Kiálltam a vihart.
– gondolnád mily Hős!
de csak törött árbóc és vitorla.
Harcoltam a tenger minden vadával,
Testem sebbel teli, karom melegség nélküli,
– gondolnád mily Hős!
de csak törött árbóc és vitorla.
Dacoltam az egek morajával,
A menekülés után lelkem mégis a pokolba vágy.
– gondolnád mily Hős!
de csak törött árbóc és vitorla.
Csillagokat kerestem a vészjósló égen,
s szorítottam szívem: Nem adom!
– gondolnád mily Hős!
de csak törött árbóc és vitorla.
Eltűrtem a nappal éjszakába szökését,
a mosolyok könnyé vénülését,
– gondolnád mily Hős!
de csak törött árbóc és vitorla.
Gondolhatnád mily hős!
De egyedül hánykolódni hontalan tengeren,
a túlélésért túl nagy ár a gyötrelem.
2 hozzászólás
nagyon szép vers!
Jó, főleg az utolsó két sorod. De szerintem, hogy ennyiszer visszatér a:
– gondolnád mily Hős!
de csak törött árbóc és vitorla.
kicsit unalmassá teszi.