Most két éve, hogy megismerkedtünk,
Ezen percekben változott meg örökre életünk.
Mindketten elhittük, hogy szép lehet, hisz passzolunk,
Testileg, lelkileg, múltból eredően összetartozunk.
Boldogság ölelt karjaidban, s már tudtam,
Nem mindennapi ember, kit magamnak kifogtam.
Életem legszebb hónapja volt az első,
Bár kétség gyötört: Lehet-e igaz e szépséges belső?
Lassan előbújt mindkettőnkből, mit rejteget,
A zöld szemű-, s a hatalmas zöld szörnyeteg.
Hulk-ká változtál, s szemeim izzottak,
Féltékenységemtől tieid elhomályosultak.
Hiába száz és száz gyönyörű közös emlék,
A hazugságok, s az alkohol mindet elfedték.
Vége lett, de így sem jött újra a boldogság,
Egymás nélkül nem várt ránk más, csak sivárság.
Újra kezdtük hát, bízva, hogy már mindent megtanultunk,
De úgy tűnik, a leckét most sem sikerült elsajátítanunk.
Tévedtünk megint, bárhogy próbáljuk, nem tartozunk össze,
Ha más többé nem is, emlékeink együtt tartanak örökre.