Mint a távoli Holdon, a
messzi, homályos helyek
Annyire látszik már
csak rajtam,
az arcomon, hogy
Volt idő, mikor nem voltam
Boldog.
Nem bántam meg semmit,
mit akkor tettem
De rá kellett jönnöm:
Nem ér semmit az életem,
Nem tudom, hová visz az út,
melyre léptem.
Azóta minden változott
Egy angyal jött hozzám
Ember, -nő bőrbe bújva
hogy emlékeztessen, és
megtanítson Szeretni újra.
Kezét el nem engedem
Arcát csak simogatom
Szívem a kezébe adtam
Lelkem az övével egybeforr,
Rájövök, s érzem:
ez így van jól.
Nem vagyok már egyedül,
nem félek a sötéttől,
Hisz van kihez bújnom,
Van, ki átkaroljon,
Van, aki magához húzzon.
Tudom, Ő mellettem van, a
Legnagyobb bajban is
Csak erre van szükségem,
Mondja valaki, hogy:
"Szeretlek kedvesem"
A Világ összes baja,
Gondja bánata, így
Csak porszem az
én számomra, mert
Tudom: Egy angyal, egy nő
Egy csodás asszony az
Aki engem féltve őriz
és Szeret-Szeret a Végtelenségig.
6 hozzászólás
Végtelen szerelem…hmmm, van olyan? Biztosan van 🙂 Jó lett a versed!
Hú Zsolti! Ez a vers, nem semmi!Kívánom, ez az angyali kéz, örökre simítsa homlokod, és végtelen őszinte szerelem az, mi rátok talált!Így legyen!
Ölellek:Barátnéd
Köszönöm a figyelmet Kedves Írótársaim!
Nagyon fáradt vagyok, nem tudok többet írni, bocsánat!
Majd holnap!
Üdv,
Zsolt
Nagyon szép vers Zsolt! Igy elalvás előtt igazán jó volt utoljára ezt olvasnom, köszönöm:)
Nincs mit Kedves Sleepwell! Öröm volt olvasni hsz-edet!
Szia Zsolt!
Megérintett őszinte sorai versednek s vágyakozásra késztetett bár én is érezhetnék így ahogy te.
Nagyon szép!!! 🙂