Elszálltak a szavak,
most nyújtózik a csend…
Hangulat imbolyog,
lent kuksol, nagyon lent.
Tévelygő akarat
tétován álldogál,
fekete némaság
hollója szálldogál.
Csüggedten vergődik
gúzsba kötött lélek,
hallgatás átjárja
bénítón, mint méreg.
Várja, hogy oldódjon
béklyója a csendnek,
jöjjön el hatalma
az áhított rendnek.
10 hozzászólás
Kedves Judit!
Nagyon szép vers, szinte tapintható a csend.
Barátsággal panka!
Kedves Panka, köszönöm!
Szeretettel, Judit
Az áhított csendnek van igazi varázsa.
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta, a csendnek varázsa van…
Köszönöm!
Szeretettel, Judit
Kedves Judit!
Ez a csend nagyon nehéz, a fekete szín és a holló mélyre viszi. Nagyon kifejezőek a képeid. Ez az a csend, amire sosem vágyunk…
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs, igazad van.
Ez az a csend, amire sosem vágyom…
Köszönöm, Judit
Nagyon szép, hangulatos vers, az első versszak utolsó sorát viszont lerövidíteném ilyesmire: "itt kuksol lent", emellett pedig a 2. sor "most" szavát elhagynám.
Kedves Csaba!
A szótagszám miatt lett ilyen.
Köszönöm, Judit
Jó kis elmélkedés!
Gratula!
Barátsággal:Zsolt
Van, hogy nagyon bántó tud lenni a csend…
Köszönöm Zsolt!