A zerge a város fölé emelkedik, egy különlegesen rosszul megtervezett sziklán áll, és nem lefelé figyel. Erdős hegyek vannak a messzeségben, ott lenne jó ilyenkor. A fák közül kivillannak a fehér sziklák. Valamire való zerge csak ott marad meg, ahol szikláról sziklára lehet szökdécselni; ezt mondja a szóbeszéd, és mi már tudjuk, hogy a szóbeszédnek néha igaza van. De az is lehet, hogy maga a zerge arra gondol, minek végezném ezeket a nyaktörő mutatványokat, amikor olyan kicsi a közönség – madarak és mókusok – jobb lesz idelent, a harsogóan zöld füvön. És nincs más ellenségem, mint a legenda.
A legenda vagy mítosz szívósan tartja magát, nem lehet kiirtani. Mire észrevesszük, már be is épült az életünkbe. Magunkkal hozzuk a génjeinkben. Az előző életeinkből. Belénk nevelik vasvillával. A csapból is ez folyik. Meg kell tenned. Elvárjuk tőled. Kik vagytok ti, hogy így beszéltek? Így mertek beszélni velem?
Erősebbek vagyunk, felelik a láthatatlanok. Elnézzük neked, ha még egy-két évig ellenkezel. Fusd ki magad. Vesd el a vadzabot. Annál szebb lesz, amikor behódolsz.
Be fogsz törni. Mert, csak.
Eszter nem készült zenésznek. Óvodás gyerekektől nem sokszor halljuk, csellista akarok lenni, csellót hozzon nekem a nyuszi. A cselló szép, komoly hangszer, felnőttekre méretezték. A kis Mozartok, Mozart-jelöltek inkább a zongorával próbálkoznak. Megjártatják a mancsaikat a billentyűkön, mint a macskák. A cirmosok között is akad muzikális. Eszter kísérletezett egy kicsit a fehér-fekete billentyűkkel, de ez inkább csak játék volt. Aztán fölfedezte magának a csellót, és onnantól kezdve egyenes út vezetett a koncertekig. Haydn, Liszt, Mendelssohn, Boccherini, Debussy, Brahms, vagy az újak közül Ligeti, Sugár Rezső, Kurtág György, mindent szívesen játszott. Métamorphoses nocturnes – szereti Ön? Vagy inkább Brahmsot?
József, Levente és Iván, közülük kit szeret?
Sajnálatos, ha nincs más probléma. A legjobb esetben magánügy, oldjátok meg egymás között. Ki törődik azzal, hogy két hegedűs és egy brácsás közül – egyáltalán, mennyire érdekes ez a trófea? Szőke kislány, és a szeme kéklik, mint a nefelejcs, tűzről pattant barna kislány, engem soha ne felejts. Eszter nem igen felelt meg a népdalbeli szépségideálnak. De ha már úgyis olyan sokat voltak együtt, miért ne válogattak volna a körön belül? Újabban fél Európa tanulmányozza, mi mindent hoz ki az emberekből az összezártság. Az eddigi elemzések szerint semmi jót. A kívülről befelé leskelődők se jobbak. Valaki fölakasztott a kerítésre egy ócska hátizsákot, aztán Vologya, Maruszja, davaj. A bomba felrobbant, de a biztonsági őr megúszta egy kisebb sérüléssel. Ennyit arról, hogy milyen veszélyes a ketrecprojekt. Persze az is igaz, hogy az emberek hagyják magukat összezárni. Különféle kényszerképzeteik vannak: Jó lesz nekünk egymás között. A fal megvéd, nem elhatárol. Egységben az erő. Tisztára mind a csodálatos legendák az álaltokról. A sas minél tovább él, annál lejjebb horgad a csőre, végül nem eheti a prédát, meghal éhen. A farkas a mezítelen fegyver elől rettenetesen szalad. A zerge örül, ha kitörheti a nyakát a sziklák között.
Egymás után, mind a három fiú bepróbálkozott Eszternél, már csak sportból is. Eszter sokáig szkeptikus volt. Mi csak azért jöttünk össze, hogy zenéljünk. Minek a líra? A legjobb együttesek bomlanak fel olyan szamárságok miatt, hogy Linda átverte Danit, vagy Laca megígérte Ágikának, de aztán mégse. Egy toccata és egy pavane között, mintegy mellékesen.
Levente nem, nem működik a kémia. Józsival itt van ez a nagy barátság, nem érdemes elrontani. Végül Iván lett a befutó, helyre, tétre. Zenészházasság, ez se rossz. Jobban elviselik egymás rigolyáit. Elméletben. Rengeteg a közös ismerősük. Vegyes megítélés. Együtt savazhatják a régi tanáraikat. Ez kevés. Az embereknek egy idő után teljesen mindeggyé válik, hogyan valósították meg önmagukat a tanáraik. Csak a hírességek számítanak, de mi van nálunk? Kis ország, kis híresség. Akármilyen nagy tehetség, Amerikában kadosapál, petrovicsemil, nemecsek.
Titkolóztak, ameddig lehetett, mert egy idő után nem lehet elviselni a nyomást. Mikor házasodtok már össze, mikor jön az első gyerek, mire vártok, mikor lesz a második, a huszadik. Csináljátok már, én meg hadd röhögjek. Nincs is viccesebb annál, mint amikor az öribari ott feszeng a templom előtt, olyan parádéban, amilyet normális ember nem visel, köröskörül vackormosoly, szórják a rizst vagy a rózsaszirmot, bódottá mindenkinek, de most már igyunk valamit, mert ez nem lehet kibírni józanul. Derék dolog, haver, beálltál a sorba. Inkább te, mint én. Persze olyan ez a bódottá, mint a kutyagumi, nehéz elkerülni. Meg ugye nem is kell, mert állítólag szerencsét hoz, mármint nem a házasság, hanem a kutyagumi.
Elgondolni is rossz, mi lesz itt, ha mindet felszedik az orrunk elől.
Eszter és Iván is beszéltek már a házasságról. Nem Eszter vetette fel, ugyan dehogy. Iván sose hozta volna szóba, mert nincs jobb, mint a függetlenség, és a mama tyúklevese. Egyikük sem vállalta, csak úgy általában beszéltek a házasságról, házasság, mint társadalmi problémakör, egy kis etológia. Aztán Iván azt találta mondani, hogy ő gyereket akar. Most rögtön? – kérdezte Eszter fanyar mosollyal. Előbb talán össze kellene házasodnunk. – Mire Iván előállt a nagyvonalú ajánlattal: Elveszlek, de előbb legyen meg a gyerekünk.
Április eleje volt, szépen sütött a nap, csicseregtek a dolmányos varjak és a vércsék – ja, hogy azok nem csicseregnek?
Egy kis sörözőben ültek, a Teplá partján, amelynek gyaloghídjairól „páratlan kilátás nyílik a festői belvárosra,” festői kilátás a páratlan belvárosra, páratlan festők gyalogolnak át a hidakon, bár ez a város nem éppen a piktorairól híres.
Akkor már mindent megnéztek, amit felkínáltak az utazási prospektusok: Mária Magdolna templom, Mlynská colonnade, büdös víz, Becherovka, zerge. Eszter fáradt volt a vitához. Meg aztán nem azért jöttek ide, hogy összevesszenek. Mondjanak akármit, ennek a városnak már csak múltja van. Eljövünk, megnézzük a helyet, ahol egy német-római császár, egy cár, számos író és zeneszerző – az írók különösen felülreprezentáltak, de akad elvarázsolt utópista vagy akár piktor is. A monarchia idejében volt a fénykor, amikor az emberek még lassabban éltek, nem bánták, ha hetekig döcögött velük a postakocsi. Szépséges fogadókban szálltak meg, amelyek csak ma tűnnek kényelmetlennek. A gavallérok lóháton kísérték a megközelíthető szépasszonyokat, és bizony nem gyereket akartak tőlük; arra a célra ott volt a férj.
Iván már túl volt néhány sörön. Mégis, hol, ha itt nem? Itt van a sörgyártás egyik fellegvára, meg a reneszánsz Rádnice, amelynek meseszerű fényeit olyan jó megfigyelni a közeli sörözőkből. Mert biztosra akarok menni, magyarázta Iván, egyre nehezebben forgó nyelvvel. Nekem nagyon fontos a gyerek, ha lehet, legalább három, én már tízéves koromban gyereket akartam, nekem is két testvérem van, tudom, miről beszélek.
Nagyszerű ötlet, felelte Eszter, szülök neked három gyereket, te pedig lelépsz, és az egész magánóvodát ott hagyod nekem.
Dehogy lépek le! Nem bízol bennem?
Nem.
El tudod képzelni, hogy valaha is elhagyom a gyerekeimet?
Lehet, hogy a gyerekeidet nem hagynád el, felelte Eszter megfontoltan, de engem máris beterveztél az exeid közé. Különben nem ragaszkodnál az egérúthoz.
Miért, nem tudod elfogadni, hogy be akarom biztosítani magam?
De, csakhogy én is szeretnék biztosra menni. A házasság, többek között, egy szerződés. A felek írásban vállalják, hogy együtt nevelik fel a gyerekeiket.
Ha lesznek. És ha meggondolod magad?
És ha te gondolod meg magad?
Értem, foglalta össze Iván, nem bízol bennem. Akkor miről beszélünk?
Arról, hogy te a könnyebb utat akarod választani.
Ezen még elvitatkoztak egy darabig, pedig hát milyen a póker, ha elvették az összes kártyalapot? Ha azt akarod, hogy a zerge kitörjön, előbb be kell szorítani a sziklák közé. Nyugalmasabb időkben elvan a füvön, mint az őzek és a nyulak.
Másnap megnéztek egy 14. századi várat, egy aranyos és drágaköves kápolnát, továbbá bizonyos viasz szobrokat, köztük egy szánalmas kutyatolvajt, akinek a kalandjain állítólag nevetni kellene. Komoly emberektől hallottuk, hogy ez már előfordult valakivel, sőt a kutyatolvaj nevéből afféle húzónév lett, éttermekbe, sörözőkbe csábítja be az embereket. Út közben létfontosságú kérdésekről beszélgettek. Tankoljunk? – Ha gondolod. – Nem vagy szomjas? – Nem.
Mindjárt az első próbán feltűnt a fagyos hallgatás, és Levente azon volt, hogy diplomatikus úton szedje ki belőlük a titkot. Rákérdezhetek? Egy hosszú hétvége elég volt ahhoz, hogy összevesszetek?
Nem vesztünk össze, hárított Iván.
A ketrec, amelyben mindössze négy ember fér el, nagyon kicsi. Nem lehet tudni, mi rosszabb, az összezártság vagy az egymásrautaltság. Minél nagyobb a zenekar, annál könnyebben kivehetsz belőle egy hegedűt. Külön tanulmány megfigyelni azokat, akik a leghátsó sorban ülnek, mondjuk a hatodik helyen. Ha egészen fiatalok, még az is lehet, hogy ragyog az arcuk. Ez az első nap, hogy fent ülnek a színpadon, bekerültek a válogatottba, elvesztették a szüzességüket, mit tudom én. Az idősebbek meg, csúnya dolog. Ők már soha nem fognak előbbre kerülni. Kaptak egy esélyt, de talán ez volt az utolsó. Eddig tartott, a kottát ne vidd magaddal, mert az a zenekaré. Miből fog játszani a következő, ha te mindent összepakolsz, csupa megszokásból? Fáradj el a Szervita térre, vén szivar, végy magadnak kottát a Rózsavölgyinél. A többiek is így csinálták. Kiöregedtek, elfogytak, reszket a kezük. Nézelődnek a Rózsavölgyiben, piszmognak egy keveset, motyognak, aztán kijönnek üres kézzel. Passacaglia, Siegfried-idill, minek az már nekik? C-dúr vonós szerenád, ugyan már, Gyuri bácsi, felejtse el. Was willst du dich betrüben? Semmi különös nem történik veled, mindenki számára eljön ez az idő.
Mert mindennek ideje van.
Remélem, leoltottad, – kérdezte, vagy inkább megállapította Levente, amikor Eszter már úgy érezte, hogy túl nehéz a titok. – Persze, megmondtam neki, hogy a sorrenddel nem értek egyet. – Csak ennyit? – Miért, mit kellett volna még mondanom?
Levente megmondta, de Eszter csak rázta a fejét. Tudod, nekem az anyukám azt tanácsolta, hogy mindig maradjak úrilány. – Hogy csinálják az úrilányok? Este tíz után már nem vállalnak be egy numerát? – Eredj már. Lényeg az, hogy semmit se kelljen megbánnom később. – Honnan tudod, hogy megbánnád? – Na hallod? – Mire Levente megint elengedett valamit, amire Eszter a legjobb esetben azt mondta volna, hogy infantilis. Bárcsak oboás vagy klarinétos lenne, egy trombitás frédi, aki csak játszik, nem beszél. Miért is léteznek négybetűs szavak? Mennyivel nemesebb, ha a síkrészeg csirketolvaj így szól az ivóban: Uram, engedje meg, hogy kifejezzem őszinte nagyrabecsülésemet. Véleménybeli eltérésemből kifolyólag – de nem, Leventével időnként elszaladnak a lovak.
Szóval, most szakítottatok?
Igen.
Ez mindig nagyon veszélyes, emberkísérlet közepén megváltoztatni egy alapfeltételt. Borul a harmónia? Megereszkedik egy húr? Elpattan? Mindenképpen disszonáns lesz, cé egy cisz helyett, triste molto assai. És éppen ez a két ember, akikre eddig mindig lehetett számítani. A vonósnégyes oszlopai. Iván nem érti, mert ugyan már, minek akarná megérteni. Eszter vérig van sértve. Mégis, kinek az ötlete? Amerikában – Amerikában hol, mert az nem mindegy. Melyik állam, melyik város? Esetleg Harlem? Mert akkor az lenne a javaslatom, hogy ott nézz körül. Ott ennél sokkal komolyabb dolgokkal sincs gond, a hímek eldöntik, hogy mi van, a falka meg utánuk, az üszők nyakában kolomp, hogy el ne kódorogjanak – mondjuk, sétálhatnak egyet a borjaikkal, vasárnap délután, amikor minden rendes hím alszik, rápihen az esti meccsre vagy a kuglipartira; a tehén körül mindig legyen egy csomó borjú, akkor sokkal könnyebb irányítani. Kussol, amikor otthon van a díszhím, és hagyja magát, házasságban, házasságon kívül, akármikor. Nem lehetetlen, hogy Harlemben ez a divat, de nehogy már bevezessük itthon is.
Iván nem akarta tudomásul venni, hogy ez a vonat elment: nem azt mondtam, nem úgy értettem, túlreagálod. Eszternek egyre kevesebb volt a kedve ahhoz, hogy meghallgassa a legújabb magyarázatokat – nézd, továbbra is zenélhetünk együtt, de a magánéleted nem érdekel. Ha ezen nem tudsz túllépni, akkor visszamegyek a Budapesti Fesztiválzenekarhoz. Éppen a múlt héten hívott fel a Fischer.
A vonósnégyes jövőjéről van szó? – kérdezte Józsi.
Mégis, mi másról?
Akkor nem kockáztatunk. Valakinek feleségül kell vennie Esztert, hogy visszaálljon a régi rend. És ha Ivánnak teljesíthetetlen feltételei vannak, akkor majd elveszem én.
Az üldözött zerge levetette magát a hegyfokról a mélybe, és a császári kíséret így talált rá a melegvizű forrásokra.
Eszter gondolt valamit, de úrilány maradt.
A vonósnégyes megmenekült.
2 hozzászólás
Kedves Müszélia!
Az írásodról nekem az ABBA együttes jutott az eszembe. Bár ők nem voltak vonósok, de négyes az igen! 🙂 A családi kapcsolatok felbomlása, csere-beréje jelentette a nagysikerű együttes végét.
Még két embernek sem könnyű mindig összezárva lenni, hát még négynek!
Tetszett az alkotásod. 🙂
Judit
úgy látszik, mostanában nagyon rossz véleményem van a családi kapcsolatokról. majd nézz bele a macskapörköltbe, ha van egy kis időd.