A bokor tűzben égett, az alkony mosolyogva, mint egy jó fotós, ha remek képet remél, lágragyúlt arccal figyelte a vérvörössé vált leveleket.
A csend mélyen bevésődött a tájba.
A kis takaros házikó belesimult a környezetbe, tornácán a hajnalkavirágok kékje ontotta a finom illatot. Olyan békés volt minden, a küszöb előtti lábtörlőn egy tarka kandúr aludt, s álmában, kissé mozgatta bajuszkáját.
Nyílt az ajtó, egy csinos nő lépett ki rajta, formás lábain körömcipő és hullámos barna haja, mint a tenger úgy terült el az arca körül.
Talán az angyalokat festik ilyen szépre. A szeme oly zöld volt, hogy bele lehetett szédülni, mint a haragos Balatonba.
Alakján feszült a nadrág és a blúz kidomborodott kerek melleitől, különös hatást keltve az őt szemlélő idősebb férfiben.
Amikor odaért mellé, mély meghajlással köszöntötte.
-Kezét csókolom!
-Üdvözlöm,-mondta a nő, és mint aki tisztába van vonzó alakjával ellibegett a férfi előtt.
Ő, meg mint aki angyalt látott, nézett sokáig utána.
Telt múlt az idő a férfi nem tudta felejteni, naponta arra sétált, s leste a kis házat, mikor látja
újra azt a nőt, aki egyszeri látásra megbabonázta. De csak a virágok bódító illata szállt feléje, az ajtó nem nyílott.
Már-már feladta, amikor egy csillagfényes este sétált a folyóparton nézte a víz hullámzását, s meglátott egy parton ülő alakot. Ahogy közelebb ment megismerte a nőt, aki elmélázva a víz csillogásában gyönyörködött.
-Kezét csókolom!
A nő felnézett, felállt és a kezét nyújtotta.
-Jó estét!
A férfi kezébe fogta a kis kezet és heves szívdobogás közepette megcsókolta.
-Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Török Miklós a nevem
-Báthory Melinda –mosolygott rá a nő.
Leültek egymás mellé és nézték a folyó sodrását.
S a férfi halkan beszélni kezdett…
A nő hallgatta, és közben nézte a vízben a villódzó csillagokat és arra gondolt, hogy milyen magányosan élte eddig életét, csak a munkája töltötte ki napjait.
Író volt és a szépség mindig lenyűgözte, azért is vette meg ezt a kis házat tele virágokkal
Ha kinézett az ablakon a hajnalka finom, fűszeres illata pezsdítette a vérét. Ritkán mozdult ki, csak ha már nagyon, muszáj volt.
Most zsongott a feje a gondolatoktól és egyre nagyobb figyelemmel hallgatta a férfit. Kellemes hangja elringatta, és apját idézte, mikor kislány korában leültette és mesélt neki
.
Úgy érezte, hogy már régóta ismeri.
Most elhallgatott és a békés csend közéjük telepedett. Csak nézték a vizet, és mindketten elmerültek gondolataikban.
A férfinek egyre hevesebben dobogott a szíve, mert felidézte a nő karcsú alakját, gyönyörű lábait és attól félt meghallja, hogy szíve hangosan zakatol.
A nő törte meg a csendet.
-Haza kell mennem, mert holnap sok dolgom lesz.
A férfi is egyetértően bólintott és felsegítette.
-Elkísérhetem?- kérdezte és a nő beleegyezett.
Nagyon szerette volna magához szorítani és soha el nem engedni a kezét, de nem merte, csak a szíve zakatolt folyamatosan.
Odaértek a kis házhoz az utcáról beszűrődő fénynél megnézte a nő a lovagját. Ősz haj, kedves borostás arc és a szeme, mint egy ifjú titáné úgy ragyogott az utcai lámpa fényénél.
-Jó éjszakát! -szólt a férfi és kézcsókkal búcsúzott.
-Jó éjt! -válaszolta a nő és eltűnt az ajtó mögött.
Sokáig nézett a becsukódott ajtó után, aztán hazaindult ő is.
Napok- hetek teltek el és nem látta mégsem, pedig elment a folyópartjára is, hátha találkozik vele.
Egyre szomorúbb és mogorvább lett, csak a nő kötötte le minden gondolatát.
Ott ténfergett a kis ház körül, de csak a virágok buja illata részegítette, amúgy is szerelmes szívét.
Már nem foglalkozott semmivel, nem törődött külsejével sem, csak várta, hogy egyszer felbukkan a nő.
Nem is evett, teljesen lefogyott, csak a szeme volt a régi, a tűz parázslott benne, amely megbéklyózta a mindennapjait.
Két hónap elteltével, ahogy őgyelgett az utcán, meglátta a nőt. Már nem is, mert a közelébe menni, csak egy virágbokor mögül leste, ahogy végig libeg előtte, karcsú alakjával és finom illatával.
A szíve, mint egy hatalmas fújtató elkezdett kalapálni. Egyre rosszabbul érezte magát, csak az imádott nőt látta és a szívét valami szorító érzés, fojtogatta, majd a bokor oltalmazó árnyékában eldőlt.
Így találtak rá az arra sétálók napok múlva, arcán boldog mosollyal.
Vége
20 hozzászólás
Azt hiszem az őszinte szerelemben benne van a halál is, hisz önmagadnak meg kell halnod, hogy a másiknak élhess.
Kedves Arthemis!
Igazad lehet…Köszönöm, hogy olvastad írásom!
Szeretettel ölellek:Lyza
Kedves Lyza!
Csodás képekkel ábrázoltad az alkonyt
és az egész novella nagyon tetszik.
Jó író vagy és gratulálok!
Üdv: fátyolfelhő
Köszönöm szépen!
Örülök, ha ezt gondolod!
Ölellek: Lyza
Végzetünk a Nő! Mondhatnám kicsit ironikusan. Belehalni a szerelembe, talán a legcsodálatosabb érzés, de ahogy megírtad, kicsit drasztikus. Írásod tetszett.
Szeretettel: István
Kedves István!
Egy szívroham drasztikus, pláne ha más is társul hozzá!
Köszönöm az olvasást és az osztályzatot.
Üdv: Lyza
Azt hittem hepyend lesz a vége, de nem, ettől függetlenül tetszett a novellád!
Barátsággal Panka!
Drága Panka!
Hiszen nem kell mondanom,
hogy az életben is kevés a happy end!
Köszönöm, hogy itt voltál és az értékelésed is!
Ölellek: Lyza
Szia!
Tetszik a novellád, a befejezése is.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Köszönöm szépen, megtisztelő figyelmedet!
Ölellek: Lyza
Szivbol gratulalok.A MINDENHATO adjon jo eleterot,igaz emberi szeretet ,derut,sok boldogsagot,hogy meg sok szep&ertekes alkotasod szulethessen.S.K.a messzi tavolbol…
Kedves Sankaszka!
Már rég hallottam ilyen kedves, és szívből jövő kívánságot! :))))
Igazán aranyos vagy és köszönöm az értékelésed és azt, hogy
olvastad írásom.
Az ég minden áldása szálljon feléd, oda a messze távolra…
Üdv: Lyza
Szia Lyza!
Első gondolatom az volt, hogy nagyon szeretnék a nő helyében lenni. A végére azonban elbizonytalanodtam, bár szép dolog a szerelemért meghalni. Tetszik a történeted, a végén még pityeregtem is kicsikét, de azért igyekeztem visszafogni!
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm, kedves Kankalin megtisztelő véleményed és értékelésed!
Szeretettel ölellek: Lyza
Kedves Lyza!
Lírai, szép történetednek számomra az a tanulsága, hogy csak a test öregszik, kopik,mint egy agyonhasznált ruha, de a lélek nem.
A lélek szárnyalva szeretni akar, de a test már nem tudja követni.
Judit
Kedves Judit!
Örömmel látom, hogy lejött a lényeg, én is ezzel a céllal írtam meg!…:):):)
Mindig is csodáltam beleérző képességedet, másokhoz írt hsz-ben!
Nagyon örülök, hogy egy értő lélek került olvasóim közé! 🙂
Köszönöm Neked és az értékelést is!
Ölellek: Lyza
Drága Lyza!
Olyan szépen írsz. Nincs különbség próza és vers között, mindkettő lelket simogató, babusgató, finom és puha…. Élvezet olvasni! Köszönöm.
L
Kedves szavaid jól esnek, drága Léna!
Örülök, ha így gondolod…
Ölellek: Lyza
Látom sokszor kell hozzád jönnöm, oolvasgatni. Lyza kedves, ahogy Te írsz, az valami csoda. No és a történet, húúúúúúúú de szép is lenne ha engem is valaki ennyire…..
Szeretettel: pipacs
Gyere Pipacska, csak gyere! 🙂
Amilyen csodásan írsz, én is olvasód leszek…:)
Köszönöm kedves kommentárodat és értékelésedet!
Puszi:Lyza