Nem múltál ki, sőt egyre erősebben világítod át balga életem!
Szeretnék köszönetet mondani minden jóságodért,
Hogy megmutattad, mi a szeretet, s mi kell énnekem!
Megtaláltuk a közöset egymásban, s hálás vagyok még oly sok mindenért.
Szemembe nézel, a heverőn ülsz, meggyötörtség és kedvesség játéka szemedben.
Tévedés, ennyit szólsz, te soha nem mész ki, nem is tudsz, nincs okom félnem!
Mindig éltél, s fogsz is, mert a halál átverés, nincs az, csak a hitetlen szívekben!
Befűtöd a kályhát, étellel kínálsz, minden rólad szól, minek hát mesélnem!
Tudsz mindent, és mi együtt maradunk a szeretet e langyos kemencéjében,
Emlékeink, törekvéseink, s a legtisztább jellemek jelenlétében.
Te beszélsz, én hallgatok, mindez annyira idilli,
Újra létezel, megint velem, mindent ki fogunk bírni!
De akkor felriadok, jaj álmodtam! Hol vagy? A kezed keresem!
Miért fordítod el arcod, melynek ragyogását úgy szeretem?
Tehát mégis igaz, meghaltál, s ekkor a fülem valamit megneszel:
Csupán hajnali zajok! Kérdezném, mi ez? A halott nem felel!
Így van ez több, mint hat éve. Élsz, ez biztos, mégsem vagy velem!
Szükségem volna rád, bár nem lennél rám büszke, eddig nem értem el semmit!
Egy értéktelen senki vagyok! Miért vetted el tőlem, Istenem?
Add vissza! Ő hozzám tartozik és én Őhozzá! Őt nem pótolja senki!
Hiszek az álmokban, mert valamiben föltétlen hinni kell,
A hit nélküli száraz kórónál, fonnyadt gyümölcsnél többre úgyse lel!
Találkozni fogunk, addig is vigyázz rám, már beköltöztél a lelkembe:
Egy esetlen, megbízhatatlan, de szerető gyermekbe!
Bántottalak én, tudom, elég sokat,
Mert még nem ismertem fel a fogalmakat.
Nem tudtam, mi a veszteség, úsztam a jólétben, mégis megfulladtam!
Hogy tegyem jóvá hibáim, hogy viszonozzak mindent? Keveset nyújtottam!
Ennél többet érdemeltél! Mondd, így is velem leszel?
Ugye élsz, és elkísérsz utamon? Mondd azt, hogy csak a halott nem felel!
6 hozzászólás
Lelki tusád jól jelképezi, mit érzünk, ha valaki hozzátartozonk meghal. Ezt sikerült szépen összefoglalnod. Gratulálok hozzá!
Barátsággal Panka!
Szia dpanka!
Nagyon szépen köszönöm a hozzászólást!
Valóban mind a mai napig nehéz feldolgoznom a halál tényét.
Kedves Tamás!
Amikor arra a részre jutottam, h sóvárogsz nagyon utána, vissza akarod kapni, csak simán arra gondoltam, h egy olyan jelenet, melyben a másik fél már nem szereti a másikat. De a vége – az csattant! Tök jól megírt történet! Gratula!
Üdvicsek!
Szia Nairi!
Még a mai napig bánt a bűntudat, hogy úgy halt meg, hogy el sem tudtam tőle rendesen búcsúzni.
Igen, én is hibáztatom magam, mint sok ember, hogy amíg élt, nem becsültem meg eléggé, és nem úgy bántam vele, ahogy megérdemelte volna.
Arra már rájöttem, csak a halál, a másik ember hiánya mutatja meg, mennyire szerettük a másikat.
Nagyon szerettük egymást, és mint nagyszülő-unoka kapcsolat sokkal erősebb volt, mit a saját szüleimmel.
A szeretteink halála az a tény, amit soha többé nem szeretnék átélni és nem is kívánok senkinek.
sajnos ez elkerülhetetlen, mégis az vigasztal, hogy legalább a szívünkben megmaradnak a halottak, ha nem felejtjük el őket.
Köszi, hogy írtál, olyan jól estek szavaid.
Üdv.:Tamás
Kedves Tamás!
A hozzátartozók hiánya nagy űrt hagy bennünk,
pláne ha közeli és szerettük is…
Ez nagyon szépen átjött írásodon,
ám látom akkor még nem foglalkoztál a szótagszámokkal..))))
Hatalmas a fejlődésed a mostani állapotot, ha nézem! Gratulálok!
Üdv: sólyomlány
Kedves Csilla!
Köszönöm, hogy olvastál, egyet értek a szavaiddal.
Nem figyeltem nagyon a versformára, hiszen úgy írtam le az érzéseket, ahogy jöttek, és ilyenkor nem is lehet a szabályokat figyelembe venni.
Köszi az elismerést, próbálok továbbra is fejlődni.
Üdv.:Tamás