A csend hídján járok,
mögöttem emlékek,
előttem, álmok.
Hajnal fénye vár még,
nem sötét ború,
Mosolyokból kötött
Életkoszorú.
Mérhetetlen egészen át,
figyelem suttogó
éltem csillagát.
Szólít, vagy csak képzelem?
Ki mondja meg?
Nyugtalanság markolja
fáradt lelkemet.
A csend hídján járok,
lábam alatt sebes folyó
mossa mindkét partot.
Nem félek, erős kezed
megtart, Istenem.
S ha majd elengedem,
a Te akaratod legyen!
4 hozzászólás
Kedves Juli!
Szép, finoman fogalmazott versed megragadott, különösen "Mérhetetlen egészen át,
figyelem suttogó éltem csillagát" része fogott meg és a befejezése.
Már más versedet is olvastam. Tehetséges vagy, írjál sokat.
Szeretettel: Kata
Kedves Juli!
Szinte érzem a gondolataidat. Hányszor jönnek az embernek olyan gondolatai, de jó is volna elengedni mindent. De ugyanúgy, talán már ezerszer is megköszöntem az Istennek, hogy olyankor mindig nyujtott felém valaki egy segitő kezet, amibe belkapaszkodhattam, néha csak egy pillanatra is, de segitett. Még talaán egy óra hosszája sincs, hogy az a te kezed volt, az a pár bátoritó szó amit írtál. Mindannyiunknak szüksége van néha egy kézre, és azt isten azért küldi nekünk, hogy fogjuk meg, mert az azt a nagy bünt senkinek sem szabad elkövetni, a segitő kezet visszautasitja.
Egy-két hónapja, hogy itt a ÍróklubbanA segitő kéz c. alatt erröl irtam egy versben.
Fogd és szorits meg a feléd nyujtott kezet, és önként sohasem engedd el.
üdv Toni
Kedves Juli!
"A csend hídján járok" szép kép, olyan lábujj hegyen járó éppen érintő érzetet ad.
Szeretettel.Selanne
Kedves Juli!
Szép hitvallás,nagyon szép vers , -"mosolyokból kötött életkoszorú"-kívánom történjen ez veled.Azt a kezet meg addig is fogjad jó szorosan!
Szeretettel:hova