Késő éjjel járom az utakat,
Nincs célom, de csak ez mi megnyugtat.
Egyedül vagyok, nincs, ki hozzám szóljon,
Így végre nem kell senkinek hazudoznom.
Bár hazugság a smink is, olyan, mintha jól lennék,
Erősnek látnak, pedig elgyengít minden emlék.
Könnyem csordulna, de nem hagyhatom,
Nem moshatja le semmi az álarcom!
Mindenki megnéz, boldognak látnak,
Csak te vagy ki már mindent rám hagy.
Már nem érdekellek, pedig pár napja még szerettél,
Most meg egy napja azt sem tudom, merre mehettél.
Nem tudom, hol lehetsz, mivel töltöd időd…
Miért hülyítesz, ha rám már nem akarsz szánni időt?
Megértem, nem baj, tudom, hogy sok vagyok,
De akkor mondd a szemembe, és zárjuk le, mint a nagyok!
A felelősség elől gyermekként menekülsz,
Ha valami nyomja a válladat, inkább gyorsan leülsz.
Könnyítesz a problémán, anélkül, hogy a szemébe néznél,
Nem így ismertelek meg, nem tudom ilyen mikor lettél…
Azt mondod, sajnálsz, mert miattad szenvedek,
Ezért inkább elhagysz, hátha akkor jobbat keresek.
Megszűnik a teher, bár minden más is, mi jó volt,
De nem számít, így legalább nem kell már bizonyítanod.
"Nem tudsz jönni", szerintem meg eszedben sincs,
Szabad vagy ma, így velem lehetnél most is.
De nem vagy itt, sőt tegnap este se jöttél,
Pedig azt mondtad sietsz, megint jól átvertél…
Ezzel a tetteddel bizonyítottad, amit érzek,
Hogy te már le*arod ezt az egészet.
Vagy az is lehet, hogy megint azt játszod, mint rég,
Hogy elhagyjalak magamtól, ha már érzem, itt a vég.
Már közel jársz a célhoz, lassan összeomlok,
A folyamatos fájdalomba belebolondulok.
Hiányzik minden sebhelyed, minden hibád,
Nem látom a jövőt, balga szívem mégis vakon imád.
Nem értem még mindig, miért ilyen buta,
Azt, hogy már nincs rá szükséged, miért nem tudja?
Én próbálom neki mondani, de ellenáll,
Mindenáron ragaszkodik lelkedhez, bárhogy is fáj.
Néha eszem győz, egy pillanatra felállok a földről,
Majd térdre rogyok újra, szívem tovább gyötör.
Szédülésem folytatódik, de megint megpróbálom,
Jön egy emlék, és magam újra a betonon találom.
Fáj már mindenem kívül-belül,
Nem bírom elviselni, hogy szíved talán másért hevül.
Miért bántasz? Miért nem lehetünk boldogok?
Könnyem csorog. A maszk nélkül, ez már Én vagyok.
Néztem utamon a boldog párokat,
Bár tudnám, miért okozol ekkora fájdalmat…
Boldogok lehetnénk mi is együtt, ahogy terveztük,
Ha nem harcolnál állandóan ellenünk.
Rohan az élet, telnek a napok,
Minden percben nélküled… Üres vagyok.
Meglátjuk, ha közeleg a vég, és lelkeddel elszámolsz,
Bánod-e majd vagy sem, hogy most a könnyű útra támaszkodsz.