Majd egyszer lehúnyom a szemem
és fényes útra térek
hol nem lesz a térnek
láthatóan vége
és az égre szórt csillagokon,
mint szabadon lépdelő lélek,
már nem létezem.
De élek.
Majd egyszer arra szállok,
ahol az álmok születnek
és nem csordulnak a
könnyek bíborába
fájdalmas kígyómérgek.
Nem kiáltok utánad, hogy várj!
hogy ne hagyj el,
mert nekem csak a
barátságod kell,
hogy élhessek,
hogy éljek,
mint rég elhangzott nevetés,
mint az őszí vetés,
ami tavasszal sarjad,
és kincset ígér a holnapnak.
Nem könyörgök,
hogy még egy esélyt kapjak,
mert mindenűtt ott leszek
ahol a napok virradnak,
ahol ereje van a napnak,
ahol sugárban füdik az erdő
és gleccserek alatt suvadnak a hegyek.
Ott leszek, mint csepp eső,
lebegő harmat,
mint szállongó virágpor,
mint nyári zápor után tükrös pocsolya,
mint múló napok alkonya
és hajamba fényesül a hold és az ég
és ha még akkor sem kell a barátságom,
akkor rátok rogy az átkom,
mint földcsuszamlás,
mint rengő tenger szökőárja,
lerombolni, törni vágyva
mindent ami ép, mindent ami szép,
mert akkor sem megyek egyedül a
világűr sötét peremén,
mert nélkületek,
barátok nélkül félek én
még meghalni is.
*
Talán mindnyájuk lelkében van egy démon
aki mást akar, aki lázad, aki nem fogadja el
amit ránkszab a sors, néha kedves,
de legtöbbszor morc,
tíz körömmel kapaszkodik belém
mert ő is fél egyedül
akárcsak én.
5 hozzászólás
Kedves Fefo!
Nagyon szép vers, tetszik.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm. Mindig serkentenek, a rövid, de kedves, szeretetteljes vélemények.
A tiéd is olyan, mint egy simogatás
ölel: fefo
szia fefo!
érdekes, kalandozó vers!
az elején szomorúság, keserűség
csordul ki szavaidból. vágyakozó
képek sora és kéréssé formált
halk sóhajok törnek fel a sorokból.
azután az utolsó strófában, mintha
lemondás és icipici fenyegetés
bújkálna.
az ember elgondolkodik: akkor
most ki is a démon?
1. a vágyodás mögött megbújó
kétségek
2. esetleg Te magad, amiért
mind lemondtak rólad…
szeretettel
leslie
Köszönöm Leslie ! Kitűnő meglátásaid vannak. Azt hiszem túl gyorsan fejeztem be. Talán világossá kellett vona tennem, hogy -szerintem- mindnyájunkban megbújik néha egy- vagy akár több Démon is, aki mást akar, másképpen mint mi magunk, aki piszkál, ösztönöz és veszekszik velünk. A fenyegetés sem icipici. ez a Démond valóságosan is elképzeli a kitervelt bosszúját. Ezért kell féken tartani őt. Bár az egész csak a képzelet szüleménye, mint az is, amit most írtam. De nagyon jólesett a véleményed. Köszönöm. : fefo
Szia fefo!
Nekem a versed azt árulta el, hogy a barátságnak számodra mindent elsörő ereje van…
A versed olyan nagyon olvastatta magát, hogy végül háromszor olvastam el, mindig másra figyelve… s egyre jobban tetszett.
A “már nem létezem, de élek” fantasztikus!
Örülök, hogy olvashattam!
Gyömbér