A gyöngyhalász álma

Mottó:
„Hinni kell az álmainkban még akkor is,
ha lehetetlenül nagynak tűnnek!
És akkor megvalósulnak.”
Péter Szabó Szilvia (NOX)

„ A gyöngyhalász álma”

Áll a tengerparton az öreg gyöngyhalász, már álmodni sem mer,
Ó mily végtelen nagy, mély és kegyetlen a tenger.
Csónakja is öreg már, megkopott, immár cölöphöz kötve,
Fiatalon bezzeg dacolt a vad tengerrel, s vihar hiába tört rá süvöltve.

Szeretne még egyszer utoljára lemerülni, le a zöldes mélybe,
Hogy a gyöngykagyló, kínban született könnyét most magának kérje.
Bármely árat szab is érte a tenger, azt mind megadná érte,
Ó, bár csakúgy, hogy a kezébe fogva a szívére szorítva, csak nézze!

Keblére ölelve csak egyszer érezhesse át, rátalált egy igazgyöngyre.
Ahogy a kagylóba került homokszemből gyöngy lett, neki hull most a könnye,
Hisz’ ezután már öreg szíve soha többé nem szállhat le a mélybe,
Lelke, hogy így utoljára felhevült, az sem számít, hogy már mindennek vége.

Eddig mind’ másnak merült le a kagylóknak tisztán fehéren fénylő gyöngyéért,
Ó, ha most az egyszer, utoljára rátalálna az igazgyöngyre, önmagáért.
Csendes most a Tenger, halkan szelíden csobbanva Álomfény csillan ezernyi fodrán,
Ahogy áll a halász, csillogó hűs cseppeket hagy hívogatón meztelen lábán.

Gyorsan eltelt vele mindaz,’mit adott eddig számára az élet,
Önmagában áll, s társtalan szíve újra meg újra kérdi, élete miért így érjen véget?
Nem bánná azt sem, ha a tenger mélye, szívét most örökre befogadná!
Gyönyörűség volna, ha egy örökreszóló, végső ölelésért az életét is odaadhatná.

Igazgyöngyért cserébe adni egész lelkét, ha ezt megadná neki a végzet,
Ím itt az idő… az alkonyi nap vérszínű bíbor melegénél érni véget!