A Kumbha Mela nagyon nagy ünnep Indiában, 12 évenként meg aztán különösen. Ilyenkor „mindenki” meg akar fürdeni a szent folyókban. A fürdés úgy történik, hogy az emberek begyalogolnak a vízbe, háromszor alábuknak aztán pacsálnak egy keveset: a két marokkal kimert vizet visszaöntik a folyóba, szintén háromszor. Most már minden bűn el van törölve az ország egész lakossága ánblok a mennybe megy.
Karma, reinkarnáció, istenek szolgálata, és minden egyéb elfelejtve, a Gangesz és a Jamuná szent vize mindennél erősebb. A Szaraszvati is ott van valahol, láthatatlanul és a föld alatt, de biztosan így is sokat segít.
A jeles napokon iszonyú tömeg verődik össze Allahábádban; egyes helyeken szó szerint egy gombostűt sem lehet leejteni. Sokan több napra/hétre jönnek, bádog barakkokban, rémes zsúfoltságban, vagy a szabad ég alatt, fák tövében alszanak. Minden zarándokra esik legalább tíz mozgó árus, és ugyanannyi guru. Az árusok mindenfélét kínálgatnak, a guruk csak a megszabadulást a születés és halál körforgásából, teljesen feleslegesen, mert a szent folyók már megoldották a hívek összes problémáját. Az alkohol és a cigaretta szigorúan tilos, de a fű szabad, minden mennyiségben, és tényleg felszabadító látvány, ennyi füvező guru egy rakáson.
A legszegényebb zarándokok egy szál ronggyal a derekukon, mezítláb járnak, az ingyenkonyhákon étkeznek, de okostelefon nélkül ők sem indulnak el. Azt viszik magukkal a mennybe is.
Az iszonyú tömegben senki sem törődik a többiekkel, és nem is lehet. A múlt évben 150,000 gyerek veszett el; arról nem készült kimutatás, hogy hány került elő. A rendőrök felveszik az adatokat, ha tudják – sok anya csak bemond egy keresztnevet. 3-4 éves, az előbb még itt látták a hídnál. Pontosan mikor? Lehet annak két napja is.
Az asszonyok hangosan zokognak, a rendőrök nyugtatják őket; sokkal többet nem tehetnek.
A nagyobb kölykökre se könnyű vigyázni. 10-12 évet húztak le egy faluban, és most hirtelen rengeteg a látnivaló. Elefántok vonulnak méltóságteljesen, zenekarok próbálnak kicsikarni maguknak egy kevés figyelmet. A kígyóbűvölést már betiltották egy ideje, de azért itt vannak ők is; lerakják a nagy, kerek kosaraikat, és bemutatják a veszélyes bestiákat. Tudjuk, hogy a kobrának nincs zenei érzéke, nem a dallamot, hanem a fuvola mozgását követi, amikor „táncol,” de nem tudjuk levenni róla a szemünket.
Amott egy jógi, teljesen kicsavart pózban, fejjel lefelé lóg le a fáról, és azzal kérkedik, hogy fél napig is kibírja ebben a helyzetben. Vadkender nélkül neki se sikerülne.
Aprócska kisfiú ül a fa alatt, a jógi tanítványa. Beszélni még nem igen tud, és hangosan nevet, amikor az „apja” eligazgatja a karjait és a lábait. Nem a valódi apja, persze hogy nem. Úgy találta valahol, egy másik zarándokhelyen; fogadkozik, hogy felneveli, el fogja végezni az egyetemet. A gyermekvédelmisek nem örülnek, de nem tehetnek semmit. A jóginak nincs bejelentett lakóhelye, ma itt van, holnap ki tudja, merre jár. Az aprócska gyerek úgy tekeri a jointot, mint egy profi, és közben nagyokat nevet.
Ilyen kevés kell a boldogsághoz. És legalább ennyire boldog Radzsu, a tízéves csirkefogó, aki egyszerűen megszökött. Nem nagy művészet. Apa, anya, nagybácsi egy pillanatra elbámulnak – a kezét már régen nem fogják, hiszen Radzsu nagy, majdnem felnőtt. Egyébként is tele van minden kezük más apró kezekkel. Radzsu elcsodálkozik a jógin, aki most hátulról kapta el a bokáit, és furcsa bakugrásokkal közeledik a Gangesz felé. Amúgy nem sokan törődnek vele – a teljesen meztelen „szerzetesekkel” sem, akik szintén füves cigarettával és okostelefonnal vészelik át a megerőltető ünnepeket. Némelyik vasakkal kerít körül a körülkeríteni valót; egy idős szannjászi feltekeri – igen, minta fagurigára a szalagot – de ez is csak Radzsunak szokatlan. Szívesen megkérdezné, hogy ezt meg minek csinálja, de nem meri. Félelmetesek ezek a hamuval bemázolt, meztelen emberek, és azt rebesgetik róluk, hogy mindent tudnak.
Hát, azt biztosan nem tudják, hogy Radzsu mindenkinek hazudik, aki megszólítja. Nincsenek szüleim! Meghaltak! Nincsenek rokonaim! Valaki mindig megsajnálja Radzsut, és kap egy tál ételt, azon a több részre osztott fémtányéron, amely már régen felváltotta a széles banánleveleket. Rizs és különféle zöldségek vannak a tányéron. Radzsu marokra fogja a csapátit, tör belőle, felcsippent egy adag rizst és csatnit – kínálgatják, egyél még – van sok gulab dzsamun. Árva ez a szegény gyerek, nincs neki senkije.
Radzsu élvezi a szabadságot. Senki nem szól rá, hogy nem illik ezt vagy azt. Nyíltan bámészkodni tényleg nem illik, holott. Valakitől kapott egy jó meleg pulóvert, mert hűvösek az éjszakák. Megengedik, hogy bent aludjon az egyik barakkban. Leplezetlen érdeklődéssel bámulja a lányokat. Sajnos egyik sem vetkőzik, összekuporodnak egy ócska takaró alatt, és már alszanak is.
Kipróbálná a füvet is, de abból nem kap; a fű túl értékes ahhoz, hogy elosztogassák. Pénzt adnak, nem sokat, de adnak. Füvet nem. Radzsu ellopná szívesen, de nem lehet. Arra vigyáznak.
Az ünnepek alatt biztosan nem lesz Radzsunak semmi gondja, hanem aztán? Amikor lebontják a barakkokat, levonják a tarka zászlókat, a teherautók elpöfögnek, és a partot ismét birtokba veszik a sirályok.
Radzsu megbarátkozik egy langaléta amerikaival, aki önmagát keresi Indiában. Sokan érzik úgy, hogy valami elveszett belőlük, de csak el kell utazni Indiába, és ott minden a helyére kerül. Meg kell fürdeni a Gangeszben, vagy egyszerűen csak a levegőben. Radzsu mond néhány, innen-onnan felszedett bölcsességet, hadd bámuljon az idegen: Az ember nem több, mint por. Végigalusszuk az életünket, a halál a felébredés. Az igazság olyan, mint a szalmacséplés. Steve nem egészen biztos benne, hogy ezt a szalmacséplést jól értette, de elég keveset tud hindi nyelven, Radzsu angolsága meg kimerül az OK és a come on szavak ismétlésében. De nagy a barátság, Steve megmutatja, hogyan kel fényképezni, és Radzsu fényképez. Háttér a Gangesz. Nem, nem fehér, hanem koszos.
Nem csoda, hiszen rengeteg bűnt le kell mosnia.
Radzsunak tetszik az okostelefon, nagyon is tetszik, de Steve legalább annyira vigyáz rá, mint a füves cigarettáikra a guruk.
Vigyél magaddal Amerikába, mondja Radzsu.
Nehéz lesz, feleli Steve.
Vigyél el.
Steve vigyorog, de azért megkérdezi a rendőröket, mi a véleményük. A rendőrök egyetértenek abban, hogy Radzsuból soha nem lesz más, mint csirkefogó. Már most is az.
Lehetséges, gondolja Steve. Melyik tízéves kisfiú nem az? Maga Steve is maffiafőnök akart lenni tízévesen. Azt se tudta, mi az a maffia. De aztán sok minden történt, és Steve elvesztette magát. Premánanda Baba azt mondta, hogy a megvalósítás hiányzik. Most itt van Indiában, és még mindig nem valósult meg. Mások hogyan csinálják? A fű nem az. Talán az alkohol? De a toddy pálinka vacak, a rendes alkohol drága, és nem is kapni másutt, csak a szállodákban. Steve kerüli a szállodákat, mert ott nagyon sok az amerikai. Nem azért jött ide Nebraskából, hogy itt is köztük legyen.
Van egy mala a nyakában. Néha megfuttatja az ujjai között, de ettől még nem világosult meg senki. Ha ennyire egyszerű lenne, otthon is lehetne maradni Nebraskában. De ott még senki sem valósult meg, csak Premánanda Baba, aki bengáli. Ő már úgy született, megvilágosultan. Egy kicsi fáklyával a homloka mögött.
Steve nem gondolja, hogy tiszteletlen lenne. Csak beszélgetünk, nem igaz?
Elégedetlen Indiával. Nagy a zaj, és túl sok az ember. Otthon legalább csend van. Ha becsukunk minden ajtót és ablakot.
Másnap mégis visszament oda, ahol Radzsut sejtette. Nem azért, hogy magával vigye. Búcsúzni akart. Ne haragudj, Radzsu. Nem tartozol hozzá az életemhez. Én tulajdonképpen nem is élek. Ez az egész csak illúzió.
Radzsut keresem, mondta a rendőrnek, aki mintha a legtöbb felelősséget vállalta volna Radzsuért.
Az ünneplés hosszú hetei megviselték a rendőrt. Látszott rajta a kimerültség, de azért mosolygott.
Radzsu már nincs itt. Érte jöttek a szülei, és magukkal vitték.
De hiszen…
A gyerek hazudott mindenkinek. Jól kereső ügyvéd az apja Baréliben. Radzsu a legidősebb fia, érthető, hogy nagyon kétségbe esett, amikor nem találták. Azt mondta, hogy már eddig is sok baj volt vele.
Baj? Milyen baj?
Nem akar iskolába járni. Semmit sem szeret, csak a szabadságot Megveti az apját, aki szerinte nem is törekszik a felszabadulásra. A móksa szót használta; ez talán nem egészen ugyanaz a szabadség, mint amit Radzsu elképzelt magának.
Steve még mindig nem fogta fel.
Radzsu hazudott?
Mint a vízfolyás.
Steve megfordult, és a szent vizeket nézte. A Gangeszt, a Jamunát és a láthatatlan Szaraszvatit, akik itt, Allahábádnál találkoznak, és együtt folytatják az utat az óceán felé. Ez is hazugság? A vízfolyás is? Mert ha ez így van, akkor akár vissza is mehet Amerikába. Még ma, megvalósítatlanul.
Örüljön, hogy megszabadult tőle, vigasztalta a rendőr. India tele van hazug gyerekekkel. És ezek a gyerekek a jövő.
3 hozzászólás
Kedves Müszélia!
Csak ámulok és bámulok, szívem hálát érez azért, amiért olvashattalak. Nagyon jó írás ez, az önkereséshez, a megvalósuláshoz.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
szia Szabolcs,
köszönöm, örülök, hogy hasznosnak találod.
Kedves Müszélia!
Szimpatikus nekem a stílus, ahogyan rózsaszín köd nélkül, a hitetlenkedő, más hitvilágban élő kívülálló szemével nézve bemutatod India egy pillanatát. Nem is árt józannak maradni.
Tetszett.
Ylen