Ausztráliába való indulásom előtti estét baráti társaságban töltöttem. Elhangzott egy kérés is, de mivel elég pörgős volt a társalgás, elegánsan elsiklottam fölötte.
Amikor gázt adtam és robogtam volna már hazafelé, látom, hogy valaki nagyon integet és kiabál utánam.
Fék csikordul, fej ablakon kidug, fül fókuszál.
– A vombat, a vombat!!!!!! – ér el hozzám a hang.
Egy tutijelet mutatok vissza, számíthat rám.
Rémlik, hogy Palika, az est folyamán említette, hogy nem hoznék-e a legújabb kis barátnőjének egy plüss vombatot, ha szépen megkér.
Ez a vombat fontos dolog lehet. – filozofálok, ha még utánam is rohant.
Hazáig még elképzelem Csillácska plüssgyűjteményét…ahonnan már csak, egy vombat hiányzik. Lenyűgöző lehet, de hát mindenkinek meg van a maga bogara. Csillácskának a plüss.
Másnap már a gépen jut eszembe, hogy wazze, lövésem sincs arról, hogy hogyan néz ki egy vombat.
Szégyen, nem szégyen, ez van!
Minden esetre elhatározom, hogy mindenek előtt felkutatom az állatot.
Mint minden belváros, Sidney is, roskadozik a tuistakütyü boltoktól, amelyek tele vannak a legváratlanabb plüss izékkel is.
Nosza!
Az alap: a kizárásos. Amelyik állatot felismerem, az nem vombat!
Kérdezni persze nem szeretnék, pedig annyira nem lenne szégyen, ha például egy ausztrál nem ismerné a pulikutyát, de a magyar ember más. Büszke. Olykor még a tudatlanságára is.
– Jó lenne, ha a kis árcédulán, a gyengébbek kedvéért, rá lenne írva a plüssmicsodák neve. De nincs.
Hopp!!!!! Mégis.
Két találatom is van, mindkettő közepes termetű, szürke, kicsit testes állatkát formáz. Tök egyformák. Mindkettő fel van címkézve vombatilag, csak az egyik dupla annyiba kerül, mint a másik.
Miután külsőleg nem látok különbséget köztük, és már tudom, hogy mindketten vombatok, érdeklődésem az áraránytalanságra koncentrál.
Fel is teszem a kérdést, pedig, ha kicsit gondolkodom, magam is rájöhettem volna.
Az egyik ausztrál, a másik kínai gyártmány.
Magamhoz szorítom a kínait és most már megüdvözült arccal szemlélődöm a plüssbirodalomban.
Megérte.
Életemben olyan rondát, mint a hangyászsün, még nem láttam!
Ha egy kisgyerek mellé tesznek egy ilyet, örök életében frusztrált lesz.
De az én „kislányom” aki majd megkapja, mert azt is megvettem, már nagylány. Palika csapja neki a szelet.
Mondom Palikának itthon, hogy először a vombattal rukkoljon elő, és amikor a kislány könnyes szemekkel már a nyakában csüng, varázsolja elő a hangyászsünt.
Ha ettől nem dob egy hátast, akkor semmitől!
6 hozzászólás
Hangulatos kis pillanatképet dobtál, vombattal… Megint egy eseménytelen történet, ami jól van megírva, és ez a nehéz.
Irén, a vombatos történetem Varró Dani: Akinek a lába hatos c. mondókás könyve kapcsán jutott eszembe, amiről a könyvajánlóban is írtam. Tündéri a Napsorolgató c. mondókája:
/ Ezt elfoglalt kisbabáknak kell mondogatni./
Hétfőn, nézegettem értőn. Kedden habos fürdőt vettem. Szerdán teszteltem a verdám. Csütörtökön kenegették a köldököm. Pénteken sírni voltam kénytelen. Szombaton csócsáltam a vombatom. Vasárnap meg /alig vártam/ egész nap csak kalimpáltam.
/Elnézést a költőtől, hogy a vers formáját nem tudtam itt követni, mert félő, hogy nem fért volna el./
Köszönöm, hogy elolvastad az én vombatos történetem is.
Szia!
Írásod hatására képeket nézegettem a vombatról. Szerintem aranyos, de ez ízlés kérdése. Szatírád nagyon jó, humoros, ugyanakkor elgondolkodtató.
Szeretettel: Rozália
Rozália megnyugtat, hogy van már is rajtam kívül aki nem tudta pontosan beazonosítani a vombatot. Kérlek nézd meg a hangyászsünt is és képzeld el plüssben. Megéri!!!!!
Köszönöm, hogy elolvastad.
Kedves Szusi!
Még jól jártál, hogy plüss wombatot kértek Tőled, nem pedig egy követ az Uluru-ról. /Lásd az Uluru című novellámat!/
Irigyellek, hogy jártál Ausztráliában! Sajnos én csak képzeletben…
Nagyot változott a világ, hogy plüss játékokkal lehet udvarolni, felnőtt nőknek. Én amikor már majdnem tizenhárom éves voltam, az összes babámat elajándékoztam /nem szerettem őket/, és a macimat /amit szerettem/ eldugtam. Úgy gondoltam, hogy már nagylány vagyok és szégyelltem volna játékokkal körülvenni magamat.
Jól szórakoztam a könnyed nyári történeteden! 🙂
Judit
Örülök, hogy jól szórakoztál Judit, ez volt a cél! Sajnos csak egy napig voltam Sidneyben és csak a legfontosabb látnivalókra futott az időmből, de így is roppant érdekes volt. Az egyik érdekesség az volt, amikor egy zebránál várakozván egyszer csak felment felettem egy villamosszerű tünemény. Majd frászt kaptam. Ott kanyarog az utcák között, de nem lent, hanem fent. Épületekbe is bemegy. Csak akkor lehet látni, ha az ember felfelé bámészkodik, vagy ha épp fölötte megy el az egyik. Amúgy szerintem mindenkinek meg van a maga”lövése”. Sokaknak a „valami” gyűjtése és el tudom képzelni, hogy ha valami olyasmit kap, ami még hiányzik abból a gyűjteményből, akkor az, nagyon boldoggá teszi.
Természetesen megyek és elolvasom a novelládat……