(1)
újra a csupasz földön járok
sárban hóesésben hideg szélben
fedetlen szívvel botorkálok
egyedül a megállóban télben
nyitott mellkasomon át látszik
megszabdalva sebektől borítva
szennyben vérben mocsokban ázik
nem akar de mintha még dobogna
(2)
agyam és lelkem üres fekete lyuk
kegyetlen örvénylés beszippantotta
fájó csalódás keserűség lánca
gúzsba kötötte pokolba rántotta
sötét és hideg a csillagközi tér
köröttem kietlen bolygó-korongok
lelketlen testem hozzájuk hazatér
holdjukként én is agyatlan bolyongok
(3)
kint nagy pelyhekben hull a hó
a táj oly nyugalmas békés
végre megnyugodni volna jó
fehér lepel sebeimre tépés
ahogy átüt a fehéren föld feketéje
úgy izzik át szívemen a kötés
piroslik a dobbanás ütemére
gyorsan megalvad s már feketés
2023. január
6 hozzászólás
Nagyon tragikus, megrázó, lemondó és szomorú vers. Emeljed fel a fejed! Ne az érzéseidre, hanem az eszedre hallgass! Béke van, nem kell óvóhelyre mennünk, ha megszólal a sziréna hangja, van mit enni, inni, van családod. Volt egy szerelem, amit a másik fél nem viszonozott. Ennyi történt és ez talán már mindenkivel megesett. Fáj, de elmúlik egyszer. Minél nyitottabb vagy a világra, annál hamarabb. Én még csak 27 éves voltam, mikor két gyönyörű kisgyermekkel magamra maradtam, mert a férjem megcsalt, majd elhagyott bennünket. Borzalmas volt, de felneveltem őket és élünk mindannyian nélküle is. Ma már nem kellene nekem, akkor kellett volna, hogy együtt neveljük fel a kislányunk és a kisfiunk. Szerettem őt és a felesége voltam, a gyerekek és a szüleim is szerették, mégis elhagyott bennünket. Nehéz volt, de elmúlt. Egyszer minden elmúlik, mi magunk is elmegyünk és véget ér a bánat, szomorúság, de az öröm és a boldogság is.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Köszönöm a vigasztaló szavakat. Igazad van, ha külső körülményekhez hasonlítjuk, valóban nem olyan tragikus az egész, ami velem történt. Más ember – például a tied – vagy az emberiség bajaihoz hasonlítva nyilván bagatell. Kicsit el is szégyellem magam ilyenkor. És mindezt be is látom, most már, hogy hátra léptem kettőt, de abban a pillanatban, amikor benne van az ember, képtelen hátra lépni, képtelen objektíven, a maga arányaiban szemlélni a dolgokat, csak a saját baját látja, ami akkor a legnagyobbnak és elviselhetetlennek tűnik. /A temetőben is számtalan halott van, rengeteg fájdalom, de ha elmész oda, csak a saját szeretteidet siratod./ – De aztán akárhogyan is, csak elviseli az ember, mert mást nem tehet.
Szeretettel:
Dona
Kedves Dona!
“kint nagy pelyhekben hull a hó
a táj oly nyugalmas békés
végre megnyugodni volna jó”
Igen,jó volna megnyugodni,de mindig azok a körülmények
amelyekben vagyunk határozzák meg cselekedeteinket.
Ezért egy kívülálló segíthet tanáccsal,de mivel kívülálló,nem képes
átélni külnösen a nagyon megrázó dolgokat.
Azok ránk várnak,azokat nekünk kell megoldani!
Jól teszed,hogy kiírod magadból az elszenvedett sérelmeket,
így majd lassan,lassan de begyógyulnak a sebek!
A befejezés nagyon megrázó:
“ahogy átüt a fehéren föld feketéje
úgy izzik át szívemen a kötés
piroslik a dobbanás ütemére
gyorsan megalvad s már feketés”
A legjobbakat!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor!
Mindenben tökéletesen igazad van: “mindig azok a körülmények
amelyekben vagyunk határozzák meg cselekedeteinket.” – most már utólag nyilván könnyebb, de ott, akkor borzasztó volt.
és “Ezért egy kívülálló segíthet tanáccsal,de mivel kívülálló,nem képes
átélni külnösen a nagyon megrázó dolgokat.
Azok ránk várnak,azokat nekünk kell megoldani!” Pontosan. Mindenki csak a saját baját tudja igazán átélni, a másik felé részvéttel lehet, de segíteni nem tud.
Ezért, ennek az élménynek hatására kezdtem el verset írni, terápiás céllal, hogy kiírjam, ezáltal eltávolítsam magamtól. Nem vagyok különösebben tehetséges, nem vagyok költő, nem is leszek, nem vágyom ilyen babérokra. csak kiírom magamból azokat az érzéseket, gondolatokat, amik épp bennem vannak. Azt hittem, mihelyt vége lesz, a versírás is szépen elapad, pár hónapot jósoltam neki. Nos, most már több mint egy éve tart, és még jönnek a versek, de hanyatlik a színvonal – úgy látszik, ha nincs bennem nagy feszültség vagy bánat, nem ér új, erős impulzus, akkor nem megy -, úgyhogy valószínűleg nemsokára vége. Addig is köszönöm a jó kívánságokat.
Szeretettel:
Dona
Legyen szép napod!
Drága Dona,
….a leglíraibb és leglélekérintőbb darabod ez az eddigiek közül.
A mai nap túlságosan különleges számodra ahhoz,hogy fájdalmat csomagoljak ezért jókívánságot fogok,Fodor Ákosét.
“Legyen erőd lent hagyni, amit nincs erőd följebb emelni. ”
Szeretettel ölellek:
M.
Drága Napfény!
Nagyon köszönöm a jókívánságot. A Fodor-idézet látszólagos egyszerűségében is nagyon mély, elgondolkodtató, megfogadni való. Igyekszem eszerint élni. /Az a baj, hogy már egyre kevesebbet tudok följebb emelni – legalább is fizikálisan – 🙂 /
Látod: már viccelődni is van erőm, egy év az egy év, sokat javultam.
Köszönettel és szeretettel:
Dona