13. Szonettkoszorú – Hideg téli napok mesterszonettel

1. ELMÚLT A NYÁR
Augusztusban még forrón süt a nap,
telt hátizsákkal kirándulni járnak,
iskolás gyerekek vígan strandolnak,
virágos határban hangos daluk száll…
Forró levegőn izzó napsütésben,
minden élő szomjaz, a test izzad,
hideg vizet áhít ember és állat,
a madarak hűs forrást keresnek;
közeleg az idő, elmúlik a nyár…
a zöldellő erdő sokszínűre vált,
szünet után suli-kapuja kitár,
gyerekek-serege iskolába jár.

Itt az idő már, hideg szél fújdogál,
A lábuk lehullt faleveleken jár.

2.
A lábuk lehullt faleveleken jár.
hajukat össze-vissza szél borzolja,
a kabátjuk szorosan összehúzva
sietnek haza a meleg lakásba.
Kint fagyos-hideg szél a havat fújja,
ilyenkor jó otthon ülni a meleg
szobában, duruzsoló kályha mellett,
pattogatott kukoricát majszolva.
Itt a tél, a fákról már mind lehulltak
az színes őszi levelek. A csupasz
faágak már a tavaszról álmodnak.
Udvarban hópihék szállingóznak

Nagy hóembert építenek gyerekek,
mindnyájan szent karácsonyra várnak,

3. HÓVIHARBAN
Szent karácsonyra várnak mindnyájan.
Éj leple alatt hóvihar közeleg,
a szél színes faleveleket görget,
nem kímél se embert, se állatot…
Sűrűn hulló havazásban futnom kell…
elfáradtam, görnyedt testem pihenni
szeretne, (de) nincs hová fejem letenni.
Segítsél én Istenem, mi lesz velem?
Sötét tájon csendesült a hóvihar,
erdő mélyén mindenütt néma csend,
a fákról lehulltak színes levelek,
harkály-doktor kopog fákon odafenn.

Köröskörül hó borítja a tájat,
hideg szél fúj, megfáznak a madarak.

4. Tél – 2005. évben
A madarak megfáznak, hideg van kint.
Amit olvastok, 2005. évben láttam.
Csúnya hidegben, zúzmara a fákon,
járkálni is hideg volt odakint
színes őszi ligetben. Mostanában
másképp’ van, mint régen: akkor tavasz
után jött a nyár, majd ősz és tél, így volt
gyermekkoromban – rendben, pontosan.
Most meg a tél jöttét hiába vártuk
novemberben és december havában,
többször tavaszi meleg volt: húsz fok.
Mikor jöhet a hó, s ha így lesz tovább,

lesz-e hideg tél? Egyre csak vártunk rá,
mégis késtek a téli fagyos napok.

5.
Mégis késtek a fagyos téli napok,
nagyon várt a hóra a gyereksereg,
nélküle hóembert gyúrni nem lehet,
se korcsolyázni-szánkózni. Tudósok
se értik, ez most melyik évszak lehet?
Ilyen évszakon ki igazodhat el?
Azonban a régi mondás igaz lett,
hogy a kutya nem eszi meg a telet!
Múlt az idő, teltek a hónapok…
jött január-február, s márciusban
megjöttek a nem várt, didergő fagyok.
Fújt a hideg szél, zúzmara a fákon,

hideg lett, a hó mindent belepett,
kellemes ülni a meleg szobában.

6.
Kellemes ülni a meleg szobában:
nagy hó esett a Mátrában-Tátrában,
ennyi hó nem is kellett volna már,
károkat okozott a havasokon.
Hideg után tavasz lett, nemsokára
a melegtől a hó olvadni kezdett,
már áradás fenyegetett, a sok víz
egyre több lett, félelem fojtogatta
az embereket. Épp’ elég a bajunk
árvíz nélkül; segítségért áhítozunk,
nehogy ismét nagy árvíz zúduljon
az Ipoly-medrébe’, ne törjön be

hazánkba, jöjjön végre egyetértés
és béke Magyarország népére.

7. HAVAS FÁN CINEGE
Jöjjön el a béke hazánk népére!
Égbolt megeredt, tájat hó borítja,
erdő fehér ruhát öltött magára.
Havat magasból szórja le a Földre,
gyerekek örülnek, hóembert gyúrnak,
egy kis cinege didereg faágon,
tekint jobbra-balra sóvárogva,
nehéz idő jár az éhes madárra.
Étek sehol, mindenütt hótakaró,
egy kislány kinyitott egy ablakot,
meglátta az éhező kis-madárkát,
integetve neki, kezében tálcát

hoz vidáman, telerakva magvakkal,
vizet is visz egy öblös pohárban.

8. SZILVESZTER
Kislány vizet visz öblös pohárban.
Most hogy van ez? Mi lenne, ha a gazdag
és hidegben kódorgó hajléktalan
ember, meg gondokba belefáradt,
munka nélkül tengődő, nincstelen
sokaság – felszabadultan, másokkal
jómódban élőkkel, nem válogatva,
közeledne egymáshoz minden ember.
Egymást barátságosan és megértve
egyszer megszorítanák kérges kezüket
s a gondolataikat kicserélnék.
Úgy gondolom minden magyar együtt,

ezen a találkozáson részt venne,
beleértve bársonyszékben ülőket!

9.
Bársonyszékekben ülő vezetőkkel
cigányzene mellett ünnepelnének,
úgy búcsúznának el egyetértésben
a gondokkal terhelt nehéz évektől.
Az újévbe átlépni így lenne jó:
minden nézeteltérést és bajokat
elfeledve, baráti kézfogással
elkezdeni az újesztendőt. Másként
sohasem lesz e hazában, béke,
ha az együttműködés helyett most is
a szokásos széthúzást választják.
Kérem, most gondolja végig mindenki!

Mit válaszolnak? Megkérdezem: van-e
kedve bárkinek együtt ünnepelni?

10.
Együtt ünnepelni, mit válaszolnak?
Mindez nem elég, van még kérésem:
nem más, mint (hogy) Szilveszter éjjelén
mosolyogva, minden szegény és gazdag,
derült arccal dobja félre minden
baját, majd künn az utcán az óév
lassan múló perceit úgy zárja, hogy
hajléktalanokkal, válogatás nélkül
telt pezsgős-pohárral a kezükben
testvériesen koccintva, fogjanak
végre kezet, s reménykedve nézzenek
egymás szemébe, fel a magas Égre

s az Újesztendőt jókedvre derülve,
reménykedve, boldogan köszöntsék!

11.
Újesztendőt reménykedve köszöntsék!
Tedd szívedre kezed és mondd, neked
mibe kerülne, ha egy évben egyszer,
az elesettekkel, szegényekkel – s
Uram bocsá’ – a hajléktalanokkal
most az egyszer együtt ünnepelnél?
Ezzel még a fagyos téli hidegben
nem éreznéd a szegénység-szagát!
Őbennük az esemény felszabadult
érzést kelt: elvegyülni, ismerkedni…
Utána úgyis jő az Újév, s terád
vár a munka jólétben, az otthonod,

míg mások megmaradnak annak, szegény
nyomorgónak, mint akik addig voltak!

12. JŐ A KIKELET!
Nyomorgó marad, mint aki addig volt!
Mezőn még meleg napsugár csókja vár,
künn mindenhol hó-borított a táj
és faágakon csillogó jégcsapok.
Sötét nappalok egyre hosszabbodnak,
a lejtőn nesztelen síelők-szánok,
oszlopon fekete varjak kárognak,
és gyerekzsivaj tölti be a tájat,
madár dalától lesz hangos a határ,
csendben jő a kikelet, olvad a jég,
felettünk kék az ég, az erdő zöldül.
Kéményen fészket rak a gólyamadár,

lelkünk ujjong, szívünkben szeretet él,
érezzük: tavasz lesz – nemsokára már.

13. TAVASZÁLMODÁS
Érezzük: már nemsokára tavasz lesz.
Meleg szobában ülök. Minden üres,
a tájra nézek: Föld és az Ég szürkés,
a tél még most is hideg és unalmas,
lábunk alatt csúszik a jég, künn a
szabadban zimankó, kedvünk igazán
nem jó. Gondolatunk messze elszáll,
érzi a jövőt, s a testünk zsibongva
már várja a közeledő jó időt.
Hallom a szellő susogását, a Nap
langy-sugarát, érzem: ébred lassan
erdő, simogatja tavaszi eső.

A fák ágain rügy fakad, míg álmos
fákat melengeti a napsugár.

14.
A fákat melengeti a napsugár,
nemsokára virágba borulnak az
erdők, akácvirágtól lehajlanak
az ágak, tavaszi széllel illatuk
messze szállnak a hűs légben, megtelik
az erdő élettel: a dolgos méhek
egyik virágról másikra röpködnek,
ezreinek zsongása titkokat rejt
magában. Megtelik mézes illattal
az erdő, méhek telve virágporral
a kaptárba vissza- visszaszállnak.
A finom lépes-méz szorgos méhcsalád

munkája nyomán a kaptárban készül,
minden kisgyereknek ez az álma!

15. MESTERSZONETT – Hideg téli napok

Augusztusban még forrón süt a nap,
Lábunk lehullt faleveleken jár,
mindenki a szent karácsonyra vár.
Kint hideg van, a madarak fáznak,
mégis késtek a fagyos téli napok.
Kellemes ülni a meleg szobában.
Jöjjön el a béke hazánk népére!
Kislány vizet hoz öblös pohárban.
Bársonyszékekben ülő vezetőkkel
együtt ünnepelni, mit válaszolnak?
Újesztendőt reménykedve köszöntsék!
Aki addig az volt, nyomorgó marad!

Érezzük: tavasz lesz – nemsokára már,
fákat melengeti a napsugár.

*.*-*.*