A Gyönyör Mezején
Vágyak, mindig csak vágyak,
Miért van, hogy örökké vágylak?
Mindig te kellesz, a hófehér tested,
Ami ha átölelsz, körülvesz engem!
Szeretnék eltűnni, ölelő karodban,
Mint Neptunusz, a hófehér habokban!
Soha előjönni, többé nem akarnék,
Karjaid között, szívesen meghalnék!
Vágyaim erdejét, szívesen mutatnám,
Tüzes szenvedélyem, veled megosztanám!
Mindig veled lennék, örömöt adnék,
Hisz tőled, az örömért, örömöt kapnék!
Mily jó lenne, örökké veled,
Boldogságot adnék, mindig csak neked!
Arcodon látnám, a boldogság fényét,
Csillogó szemeddel, az örömöt kérnéd!
Vágyaink végre, ha egymásra találnak,
Megszűnünk létezni, ennek a világnak!
Ott vagyunk már akkor, a gyönyör mezején,
Nem akarunk semmit, csak ott legyünk örökké!
3 hozzászólás
Ne haragudj meg őszinteségemért, de túl sok benne a ragrím. Próbálj meg egyedibb szószerkezeteket, szókapcsolatokat alkotni, s ha a rímek nem úgy jönnek ki a végén, akkor nyugodtan bontsd a formát. Olvass sokat másoktól, hogy szókincsed bővülhessen. Sok sikert a következő versekhez!
Köszönöm! Tudod én most bontogatom a szárnyaimat! Ezért örülök a kritikádnak!
Minden versed nagyon tetszik, mély gondolatok, és igazán nagyon szeretem őket.
🙂