A hegy

Fehér bohócsipkát hord a hegy,
Neki már egyre megy.
Tavaszi szél viszi csicsergő énekét,
Szivárványszirom ruhája szerteszét.
Csupasz testét a nyár sűrű lombja borítja,
Őszi vihar domború kérgéről leszakítja.
Szemem nem fárad…
Évszakok gyönyöre szívemen átvágtat.
Alföld és síkság nem az én világom,
Magas hegyek égbenyúló testét csodálom.
Völgybe le, s dombra fel,
Tüdőm csak hajtja, hogy még..még…
Pumpálva ízleli e világ mézízét.
Mókusok ugrálnak, nyargalnak az ég felé,
Virágpaplanba burkolt rovarhad zümmögé:
Gyere és láss csodát, hagyd otthon bánatod,
Béke és nyugalom, itt lészen otthonod.