A pénz nem vetette fel őket, de a falu kocsmájában törzsasztaluk volt. Minden este ott találkoztak. Szinte percre pontosan érkeztek mindig.
Mormota futott be elsőnek. Alig ült le helyére, már hozták is neki a szokásos fél vodkát, amit szinte még "röptében" felhörpintett, amúgy bemelegítésképpen, amíg a többiek is megérkeznek. Golyó általában le sem ült, egyenesen a biliárdasztalnál kötött ki, hogy ne vesztegesse az értékes időt. Joker pedig, ahogy betoppant, a játékautomatát kezdte el könyörtelenül püfölni.
Mormota szinte egész este fel sem állt székéről. Csak olyankor emelkedett fel, amikor úgymond a macskát ment kidobni. Golyó, amolyan belső ingázóként, hol a biliárdasztal körül kereste a lökéshez a legjobb pozíciót, hol a törzsasztal mellett üldögélve, de szemét a zöld asztalon legeltetve szürcsölgette borát. Joker pedig csak azt követően ült az asztalhoz, hogy összes pénzét feláldozta a félkarú rabló oltárán.
Arra azonban mindig szakítottak időt, hogy elmeséljék egymásnak a nap történéseit. Mint mindig, Golyó kezdte a beszámolót:
– Képzeljétek, ma alig két óra alatt 150 ezer lejt kerestem, ráadásul tiszta, úri melóval. Nem akárki, maga a polgármester bízott meg egy igen fontos feladattal. Magához hivatott, kezembe nyomott 150 választási szórólapot, s azt mondta, ha szétosztottam a kampányanyagot, menjek vissza a pénzért… Ezer lejt kaptam darabjáért. Kár, hogy egyelőre nincs több szórólap, mert…
– Viccelsz?! – kontrázta meg Mormota. – Én kétszázat osztottam szét ma. Igaz, hogy csak nyolcszáz lejt kaptam darabjáért, de így is jobban jártam, mint te. Csak azt furcsállom, hogy nekem az a minden hájjal megkent Kerekes adta a melót. A lóvéért is hozzá kellett mennem… Lehet, hogy átvert a szemét?…
– Akkor fizethettek egy – egy kört – kapott az adódó alkalman Joker. – Ma nem ment túl jól a sorom. Csak egy gázpalackot vittem el becserélni. Egy húszassal jutalmaztak. De meglátjátok, holnap megcsinálom a szerencsémet…
– Ezt mintha már tegnap is mondtad volna – gúnyolódott Mormota.
– Lehet, de most tutira be fog jönni. Beszéltem az ügyvéd úrral, s ha holnap szép idő lesz, rendberakom a kertjét. Egy ötszázas üti a markomat, s persze piát és kaját is kapok. Csak ne fukarkodjon a garatöblítővel… Na, kapom már azt a borocskát?…
– Na ne viccelj már! Annyi pénzt te még álmodban sem láttál. Majd pont veled fog dolgoztatni az ügyvéd úr… Röhögnöm kell…
– Miért, mi bajod velem? Szerinted nem vagyok elég szorgalmas és megbízható?
– Az vagy, Joker, az vagy, csak eddig még senki sem mert hagyni bizonyítani… De majd holnap megmutatod a világnak, hogy ki is vagy te – mondta cinikusan Golyó. – Na, lásd, nem vagyok sóher, hozass magadnak egy bort…
– Köszi, haver! Majd holnap visszafizetem. Ha szép idő lesz, megyek az ügyvéd úrhoz.
– Holnap amúgy is jó világ lesz. Dúskálni fogunk a földi javakban, hiszen osztják a szociális segélyeket.
– Már akinek – durcáskodott Mormota.
Éjfél már el volt múlva, amikor a kocsmáros kijelentette: záróra. Dülöngélve, néhány lépés után meg – megállva egy kis "sürgős és elmaradhatatlan" megbeszélésre a világ dolgairól, lassan elindultak hazafelé. Joker, szokásához hűen, négyszer – ötször elesett egészen hazáig. Ez már amolyan napi adagnak számított nála. A két ivócimbora mindig felsegítette, s megigazította ruháját.
– Holnap majd megmutatom mindenkinek, hogy ki Joker. Holnap magamtól is talpraállok… Meglátjátok, holnap szép idő lesz – ismételgette Joker valahányszor smárolt egyet a földanyával.
– Tudjuk, Joker, tudjuk… – hagyott utána Golyó.
– Ha te mondod, biztosan szép idő lesz – erősítette meg Mormota, miközben az égre nézett, de nem látott egyetlen csillagot sem.