A. D. lehajtott fejjel üldögélt a tükröződő járólapon. Amikor megszólalt a kaputelefon, fejét automatikusan felemelte és tekintetét a szemközti sötétített üvegfalra szegezte. Tette mindezt azért, mert irányítás alatt állt, de ez egyáltalán nem befolyásolta kedélyállapotát. Az 578-as prototípust, amelyhez tartozott, nem ruházták fel teljes körűen szabad akarattal. Felállt – a parancs az parancs –, hogy a szoba közepéről elinduljon az ajtó irányába. A kaputelefon, amíg ő ezt a távolságot megtette, eddig a pillanatig mindig háromszor csörrent, és ő tisztában volt azzal, hogy itt nem fényévekről van szó. Most azonban a körülmény másképpen alakult, a megszokottól meglehetősen eltért. Jelen pillanatban ugyanis két csöngetést hallott, de erről a helyzetről, ahogyan felmérte és rögzítette az egész eseménysort, nem tudott személyes véleményt alkotni, hiszen fogalma sem volt arról, hogy az mit is jelent úgy istenigazából. Egyetlen dolog azért világos volt számára, éspedig az, hogy a kaputelefonból érkező utasításokat neki mindig maradéktalanul végre kell hajtani. Az engedelmesség elengedhetetlen, ebben a feladatban, amit rá szabtak, nincs helye a rögtönzésnek. A kísérlet része ez is. Azért alkották meg őt, hogy a százötvenezer éves emberi tapasztalatokat sikeresen áramköreibe vésse. Ezért, ahogyan az ajtóhoz érkezett, rögvest felemelte a kaputelefon kagylóját és készségesen beleszólt. Ugyanis semmilyen arra vonatkozó jelet nem talált adatfeldolgozó berendezésében, amely arra vonatkozott volna, hogy ezt a mozdulatsort csakis olyan alkalomkor teheti meg, ha a kaputelefon háromszor csörög. A lényeg, a hangsúly mindig azon van, hogy annak csörögnie kell, és akkor ő teszi a dolgát. Ez bizony most is így történt.
– Halló! Csupa fül vagyok. Helló! Mi a feladat mára?
– Szia A. D.! Ne hidd, hogy én a postás vagyok, aki mindig kétszer csenget. Az én nevem da, és arra szeretnélek nagyon szépen megkérni téged, hogy egy 180 fokos fordulat után mondd el nekem, hogy mit látsz. Természetesen, csak akkor, ha van kedved hozzá. Ja, és bocsi az előző poénért. Tényleg pocsékra sikerült.
– Egy földi főemlős szívet látom – felelte A. D. –, amelyből vörösen izzó optikai szálak haladnak a szoba mennyezetének azon pontjába, ahol egy fekete lyuk tátong.
– Szuper, most pedig nézd meg jól, kérlek, hogy hol található az a bizonyos kaputelefon, amelyen keresztül ez a diskurzus zajlik.
– Úgy lesz. Azaz nem, nem érzékelem sehol.
– Valóban?
– Mondom, hogy nincs, hiperpontos szenzoraim nem jelzik annak létét. Sőt, telefonkagyló sincs.
– A. D.! A. D.! Add! Miket beszélsz itt össze-vissza, biztos vagy te ebben?
– Igen, sose szoktam tévedni. Engem ezért hívtak életre. A megfigyelést tökélyre fejlesztettem.
– Ezt örömmel hallom. Legyél szíves, és ismételed meg mindazt, amiket beszélgetésünk folyamán mondtál.
– Halló! Csupa fül vagyok. Helló! Mi a feladat mára? Egy földi főemlős szívét látom, amelyből vörösen izzó optikai szálak haladnak a szoba mennyezetének azon pontjába, ahol egy fekete lyuk tátong. Úgy lesz. Azaz nem, nem érzékelem sehol. Mondom, hogy nincs, hiperpontos szenzoraim nem jelzik annak létét. Sőt, telefonkagyló sincs. Igen, sose szoktam tévedni. Engem ezért hívtak életre. A megfigyelést tökélyre fejlesztettem, de..
– De?
– Tévedni nem bűn, Tévedni emberi.
– A. D., még csak annyit szeretnék kérni tőled, hogy két kérdésre, amelyekre máig keresem a választ, legyél a segítségemre. Először, áruld el nekem, hogy ki vagyok én?
– Hm? Nem egyszerű, amit kérsz tőlem, mert nagyon jól ismerlek, tenyerem vonalaiban van életfonalad, és mégis vadidegennek tűnsz számomra.
– Értem. A második kérdésem ez lenne. A. D., te ki vagy?
– Hú! Én, én, én, egy, én egy érző lélek vagyok. Az Univerzális…
– Tudat.
Ádám összerándult, amikor meglátta a mobilja kijelzőjén megjelenő hívást. Megállította a filmet, amit éppen nézett, és kissé zavartan nyúlt a készülékért. A Transzplantációs és Sebészeti klinikáról keresték a vérátömlesztéssel kapcsolatosan.
5 hozzászólás
Kedves Szabolcs!
Ez elég érdekes bár kissé elvont, de még nem az a kategória, hogy én ezzel mit csináljak.
Átugorjam vagy elolvassam, de én mostanában az ez meg mit szoktam olvasni.
Anyámat is rá akartam szoktatni, hogy elvont dolgokat olvasson,
Azt mondta nem mert megfájdul a feje tőle.Amikor elolvastam neki pár versem azt mondta érdekes.
Furán nézet azóta nem írok abszurdot sem.Nehogy anyám beteg legyen tőle.
Az utolsó sor vicc akart lenni.Kicsit elkalandoztam.Ne haragudj.Érdekes volt.
Ági
Kedves Ági!
Nagyon jót nevettem a hozzászólásodon.
🙂
Köszönöm.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Úgy látszik szórakoztatóbb vagyok, mint hittem pedig ez nem vicc volt 🙂
Szeretettel:Ági
Szia Ági!
És most jön a NAGYBETŰSMAGYARÁZKODÁS:
🙂
Azért nevettem a hozzászólásodon, mert volt annyira abszurd, hogy így tegyek. Hogy mennyire vagy szórakoztató, hát… erről …azt, kell, hogy… igen.
A vége azért ütős volt: Furán nézet azóta nem írok abszurdot sem. Nehogy anyám beteg legyen tőle.
Üdvözletem!
Szia Szabolcs!
Igen anyámnak elolvastam pár verset.Elég kritikus.A testvéreim nem ugrándoznak a versekért.
Szerintem.A bátyám biztos nem szerintem a nővérem sem.Valahogy én se vagyok már oda
a versekért meg semmiért se igazán. Változik az ember, de lehet családi vonás.
A legtöbb embernek vannak fura dolgai ami később nem tetszenek így nekem is.
Van ilyen.Szép estét neked!Köszönöm hogy írtál!
Barátsággal:Ági