A festmény

Ott állt a szobában,
és a képet nézte.
Szemében színek idézte,
különös hangulat fénye.

A festmény tájkép,
látóhatár mögé
vesző ösvény,
zöld mezőn öreg kút.

Ijedten cikázó szél
falevél sodró,
emberarcú szikla
hűs, vízbe omló.

A lány bőrén érezte
a simogató szellőt,
lehajló virágokat borító
sötét palástot.

Az est sűrű árnyéka
takarója alá
vont rég mondott
szavakat.

Roskatag kalyibákon,
foszló zsindelytetők
meredeztek,
mint fogak.

Átjáró nyílt, tétován lépett,
az ösvényt járta.
és a táj a végén,
otthonosan magába zárta.