A taknyos kövek tövében,
a zavaros Dunához közel,
az ember leülhet szépen,
nézni, hogy mi úszik el…
minél tovább és közelebbről
bámulom, annál idegenebb
a saját tenyerem. A kezemtől
támadt zavarodottság
sodorhat dohányt és dinnyehéjat.
Oly mindegy. Hallgatok.
Lemállik minden érzés és gondolat;
lám, külön csónakban hányódunk. Fura.
Ilyen puritán télben sehogy sem mutat
a part menti virágok sora.
Múlt, jelen, s jövő… nagy szavak.
Elrontanák az amúgy is felkavarodott
apró kis világot, ha játszanak.
Sodródom. Nem jó, nem rossz,
csupán egyedül így igaz.
Másról akartam verset írni most,
csak a tan folyam… mind ig az…
3 hozzászólás
Nagyon kifejező, és szinte "sodor" a ritmus. Kellemes olvasni ezt a költeményt… akkor is, ha nem vidám.
Közben itt "motoszkál" a fejemben József Attila "A Dunánál" című verse…
Gratulálok, lowcallbus!
M. W.
Remélem nem haragszol, ha én nem gratulálok.
Ha érdekel, levélben le is írom, hogy miért (nem hiszem, hogy véleményemnek itt lenne a helye.)
Mindenesetre jó tudni, hogy írtál.
anna
Misi, csak jelzem, hogy továbbra is nagyon sokra értékelem a verseidet. Ez is olyan, amihez kevesek a szavaim.
Baráti öleléssel: aquarius