A festő (műanyag)

Füst és kávészag mered a lyukban.
Két négyzeten át beköp a napsugár.
Grafitvázlatok lógnak magukban.
Sarokba roskad a kék papírkosár.

Egy csupasz drótról lóg még le a fény,
alatta állvány, tű, vászon és szinek,
beszáradt ecset a szoba kövén,
fél karaj kenyér – nem kellett senkinek.

A festő meghalt; tegnap és nem itt.
Mindent lefestett, hét napja mondta már.
Sarokba vágott, gyűrött rajzait
nyalja a nyárból becsöppent félhomály

A festő meghalt, minden szemet huny,
elvégeztetett… borzasztó könnyedén.
Állvány és vászon, halk testamentum;
egy csupasz drótról hintázik itt a fény

Állvány és vászon, meghalt a festő.
A megtörettetés fehér és szögletes;
fél karaj kenyér, szoptatós színes nő,
kólásüvegbe visszahányt tökleves,

sárga földrengés, lánctalpú veréb,
villanyszerelő rúzzsal összekenve,
füstjel, szeméthegy, Máté huszonnégy
műanyagváros százpanelnyi csendje

s egy halott festő testamentuma,
állvány és vászon és fecskendő csövén
megszáradt hitet teremtő atya
egy csupasz drótról hintázik itt a fény