18 éves ars poetica

Nem akarok mást, csak élni az életet,
Hisz minden zajlik, a folyó mindig folyik tovább.
Nincs filozófia, nincs ez a kilenc betű,
Csak én vagyok, és az életem.

Kaptam, igen kaptam ajándékot:
Rossz és jó tulajdonságok kavalkádját,
Szüleim megtört tükörképe lettem,
De hű mása magamnak.
Köszönöm nektek, hogy ilyenné tettetek,
Hogy azt kaptam tőletek, ami vagyok.
Megtört tükörkép vagyok,
Mások az álmaim és más cél a társam,
De hű lenni magamhoz mindig és mindenhol – ezt akarom.
Hű lenni az elvekhez, amik bennem élnek,
De sokszor mégis eltűnnék a világ elől,
Hogy mások el ne érjenek.
Mert tisztelni sokan nem tudják a többit,
Átnéznek a testen és gázolnak a szíven,
Szemembe nevetnek, de az igazság tudom, korántsem ez.
De megfelelni ugyan ki tud mindenkinek?
Senki – s köztük én sem, ezt nyíltan beismerem.
De megfelelni másnak nem is akarok,
Mert ha így nem vagyok jó valakinek, azt szívből sajnálom.

Vágyok sokszor messzire,
Egy erdő közepére,
Hol nem zajong e nagyvilág,
Hol szabad és független az élet.
Mert teher sokszor ez az élet,
De megyek mindig, mindig tovább,
mert mért én lennék, aki feladja?!
Erre várhat még a világ!
Gondok, bajok mindig jönnek,
Így volt ez és így marad,
A rossz mellett viszont van sok jó is,
Így hát küzdj mindig, és fel ne add!

Keresem, hogy mi az utam,
De homály fed még minden lépést,
Unszolnak, hogy balra menjek,
De az nekem nem jó, nem szép.
Menjek, menjek,
De jobbra, jobbra!
Mert ott a célom – azt hiszem…
Te mégsem érted ezt a döntést,
Mert mást gondoltál énnekem.
De a célunk, hidd el, közös:
Mert én is csak boldogságot akarok,
S nem csak pénzt és nagy csillogást,
S nem hazug gondolatot!
Énekelni szeretnék
Folyton és mindenhol dalolni,
Mert ez az élet, ez az álmom,
Ez az, amire most is vágyom.
Hát mért nem érted végre már,
Hogy én más vagyok,
Hogy más, más, más!
Értsél meg, mert belőled nőttem,
Te voltál a hű tükör,
Belőled nőttem, mint magból a virág,
Mint anyaméhből az újszülött.
Mindenkiből lesz valami,
Hidd el, az én sorsom is eldől,
De ez az idő még nem most jött el,
mert most még bizonytalanság a jövőm.
Mert tudd meg: mindegy, hogy merre visz,
merre vezet engem az az út,
Hisz ott is csak ilyen leszek,
Néha boldog, néha szomorú.
És ott is fogok élni,
Tenni-venni, félni,
Tapintani, tapasztalni,
Okulni és okosodni.
Én ott is fogok érezni,
Szeretni és tisztelni,
Segíteni és vágyakozni,
De folyton-folyvást csal álmodozni.

Én mégsem akarok mást, csak élni az életet!
Hisz minden zajlik, a folyó mindig folyik tovább.
Nincs filozófia, nincs ez a kilenc betű,
Csak a valóság, a hit és az akarat,
Csak Te vagy és Én – és az életünk!