34b. SZONETTKOSZORÚ – Gyerekeknek

KISMACSKA ISKOLA (egér-sors)

Ahogy a kismacskák megszületnek
cicamamák kezdik őket nevelni.
Maca-cica a macska-anya, egyik
nap kisurrant az udvarra csendesen.

Ott lenn a nagykéménynél figyeli,
hol az egér lyuka; majd nemsokára
egérrel a szájában jön haza.
Kismacskája csodálkozva figyeli

– az egereket ő még nem ismeri –
macska-mama földre leteszi eléje,
mire ijedve szaladgál a kisegér,

de (sajna') menekülni nem tud már.
Maca-mama cicájának mutatja,
hogy pofoznak egeret kismanccsal.

2.
Hogy pofoznak egeret kismanccsal
játékosan, jobbról meg balról is.
Fogoly-egeret mindketten figyelik,
érdeklődve ámul-bámul kiscica,

majd az egeret menekülni engedik,
de vigyázzák, elfutni nem hagyják,
örül a kismacska ugrik egy nagyot,
hogy ilyen játék hullott az ölébe…

Megijedt, mozdulni se bír az egér,
– ha kegyelmet kér – el nem engedik,
a játéknak úgyis az lelsz avége:

hóhérjai kegyetlenül kivégzik, (mert)
egér macskának étele – játéka, (de az)
egérnek nem játék, hanem végzete.

3. HANGYÁK
Az egérnek végzete, nem játéka.
Faágon madár röpdös, hangyát-legyet
kapdos, az élete énekelve
telik el, amikor már jóllakott.

Fák törzsén hangyák másznak, rájuk sokan
vadásznak. – Nem könnyű életük, ott van
a rend mindenkor a nagy hangyabolyban.
akár csak a méheknél, fegyelem van,

egyikük sem henyél. Egész nap mindig
sürögnek-forognak, nagy bogarakkal,
és egyéb ételekkel cipekednek.

Katonásan menetelnek; télire
gyűjtik az élelmet. A szorgalmas
hangyáknak így telik el élete.

4. MÉHEK
Szorgos hangyák élete így telik.
Nézem a röpködő méhecskéket,
dolgoznak egész nap serénykedve,
nekik se könnyebb az élet, de teszik

dolgukat, amit természet rótt rájuk,
az egyik virágról a másikra
röpülnek, de mégsem panaszkodnak,
telve virágporral, visszaszállnak

kaptárba, onnan megint a határba.
Minden méhkasban egyetlen csupán
a királynő, ’kit a szolgahada

körül rajongja. De ők már megszokták.
Mit tehetnének? Csak teszik dolgukat.
Nekik ezt szánta az Örök Természet!

5. GYÍKOCSKA
Az Örök Természet nekik ezt szánta.
Ülök a nagy cseresznyefa alatt
csöndben hallgatom a madarakat.
Szagolom a rózsa bűvös illatát,

nézem az Égen a futófelleget…
Súlyok vállamon, de cipelem, amit
mond a Természet. Élet nekem szánta,
Egek Ura adja hozzá az erőt!

Forró kövön zöld gyíkocska napozva
hangyát-legyet kapdos, éli csendes
életét, szemét sietve mozgatva.

Kövön ül, de mégsem pihen, közben
izeg-mozog és körbe les, hiszen
rövid élete, azt vigyázza féltve.

6. HÓVIHARBAN
Rövid élete, azt vigyázza féltve.
Éj leple alatt hóvihar közeleg,
szél görgeti a színes leveleket,
sem embert, se állatot nem kímél…

sűrűn hulló havazástól futnom kell…
elfáradtam, szeretne görnyedt testem
pihenni, (de) nincs hová letenni fejem.
Én Istenem, segíts… Mi lesz velem?

Erdő mélyén mindenütt néma a csend,
sötét tájon hóvihar már csendesült,
harkály-doktor kopog a fán odafenn.

Fákról a színes levelek lehulltak,
hideg szél fúj, madarak is fáznak,
körülöttem hó borítja a tájat.

7. HULL A HÓ
Körülöttem hó borítja a tájat,
hideg van, hull a hó nagy pelyhekben,
felöltözve meleg sállal, kesztyűvel…
Be jó a gyerekeknek, nagykabátban

örülnek, mert nagy hó lesz, majd lehet
hógolyózni, hóembereket gyúrni!
Előveszik szánkókat, alig várják,
hogy a nagy hegyoldalra menjenek.

Szánkót húzva szuszognak, örömükben
nevetnek, ha felérnek hegytetőre
szuszogva, nehezen a szánra ülve

sikongnak; mindenhol a nagy lejtőn
gyerekekkel megrakodva fut a
szánkó! Be jó! Mindig essen a hó!

8. HÓEMBER
De jó! Mindig essen hó! Fut a szánkó!
Lenn a téren nagy munkába sok gyerek
összegyűjtve lapátokkal belekezd
nehezen görgetni nagy hólabdákat.

A tér közepére hordják halomba
a havat, ha megnő egy méterre, fej
növekszik tetejére. Répából lesz
orra, szénből a két szeme, a szája

rajzolva, kezet-lábat formáznak,
kalapot hoz Juliska és Pistike
vesszőből tesz kezébe virgácsot.

Örülnek, ha elkészül a hóember,
a gyerekek nevetnek, ugrándozva
és táncolva bámulják körbeállják.

9. VÁROM A TAVASZT
A gyerekek táncolva körbeállják.
Álmos délutánoknak vége szakad,
egész napi világosság ránk fér már,
és vége lehet az orrfújásoknak.

Márciusban hosszabbak a nappalok,
amikor már (remélhető) nem lesz fagy,
tudom, mindenki várja a szép tavaszt,
amikor zöldell az erdő és határ…

Várom én is a szép tavasz jöttét, mert
azt elhiheti mindenki, hogy úgy lesz!
Szeretem, mert évszaknak a legszebb!

Tengerentúlról a gólyák visszatérnek…
Remélve azok is hazatalálnak, kik
kényszerűen munkáért hazát cseréltek.
*Csak toldás: örvendjünk, mert már
éled a természet, zeng a madárdal.

10. HÚSVÉTI KÖSZÖNTŐT KÖSZÖNŐ
Zeng a madárdal, éled a természet,
Kicsi nyuszi megérkezett, egy másik
nyuszit küldök Neked. A Te nyuszid
hozott jó hideget és megöntözött

szagos vízzel, szép hímes tojást kapott,
meg egy vödör édes-vörös-borocskát.
Azon nyomban félrebillent sapkája,
ő mégis jó képet vágott hozzája.

Most megköszönöm a köszöntésed
és néked egy üzenetet küldök,
s abban azt kérem, hogy minden évben

írjál nékem húsvétkor szép verseket,
kellemes ünnepet kívánok, ezért
Téged szép lányok ölelgessenek!

11. HARANGOZNAK
Téged szép lányok ölelgessenek!
Nagyharangnak mélyen szóló hangja
szent karácsony éjjelén buzdítja a
hívő népet misére, imádkozni sietnek

szállingózó hóesésben hóborított
fehér tájon ünneplőbe öltözve
együtt örülnek gyerekek, felnőttek.
Meleg csizmák alatt ropog a hó,

szánkó cseng, a templom szentéjében
feldíszített karácsonyfa ragyogó
gyertyafényben fogadja a tömeget.

Gyermekek kórusa csengő hangjával
mélyen zeng az orgona, s a dallamok
szállnak Ég felé, föl, a magasba.

12. MIKULÁSVÁRÁS szonett
Dallamok szállnak fel, az Ég felé…
Örülnek a gyerekek, hótakaró
borítja a hegyeket. kabátomat
felöltöm, de a sapkám elveszett…

Hol lehet? A bakancsom se találom.
Töröm a fejem: most korcsolyázni hogy
menjek? Fehércsoda fogadott ott
kint a teraszon lógnak a jégcsapok,

lefagytak az ereszen. Fiúk-lányok
csodálják a tájat, hógolyóznak,
a jégen csúszkálnak és korcsolyáznak,

majd az udvaron hóembert csinálnak.
Fehérbe öltözött a táj, holnap jön
a Mikulás, szánkón hozza csomagját!

13. MIKULÁS
A Mikulás, szánkón hozza csomagját.
Itt a tél, de hideg van odaki’,
fákon zúzmara, mit mesél az erdő?
Ürülnek a gyerekek, havat várják,

a hideget. Kinéznek az ablakon –
ó mily’ csillogó, ha pelyhekben hull
a hó, öröm, lesz belőle hógolyó.
Ott sétál kint nagyapó? Nem nagyapó,

hanem a Mikulás, vagy Télapó?
Csengő szánon érkezik, rénszarvas
húzza, jól megrakva minden jóval:

cukorkával, dióval a zsákban mézes
süti, csoki van. Körbejár Mikulás
azt figyeli, hol élnek a gyerekek?

14
Azt figyeli, hol élnek a gyerekek
tiszták-e a csizmák? Itt meg amott
az ablakba’ ki van rakva sok csizma.
Hóapó lefékezi a szánkóját, s a

sok csizmát megpakolják. Bent a meleg
szobába’ alszik Jancsi és Juliska.
minden jóval telve a sok csizma
cukorral, mogyoróval reggelre;

meg bojtos sipka, sál és kiskabát,
aranyozott virgács. Megígérik, hogy
jók lesznek, csomagokat kibonthatják,

szót fogadnak papának és anyának,
jövőre is ünnepelni akarják
kedves Mikulás-bácsi névnapját.

15. Mesterszonett

Ahogy a kismacskák megszületnek
Hogy pofoznak egeret kismanccsal
Az egérnek végzete, nem játéka.
Szorgos hangyák élete így telik.

Az Örök Természet nekik ezt szánta.
Rövid élete, azt vigyázza féltve.
körülöttem hó borítja a tájat,
De jó! Mindig essen hó! Fut a szánkó!

A gyerekek táncolva körbeállják.
Zeng a madárdal, éled a természet,
Téged szép lányok ölelgessenek!

Dallamok szállnak fel, az Ég felé…
A Mikulás, szánkón hozza csomagját.
ünneplik a Mikulás névnapját.**

* Reménykedjünk, hogy velük együtt azok is hazatalálnak,
akik most kényszerűen más országokban keresik a kenyerüket.
Azok is, kik munkáért hazát cseréltek (mert)
zeng a madárdal, éled a természet…

**
Megjegyzés: Annyiban rendhagyó a mesterszonett, hogy a legutolsó soraként nem a 14. vers első sorát, hanem az utolsót választottam, élve költői szabadságommal.

.**-**.