig halk csobogással folyt tovább a vér…
Nőgyógyásznál a váróteremben. Kezében a papír: babát vár!!! Ez már biztos!!!
Aztán a kórház. A baba elment. Dől belőle a vér. Minden csupa vér. Nem marad más, csak a piros szín, ami növekszik és lassan magába öleli őt…
A fürdőszobában nem hallani már a halk csobogást… csend van…templomi csend…a halál csendje…
24 hozzászólás
Szia!
Nagyon jól felépített írás. Érzékletesen és drámaian tárod elénk a főhős állapotát. Megrázó, ha valaki ilyesmire kényszerül, mert nincs, aki segítsen rajta.
Szeretettel: Eszti
Eszti köszönöm hogy elolvastad és írtál is hozzá.:) Sok olyan ember van aki belekapaszkodna az utolsó szalmaszálba is, csak oda kellene nyújtani neki…de senki nem teszi ezt meg.
Szia!
Szomorúa történeted! Ami lejátszódik a nőben,minden pillanata közelebb vitte ahhoz, jól cselekszik , el kell dobnia az életét. Kár ! Sajnos sokan ezt a módját találják meg a halálnak.Pillanatnyi elmezavar. Sajnos. Bebizonyított tény hogy az, hiszen az ember spontán ragaszkodik az életéhez , normális esetben. A depresszió alattomos dolog, sokszor nehezen vehető észre, s ebből tragédiák sorakövetkezik be.
Üdvözöllek:Selanne
Pont ezt próbáltam érzékeltetni, hogy szép lassan minden szál elszakad ami az élethez fűzte…minden egyfelé mutat.
Ilyen élet a valóságban nincs…minden úton van virág is. Néhol több, néhol kevesebb de mindig van.:)
Az életösztön nagyon erős…ezt leginkább az tudja aki került már veszélyes helyzetbe.:)
Köszönöm hogy nálam jártál és véleményt írtál.:)
Szia Boszika!
Vártam már valamiféle friss elgondolkodtatót tőled! Nem csalódtam, ez is tanulságos írás.
Elképesztő, ahogy levezeted azt a folyamatot, amint egy haldokló agyában leperegnek élete meghatározó állomásai -sajnos tele negatívummal.
Ki tudná megmondani azoknak a számát, akiknek elég lenne egy kedves szó az életben maradáshoz? Talán itt köztünk is akad néhány, esetleg nem is kevés. Lehet, hogy valakiknek ez itt az utolsó szalmaszál?
Hiszem, hogy érdemes jobban odafigyelni embertársainkra. Mindenki hibázik -ki többet, ki kevesebbet-, mert nem vagyunk Isten. De a hibákat lehet javítani. Egy jó szóra mindenki rászolgált.
Gratulálok! Remélem sokan elolvassák!
Szeretettel: Boszi
Szia Boszika!:)
Most te késztettél ismét elgondolkodásra…és igen, azt hiszem vannak olyan emberek akiknek a művészet az utolsó szalmaszál.Ezeknek egy jó szó az életét mentheti meg.:) Mindenkin nem tudunk segíteni, mindenki felé nem nyújthatjuk ki a kezünket. De ha legalább egy ember elkezd jobban figyelni a környezetére már jobb lesz tőle egy kicsit a világ.
Bizonybizonybizony! 🙂 Én is így gondolom. Egy jó szó… Életet menthet. 🙂
Szia Arthemis!
Majdnem lemaradtam erről a remekül megírt lélekharcról…Nagyon jól kifejezted a nő megkeseredett élettörténetét, az ismételt sorok, pedig fokozták a hatást!
Gratulálok!
Ölellek: Lyza
Lyza örülök hogy itt jártál és tetszett.:)
Kedves Arthemis!
Az elvérzésnél előbb gyengeség, majd kínzó szomjúság és ingerlékenység lép fel, aztán egyre erősebb szédülés, majd két liter vérveszteség körül jön az eszméletvesztés, és mivel nincs mi szállítsa az agynak az oxigént, beáll a halál. Valószínüleg nem lehetséges a végső számvetés, ha valaki felvágja az ereit, legfeljebb előtte…
Persze, így sokkal drámaibb, azzal a sok csobogó vérrel, a visszatekintés!
Azért én hiányoltam egy utalást, egy fél mondatot arról, hogy miért is volt ilyen számkivetett már gyerekkorától kezdve ez az ember. Miért is nem volt képes barátkozni? Miért is volt képtelen beilleszkedni?
Judit
Köszönöm hogy leírtad a véleményedet.
A folyamatot ennyire részletesen nem ismertem, annyit tudtam róla, hogy ha nem ül be az illető forró vízbe hihetetlenül fázik a vérveszteségtől. Lehet hogy kicsit átdolgozom majd a novellát és beleteszem ezeket is.
A visszatekintés szerintem ilyenkor nem tudatos…hanem magától leperegnek a haldokló előtt az események. Ez talán az eszméletvesztéskor játszódhat le…
Oka sok lehet az elszigeteltségnek, nem véletlen hogy nem írtam bele. A vég szempontjából lényegtelen. A főszereplő pedig azért halt meg, mert meg sem próbált kimászni a kátyúból ő maga sem, mindenütt zátonyra futott és nem volt senki aki felemelje vagy megpróbálja a kezét nyújtani felé.
Tudod Arthemis….
Öröm Téged olvasni! Mindig lekötöd az olvasó figyelmét, "nem töröd meg a csendet, fokozod a figyelmet!" Én speciel nem szeretem azokat a műveket, amikben kb fél órán keresztül olvasom, hogy mi volt az előzménye az eseménynek. Tehát 2-3 mondat is elég ahhoz, hogy sikerre vigyél egy művet, csak a szavakkal kell játszani, szerintem. 🙂 Jól eltaláltad a ritmust a művedben! Gratulálok!
üdv: Eddie
Szia, de rég láttalak.:D Nem akartam elnyújtani se az írást se a múltat. Ilyen állapotban már ha jól tudom csak képek jelennek meg a haldokló előtt…igyekeztem megőrizni ezt a képszerűséget.:)
Köszönöm hogy benéztél és olvastál.:)
Remek lett 🙂 szinte tökéletesen visszaadja azt a képet, ami ilyenkor lejátszódhat az ember fejében… de szerintem a cím kicsit objektívebb a mű érzelmi képéhez képest. Nagyon jó volt olvasni, nem volt túl hosszú, pont jó 🙂 Köszönöm
Örülök hogy úgy láttad hogy visszaadja azt ami ilyenkor végbemehet egy emberben.:) Bár sohasem próbálkoztam ilyennel, mégis megpróbáltam megjeleníteni a folyamatot.
Köszönöm hogy olvastad!:)
Jól átadtad. Már az elején arra gondoltam, hogy megöli magát, amikor először csorgott a vér, aztán utána, hogy a baba elment ( a kádban) , de aztán az utolsó szvakanál rájöttem mi történt. Jól fokozod a történetet.
Szia,
köszönöm hogy olvastad és leírtad azt is mire gondoltál olvasás közben.:)
Kedves Arthemis!
Már hajnalban olvastam az írásod.Nem igazán tudtam pontosan mit akarsz ezzel a rengeteg vérrel.Eleinte szintén öngyilkosságra gondoltam.Judit az elvérzést a hozzászólásban kitűnően leírta.Érfelvágás esetén a kivérzés kb 5 perc.Így a számvetés a kádban kizárt, öngyilkosság közben előtte igen.Az utolsó sorokból jöttem rá, hogy spontán vetélésről írsz.Sejtelmes írás.A bevillanó képek haldoklás folyamatában, úgy hallottam létezik.Jól szemlélted.Olvastam a hozzászólásodat."A főszereplő pedig azért halt meg, mert meg sem próbált kimászni a kátyúból ő maga sem, mindenütt zátonyra futott és nem volt senki aki felemelje vagy megpróbálja a kezét nyújtani felé."Ez gyakori jelenség öngyilkosságnál.Nincs segítség.
Folyt köv.
Hozzászólásaid rendkívüli jó empátiás készségedről árulkodnak.Sem vetélés sem öngyilkosság következtében történő kivérzést nem láttam.
(Hála Istennek)Munkám során egy kivérzéses betegem volt.Hidd el nekem ez rettenetes
folyamat..Valóban sok vérrel jár.Nem is baj, hogy nem részletezted.
A művedet először orvos diagnosztikai szempontból, majd irodalmi elvárások szerint olvastam el.Írásodban gondolom a sejtelmességre törekedtél.Ha igen remekül sikerült.
Írtad hogy nem ismered a folyamatot.A shockos vérveszteséget a filmekben mindig
úgy vázolják, hogy az illető a sérült hihetetlenül fázik.Ez olyan hatás vadász dolog a filmekben.Súlyos vérveszteségnél nincs hidegség érzése.
Az írásod az empátiás készséged miatt tetszik.Pontosabban nem a műved hanem a Te
empátiás készséged az ami engem megfogott.
Barátsággal:Ág
Szia:)
azt hiszem itt az ideje hogy utánanézzek a folyamatnak is rendesen és ennek alapján átírjam ezt a novellát…ha lesz végre időm meg is csinálom.:)
Sejtelmesség… Azt hiszem ilyen témához kétféleképpen érdemes nyúlni: vagy le van írva mi történik és miért, de az esettanulmány és szaklapba való…ha viszont irodalmi portálra van szánva, akkor maradjon némi sejtelmesség benne.:)
Köszönöm hogy olvastad és az őszinte, részletes véleményt is.:)
Kedves Arthemis!
Elgondolkodtató a történeted. Nagyon tetszik a fonalvezetés a múlt és a jelen összekapcsolódása. Gratulálok hozzá! 🙂
Örülök hogy tetszett a történet.:) Köszönöm hogy itt jártál és olvastad.:)
Kedves Arthemis!
A visszatérő téma a halk csobogással folyó vér egészen drámaivá, megrendítővé teszi a történetet. Az ember várná, hogy valaki belép és azt mondja, ne tedd, szükség van rád! – de nem lép be senki. Az embert élete során annyi csalódás és bánat érti és ezek között gyakran – mint lehetőség – felbukkan, hogy véget lehet vetni mindennek. Ilyenkor mindig eszembe jut édesanyám, aki azt mondta, hogy az az erős, aki nem adja fel. Nehéz erősnek lenni, viszont a halál egyszer kéretlenül is beköszönt, addig pedig nagyon sok fordulat történhet az ember életében.
Szeretettel: Rita 🙂
Különleges: semmiért, valakiért. Szeretem, ha sokkol egy írás, neked sikerült.
kösz. /túlparti