Volt egy álmom

Először megszegtem a kitűzött időt,
a fiam ecetes – fejes salátája miatt,
kb. 10-15 perccel. Aztán a gépezés
fél idejében, akkora álmosság tört rám,
hogy csak na – pedig aludtam egyszer –
hogy inkább lefeküdtem, összevontam
1,5 órát alvásra. Azután, éles csörgésre
álomból ébredtem, s már nem az voltam,
aki elaludt. Többé, aznap, már nem tudtam
irányítani magam. Csak azt csináltam, amire
az állapotom kényszerített. Tombolt bennem
a sikertelenség érzése, a reménytelenség és
a halálvágy is újra felbukkant.
Az egész életem arról a bűvészkedésről szól,
hogy ezt a „leszögezettséget” újra, ne érezzem.

– "Miért fáj annyira?"
– "Mert igazi.”

– Te igazi vagy, Frí? – kérdezte hangosan.
De Időutazó nem hallotta meg. Valahol máshol járt.
– Mert, álmomban, Apukám igazi volt. – tette még hozzá reményvesztetten, majd folytatta:

Álmomban, délután, megöleltem Apukámat.
Épp jött haza, hátul, a ház mögül, mikor a kerek Holdat figyeltem, ahogy a sok minden más, fák ágai, a kerítés mögött, megjelenik feljövőben. De furcsa volt kicsit, hogy északról, hátulról jön fel a Hold. Ekkor lépett a képbe, Apukám. Mutattam neki a Teliholdat. Hozzám lépett, s a másik irányba, a távolba nézve mutatott nekem valamit. Közel volt hozzám, oldalról láttam, s akkor megéreztem, hogy beteg, összetöpörödik, s nincs már sok ideje hátra. Elfogott a sírás. Úgy szorítottam magamhoz. Anyukám, aki nézett bennünket, látta, hogy sírok, és én éreztem a szeretetet, az Apukám szeretetét, és az enyémet, mint még soha, s erősen, jólesően, egyre erősebben szorítottuk egymást. S ekkor, megszólalt az ébresztőóra.