Szilaj viharoknak szerelmese vagyok,
s izzó szemmel lesem a végtelen eget,
jönnek-e messziről dübörgő ciklonok,
palackból szabadult, tébolyodott szelek.
Mikor feltűnnek végre a horizonton,
és a hőség hátán villámok cikáznak,
én, a bolond lány, hajamat kibontom,
s részese leszek e fékeveszett táncnak,
hogy feketék dőlnek az égről a földre,
és ordít az út, a folyók és a hegyek,
száz tajték fut a világon körbe-körbe,
míg én, a bolond lány is viharrá leszek.
Jégesőt könnyezek, hogy hűljön a vérem,
és a sárba dobálom zivatar-ruhám,
majd elrejtőzöm a felhők tetejében,
hogy ez a bolond világ ne találjon rám.
10 hozzászólás
igazi Netelka-vers…
lehet jönni tanulni ritmust, rímeket.
Köszönöm, SN 🙂
Jujj de tetszett, főként az utolsó két verszak, ahol magadévá tetedd a vihar elmeit, ha lehet így mondani.
szeretettel:Anna
Kedves Anna, nagyon köszönöm, örülök, hogy tetszett 🙂
Irigykedem. Nagyon jó:) Mást nem is akarok írni:) Igazán tetszett.
Gratulálok!!
Üdv: Dalilácska
Köszönöm szépen 🙂
Valóban szilaj, dübörgő ritmusok, rimek, cikázó, tajtékozó költöi képek. Szép, nagyon szép a vers és jó az, hogy ebben a fékevesztett táncoló világban, notorius szépséggel verssé tudod gyurni, a bolond világ balladáját. Újból gratulálok. Munkácsy
Nagyon köszönöm, kedves Munkácsy 🙂
Szia!
nagyon tetszik ez a vers, úgy elkapja a lényeget, kicsit magamra találok benne – és élvezet volt olvasni, szépek a képeid, tetszik a felépítés és a szerkesztés is!!
Köszönöm, virág 🙂 Én is örömömet leltem a verseidben 🙂