A hattyú/ Léda

A hattyú dúlt, és Léda vár.
Csak jön, csak jön a nagy madár,
a föld is döng, homok repül,
ahogy közelg szünetlenül.
Tán isten ő, hogy ekkora…?
Kitárt szárnya két kupola,
térül-fordul, körülveszi,
elfutni nem, nem engedi,
lenyűgöző csábtáncot lejt…
Szégyent, zavart, mindent felejt,
reszket Léda, irul-pirul,
pelyhek selyme, hogy rásimul,
birtokló vágy öleli át
dús csipejét, szép vádliját.
Elbájolja Szépség, Erő,
nem áll ellen, végtére nő,
kinek gyönyör a csábító
gyengédség, báj; vérforraló
az álruhás, a szép csaló,
míg testébe bepréseli
magát lassan, hogy rései
eksztázisba ringanak át,
ölel minden kis hajlatát,
s ha már a vágy beteljesül,
felhők közé rebben, megül.

Következmény el nem marad,
okot követ az okozat;
a szép csaló, s Léda násza
négy gyermeket szült világra.
Léda – tudjuk hallomásból –
ikerpárt tojt – két tojásból…