1
Hosszú vándorutamon elfáradtam,
olyan jó lenne már megpihenni,
semmi gondra ne kellene figyelni,
gyönge vagyok, az erőm fogytán.
Szép tájakban lenne jó gyönyörködni,
lágy tenger vizében megfürödni.
Hiába voltam szorgalmas életemben,
a családomnak megtettem mindent,
nehéz években gondjukat viseltem;
gyermekeimet szeretettel neveltem,
pihennem kellene, ők már felnőttek.
Oktattam és taníttattam őket,
kegyeket nem úgy mérik, hogy jó legyen,
az élet igazságtalan és kegyetlen.
2
Az élet, kegyetlen, igazságtalan,
Valóban tengernyi a feladat,
időnként én is csak falakat látok:
éppen elém áll valami akadály.
Por felszárad, mert előtte elvonult
a zápor, elvetettem kenyérnek a
magot és a búzát, mikor meghúzzák
a kis falu harangját, elkezdem a
a munkám, hogy a mag kikeljen, Péter-
Pál napján aratni lehessen. Ha a
hazában laza a bizalom, ki a felelős,
ha a dolgok nem mennek maguktól?
Szakadt szálakat egymás mellé fűzni,
kinek kell szálakat újra kötözni?
3
Kinek kell szálakat újra kötözni?
vagy újabb csomókba rendezni? Ha
megdőlne a bukott rendszer, és a
bizalom elvész, nem fontos senkinek
ami korábban érték volt. Magot nem
vetnek, nem aratnak silány ugaron,
nincsen aratás! Senkit nem érdekel,
hogy jövőre nyomorog a nemzet,
és minden családnak jut-e kenyér?
Nincs többé aratás, konyhán jó falat,
üres a gyomor, sírnak a gyerekek,
a nép nyomorog, munkájuk elveszett,
hiányzik a kenyér üres kamrákba’,
az áldás elmaradt, minden hiába.
4
Az áldás elmaradt, minden hiába.
Ki mondja meg nekem, most mit tegyek?
Mozdulni se merek, hogy zajt ne üssek!
A telefonom a másik szobában,
a Mobilom meg a konyhában van.
Ki jöhet nekem a segítségemre,
ha csoda nincs, itt mindennek vége.
Betörő álldogál az előszobában…
nem moccan, tán' érzi, hogy megláttam?
Vagy ő is épp’ úgy fél, akár csak én?
Talán azt sem tudja, hogy mit tegyen.
Múlnak a percek, nő a rettegésem,
én meg őt nézem mozdulatlan állva.
Most lassan a tükörtől elhúzódom.
5
Most lassan a tükörtől elhúzódom,
ne lásson benne a betörő engem.
Hogy segítsen eme szorult helyzetben,
a Mindenhatóhoz fohászkodom,
Tekintetem faliórára szegezem,
Hisz’ jön a postás a levelekkel!
Nem hiszek a nyitott szememnek sem,
a felismerés mar belém hirtelen.
Ilyen alkalommal mit lehet tennem?,
mert valaha kedvesem – áll előttem,
apja gyerekemnek, s betörőnek hittem!
Arcán keserűség, szeméből könny hull.
A lemondásokra, megélt gondokra,
visszaemlékezem a kedves órákra…
6
Emlékezem a kedves órákra…
de igaz: emberként élni velünk nem
tudott, ránk csak gyötrődést hozott:
lezüllött, a gyermekei rettegtek,
elbújtak előle. Órára nézek,
alig telt el néhány perc, mégis, a
rémület óráknak tűnt, múlt az idő,
kedvesem csak bámul a semmibe,
ő sem gondolt arra, hogy találkozunk
a lakásban. Féltem, mint valaha
régen, szeme vadul rám tapadt, s én
rémülten keresem a menedéket,
mint valaha, ha ittasan jött haza.
Tudom, semmi jóra nincs reményem.
7
Tudom, semmi jóra nincs reményem.
Emlékszel még más életre, milyen volt
akkor egy este? Hadd tudjam meg, mit
várhatok, mondd el nekem részletesen,
ha majd egyszer eszedbe jut miket
tettél életedbe’? Milyen ember
voltál régen, ott laktál a város
szélén. Tán' zárva tartottak téged?
Egész életedre kíváncsi lennék,
jó volna, ha rólad mindent tudnék.
Közöld velem: hová lettek a kincsek!
Mert egyszer megígérted, az egészet
nekem adod. Ebből eddig nem lett
semmi, nem hallgatom a mesédet!
8
A mesédet nem akarom hallgatni!
Elhittem neked: angyalok várnak rám,
hogy beteljesül hőn áhított vágyam!
Ki ne szeretné, hogy várja, valaki
s a szerető párját meglelje végre?
Elhagytál engem, most mit tehetek?
Veled együtt itt hagytak a remények,
bús magányomban siratlak téged.
Nem biztos, hogy ezt te megérdemled:
engem becsaptál, tévútra vezettél…
pedig mindig forrón szerettelek, de
az érzelmemmel 'mit sem törődtél:
hiába fájt, a szívem meghasadt,
elmentél tőlem, elfogyott reményem.
9
Elmentél tőlem, elfogyott reményem.
Te sosem akartad nekem elhinni,
hogy szerettelek teljes szívemmel,
a hűtlenséged hogyan értsem meg?
Mondd meg nekem, m’ért legyek egyedül?
könnyű másnak olyat adni hírül,
'mitől a telt bukszája is kiürül!
Hűséges társ mellett szeretnék élni,
de ahhoz két érző, szerető szív kell.
Becsaptál engem, tévútra vezettél,
forró szerelmemmel 'mit sem törődtél,
elhagytál engem, nem maradt reményem.
Ezután már nem vagy hozzám méltó,
Isten veled! Agyő! – Becsaptál engem!
10
Isten veled! Agyő! – Becsaptál engem.
Érzem, más lett körülöttem minden,
tudom én, mindenkor szerettem élni
idézem múltam, de magam se értem,
engem jó szerencsém sosem hagyott el.
Békésen viseltem, mit rám mért sorsom,
lassan feledem, amit elszenvedtem.
Életem folyamán bíztam Istenben,
hogy csak jobb jöhet, abban mindig hittem:
sok nélkülözés után csak jobb jöhet,
borús idő után jő a kikelet!
Mégsem váltak valóra álmaim, mert
művészi pálya helyett kenyerem
irodai robottal kerestem.
11
Robottal kerestem a kenyerem,
abból neveltem három gyermekem,
ők tanultak és nőttek, növekedtek.
Sorsukat széppé tenni igyekeztem,
boldogulnunk apa nélkül kellett,
életem értelmét bennük megleltem,
így volt megírva nekünk a Nagykönyvben.
Múlt az idő, a percek peregtek…
alig hittem el, hogy ők már felnőttek,
sorsuk hozott nekik is jót és rosszat,
amiben én már sokat nem tehettem!
Napjaim csendes magányban tengnek,
otthonomban azon töröm fejem,
mit előírt sorsom, megtettem-e?
12
Megtettem-e, mit előírt sorsom?
Életet adtam három gyermeknek,
értük fáradoztam erőmhöz képest,
fészekrakásukhoz alapot nyújtottam.
Hátamon hordom nehéz keresztemet,
Az unokákra vigyáztam szívesen…
mindig jó volt látni, hogyan fejlődnek,
öröm töltött el, ha velük lehettem.
Vigyázva figyeltem minden léptüket,
gyümölcsös kertemben a természetet
játszadozva nálam ismerték meg.
Felnövekedve gondjukban osztoztam,
igyekeztem őket jó útra terelni,
– nyugdíjas koromban is dolgoztam. –
13
Nyugdíjas koromban is dolgoztam,
mert kellett a pénz a háztartáshoz,
abból tudtam vinni ajándékot.
Ők építkeztek, ezért hívtak gyakran,
öröm volt nekem, ha velük lehettem,
siettem hozzájuk nekik segíteni,
gondoskodni róluk, jó volt nekem
ha velük voltam, örömmel tettem.
Babusgatni őket nagyon szerettem,
ki segített volna rajtuk más, mint a
nagymama, jó volt köztük lennem.
Most is nagyon hiányoznak nekem…
mert magamban hallgatom a csöndet,
s a bánatom magamnak suttogom el…
14
Bánatom csak magamnak suttogom el,
magam vagyok, szomorún élem éltem,
mint egy vándor őszi falevélként,
földön eltaposva egy sötét estén.
Úgy érzem, hogy nekem mennem kell,
ez a táj idegen már körülöttem,
unalmas itt már, nekem fáj minden.
Nagyon szépen arra kérlek, ne hagyj el.
Nehéz utakon jártam, jobbat vártam.
Elfáradtam, jó barátok elhagytak,
álmaimból fölébredve mit láttam?
Körbefogva egy kicsi, elhagyott
szigeten, a hullámzó tengerben
cápák lubickolnak, s rám vigyorognak!
**
15.
MESTERSZONETT – Csalódás-bánat
Hosszú vándorutamon elfáradtam,
az élet kegyetlen és igazságtalan.
Kinek kell szálakat újrakötözni,
az áldás elmaradt, minden hiába.
Most a tükörtől lassan elhúzódom,
emlékezem a kedves órákra.
Tudom, semmi jóra nincs reményem,
Nem akarom hallgatni a mesédet!
Elmentél tőlem, elfogyott reményem,
becsaptál engem, Isten veled, agyő!
Robottal kellett keresni kenyerem,
megtettem-e, mit előírt sorsom?
Nyugdíjas koromban is dolgoztam,
bánatom magamnak suttogom el…
**
10 hozzászólás
Kedves Kata!
Megfigyeltem, szonettkoszorúid mindegyike – bár más-más témakörben – de életből merített, sőt, maga az élet a maga boldog-boldogtalanságával, örömével bánatával, amit magunkban hordozunk egy életen át. Ez így van, pontosan így, ahogy leírod, s talán nem is lehet másként, mert ilyen az élet. Van benne ebből is, abból is kicsi, bár a mérleg olykor bizonyára az egyik oldalra el-elbillen egy hosszú életen át.
Csodálatosan megalkotott mű. Szakmai szempontból majd megítélik mások, ahhoz én nem értek. De tartalmilag nagyon-nagyon tetszik.
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Jó a megfigyelésed, mert valóban, mindenféle írásomban, versben-prózában a valóságot, megtörtént eseteket, eseményeket tárom fel. Azt hiszem, talán egyetlen kitalált történetem van (családunk legifjabbjai neveivel), de meseszerűen leírva. Még a meséket is a életből merítem, legtöbbször állatokról szólnak.
(Egyébként – ha jól emlékszem, Nálad is hasonló a helyzet, mivel élő- vagy élhető történetekről szólnak az írásaid, s talán éppen ezért érdekelnek, és szeretem olvasni.) S az a véleményem, hogy regényeket sem kell nagyon kitalálni, mivel mindenki személy- vagy család – élete egy-egy regény. Köszönöm a véleményedet, s azt, hogy terjedelme ellenére olvasod.
Mint megjegyzésben is jeleztem, ezek tulajdonképpen tanulmányok, mert szeretek vele foglalkozni, még ha verstanilag nem is tökéletesek. Mondhatom: nem könnyű feladat, csak lassan jövök rá, hogyan lehet mindig javítani rajtuk valamit.
Köszönöm, hogy itt jártál
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Szeretem olvasni bölcs élettapasztalattal telített alkotásodat, amint szonettként írod.
Ez egy életút, a tied, amit megosztasz velünk.
Mindig visszatérő gondolat: " a szálakat kinek kell összekötni " ? Ez komoly kérdés a magánéletben is és a társadalom között…amit boncolgatsz.
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönettel tartozom Neked, kedves Ica, hogy olvasod a tanulmányként föltett szonettjeimet.
Tudod, volt időm rá bőven, hogy tapasztalatot szerezzek, amiket igyekszem közreadni, hogy a múltban történtek való igazságként legyenek olvashatók.
Tudod, mostanában egyre több szakadt szál kerül elénk, amelyekkel valakiknek foglalkozniuk kellene, azért tűnik föl időnként alkotásaimban.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata !
Csak gyönyörködöm ezekben a szonettekben, egyetértek az előttem szólókkal, az életből merített képeket mesterien használod, öröm olvasni, még ha néha bánatosnak is érzem…
Szeretettel olvastalak, nagyon tetszett : Zsu
Kedves Zsu!
Öröm számomra, hogy olvasod a hosszú "versikéimet". Jól látod, hogy általában az anyagaim témáját az éltből veszem, hiszen azok időnként elénk bukkannak, még keresni sem kell őket. S már ilyen az élet, hogy nem mindig derűs, hanem szomorú és bánatos események is történnek velük és körülöttünk.
Köszönöm, hogy ismét eljöttél hozzám.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Nagy átérzéssel olvasom az életből (saját életedből) merített szép szonettjeidet, és nekem rendkívül tetszenek. Ennek a szonettednek a mérlege a szomorúság felé billen, de vannak benne örömteli részek is, mint például az unokákkal együtt töltött idő.
Gratulálok!
Sok szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Köszönöm barátságos, kedves soraidat. Valóban a saját életemből vett példákkal tarkítottam a szonettet. Egyébként is mindig a valóságot, megtörtént eseményeket szoktam papírra vetni. És nem is szeretem a kitalált történeteket, főleg olyanokat, amelyek értelmét nekem kellene kitalálni. Olykor az a véleményem, hogy ha rejtvényt akarok fejteni, akkor rejtvényújságot vásárolok és azt fejtem meg.
Ezek a szonettkoszorúk tulajdonképpen nekem tanulmányok. Különféleként is készülnek némelyiknél a mesterszonettek. Egy kötetet szeretnék majd összeállítani belőlük. Addig, amíg elkészül, én is megtanulom a fortélyait.
Örülök, hogy itt jártál
szeretettel: Kata
kedves kata!
szép és szomorú sorsképes szonettkoszorú…. értem miért sós a tendger vize…
szeretettel ölellek
Anikó
Kedves Anikó!
Lám, megfejtetted, miért sós tenger vize… Köszönöm szép szavaidat. Máskor is szívesen látlak.
Szeretettel: Kata